2014. augusztus 6., szerda

Ez a forró záporokkal tűzdelt

hetek óta tartó kánikula lassan mindenkinek az agyára megy.
Én pedig félig belehaltam.

4 megjegyzés:

  1. Nem tervezem, hogy a műtétem előtt eltávozom! Akkor meg majd Isten eldönti, magához hív-e, vagy még dolgom van-e itt a földön. bízom benne, hogy megmaradok.
    Csak hát egész nap csak ülök itt a gépnél, és fekszem-alszom felváltva. Olyan az agyam, mint a szita. Ha megpróbálok olvasni, perceken belül feladom. Pedig lenne bőven teendőm. Papírmunka is. Kiderült, hogy aki nem kap fogyatékossági támogatást, az nem veheti igénybe azt a heti néhány órás kedvezményes szolgáltatást sem, amire rátaláltunk. Takarítani nem takarítanak, de segítenek a hajmosásban, fürdésben, és ami a legfontosabb: leveszik Zoli válláról az orvoshoz kísérést. Vannak saját kocsijaik, köztük 1 kerekesszékes szállításra alkalmas kisbuszuk is. Zoli a te ötleted alapján jutott el hozzájuk. De amíg legalább meg nem indítjuk a fogyatékossági támogatás igénylését, addig ez szóba sem jöhet.De szeptembertől már tudnának jönni. Az a két és fél hónap, ami még hátra van a műtétig nagy segítség lenne, mert beindulnap szeptembertől az orvosi vizsgálatok. Csakhogy Zoli szombaton reggel megint elutazik 10 napra. Utána meg van egy 3 napos vizsga sorozata vidéken.
    Közben meg kiömlött a kávém is. Őrület, hogy milyen nehezen tudom föltakarítani. Szerencsére nem az asztalon levő kitöltésre váró papírokra ömlött rá.
    Nem volt könnyű megszervezni a hétvégi fáslizásokat. Szerencsére Zsuzsa nővér, meg a háziorvosnál dolgozó kedvenc nővérkém felváltva jönnek majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából arra gondoltam, hogy a gondozóközpontból valaki néhány órára magánpraxisát gyakorolná nálad, pénzért. Így is jobb lenne, mint sehogy. Örülnék, ha sikerülne a "fogyatékosságit" hamar elintézni. Akkor hivatalos lesz a gondozás. Sok türelmet, addig is.

      Törlés