2013. augusztus 31., szombat

A második István a király-ezúttal élőben

Már nagyon korán, este 7-re az Arénánál voltunk.
Arra számítottunk, hogy nagy dugó lesz, rengeteg rendőrrel. Talán a tüntetők meg is próbálják hátráltatni a kocsikat, elfoglalják az úttestet.
Szerencsére ez a félelmünknek semmi alapja nem volt.
Rendőr ugyan volt bőven, de szerencsére nem a tüntetőkkel kellett foglalkozniuk. Ellenben sokat segítettek a sok tévelygő autósnak, így aztán káosz sem alakult ki. Már nem emlékszem, melyik koncertnél, de sok-sok évvel ezelőtt ez még nem így volt.
Bent is olajozottan irányították az embereket a szervezők a helyükre. Ez is másképpen volt azon a koncerten. Igaz, hogy akkor még szinte vadonatúj volt, ha jól emlékszem az ezredforduló legelején lehetett.

Akik nyolc előtt pár perccel érkeztek, azok sem láttak belőlük túl sokat szerencsére. vajon az előadás közben tüntettek.? Mert mikor hazafelé mentünk, akkor sem láttunk hál' Istennek senkit. És az előadást sem zavarta meg bekiabálással senki. Vagy egyszerűen közülük még soha,senki nem járt színházban? Vagy sajnált a balhé kedvéért kidobni 6800Ft-ot? Mert ennyibe került a legolcsóbb jegy. /Tudom, mert a rokkant-kísérőnek a legolcsóbb jegyet kell megvennie. Szerintem nekünk volt a legjobb helyünk. Nem is kevés mozgássérült, és fogyatékos nézte meg az előadást.-Soha nem gondoltam volna.-  Erre a lehetőségre én csak most jöttem rá. Ha tudtam volna, sokkal gyakrabban jártam volna színházba, operába, koncertekre.
Ez a lehetőség Orbán Viktor figyelmét is elkerülte. Különben már régen eltörölte volna ezt a lehetőséget is./ A TV-ben meg ez helyett esetleg krimit, vagy szappanoperát nézett?
Egyedül egy hölgy panaszkodott a szerezőnek, hogy kidobatták vele a kapunál az üdítőjét.
 Ha ez a rend, hát ez a rend. - Bár nagy butaság, mint ahogy a reptereken is az, az én véleményem szerint.
De, ha már volt 14-helyesebben 42ezer forintjuk a jegyekre, akkor mit számít az a 300Ft, amit a büfében fizetni kell fél liter üdítőért? Gondoljon arra, hogy mennyit spórolt ma a ruhatárnál.:)))
És holnapra, helyesebben mára, duplájába kerültek a jegyek.

Hogy végre a darabról is mondjak valamit?
Nagyon összezavarodtam. Még gondolkodnom kell rajta, megemészteni, újra értelmezni.
Az azért nem változott, hogy jónak találom.
A mostani valóság lenyomata, csak nem olyan egyértelmű, és világos, mint ahogy azt 20.-án gondoltam.
Hazafelé, amíg a garázsból sikerült végre kikeverednünk, volt kb. 1 óránk. Persze már a liftnél elkezdtük kitárgyalni. Először is a színészek teljesítményénél kezdtük. Ez, ugye a legegyszerűbb téma. Szerintem Stohl játékára, hangjára nem is érdemes szót vesztegetni,  pocsék volt. Szerinte, ( ő sem szereti ) kivételesen most meglepően  jó volt. Szerencsésen el is tévesztettük, hogy hányadik szintre kell mennünk. Naná, hogy rosszra tévedtünk. Némileg kijózanított minket, hogy nem találtuk a kocsit. Keringtünk kicsit, és persze rájöttünk, hogy 1 szinttel lejjebb. Birka módon követtük a többieket. Jót nevettünk magunkon, és ezzel feloldódott a feszültség. Leérkezve, bosszúsan tapasztaltuk, hogy a 2 mozgássérült parkoló közé betolakodott egy kocsi, pont az elválasztó vonalra. Beszállás ott lehetetlen. ha kiállunk a közlekedő sávra, feltartjuk negyed órára a sort.Végül megoldódott a helyzet, mert velünk szemben kiállt 1 autó.
Holnap, vagy legkésőbb holnapután folytatom. Nagyon elfáradtam, mert ma a vámházkörúti csarnokban voltunk vásárolni.
Holnap délelőtt főzni fogok. Valami nagyon-nagyon finomat. Este Zoli jön vacsorázni.




2013. augusztus 26., hétfő

Vasárnapi ebéd

Vasárnap eredetileg Szerencsre mentünk volna kirándulni, csokifesztiválra.
Csak hát a mocit felejtettük el feltölteni. Kerekesszékben meg egyszerűen nem tudok fél óránál többet ülni, akármennyire kényelmes párna is van benne. No, meg 2,5 órai autókázás után még a kerekes székbe is átülni... Olyan csoki nincs, ami miatt végigcsinálnám ezt a tortúrát.
Gondolkoztunk, hogy hová mehetnénk, itt Pesten. De nem jutott eszünkbe semmi. Szóba kerültek a múzeumok, de az sem ideális tolókocsival. Az állatkertet is ki kellett zárni, meg az arborétumokat, skanzent is ugyanezen oknál fogva.
Közben el is ment az idő.
Zoli elment bevásárolni. Legalább nem a kirándulás után kellett.



Étterem helyett, mivel nem készültem ebéddel, inkább grilleztünk, és megettük a teraszon.

Lassan elfogyok.
Valamivel több mint 1 év alatt 17-18 kilót fogytam.
Pedig megpróbálok enni, amennyi belém fér.


2013. augusztus 21., szerda

István a király

Igazság szerint nem akartam tegnap megnézni, mert 30.-án élőben fogom látni.
De nem bírtam a kíváncsiságomat legyűrni.
És nem bántam meg.
Sokan pocskondiázzák a facebook-on, mert nem értik Alföldi felfogását, rendezését. Vagy egyenesen gyűlölik Alföldit, csak úgy, alapból. Szerintem semmi közünk a magánéletéhez. 
Annak idején azt a rendezőt (most nem jut eszembe a neve-gyűlölöm a betegségemet) is sok kritika érte, aki először merte behozni a meztelenséget a filmezésbe. (Majd, ha eszembe jut, javítok) A lényeg az, hogy jó rendező. Valami újat hozott be a színházba.

Egyszerűen zseniális volt, szerintem.  Úgy ültette át a mába, hogy egyetlen mondatot sem változtatott meg.
Minden színész a maximumot hozta ki magából. Még Stohl is kitett magáért. Pedig őt a többséggel ellentétben én csak közepes színésznek tartom. Csak miatta nem vennék jegyet a színházba.
Így még lelkesebben várom az élő előadást.

Most mondták éppen, hogy Vidnyánszky nem nézte meg a darabot. Inkább a tűzijátékra lett volna kíváncsi. Csak az utolsó 3-4 percet látta, így "nem is tudott véleményt mondani róla". Én, a helyében bizony már az Ősbemutatón ott lettem volna, ezzel tisztelve meg a Nemzeti Színház volt igazgatóját, akitől átvettem egy sikeres színházat. Neki már csak az lenne a feladata, hogy ugyanolyan, vagy még sikeresebb színházat csináljon.

2013. augusztus 20., kedd

Álmos vagyok

Csütörtökön délben megmakacsolta magát a laptopom. semmit nem hagyott magával csinálni. Még csak kikapcsolni sem engedte magát. Gyors telefon Zolinak... Javaslat: húzd ki az áramból. Igen ám, de benne van az aksi. Egyszerű a megoldás-gondoltam- ki kell venni belőle. Könnyű azt mondani, de nehéz kivitelezni, ha egy gép ki akar tolni az emberrel. Persze, hogy ilyenkor akad be a nyitó gomb. Mindenesetre nem akartam erőltetni, nehogy elromoljon.
Normális körülmények között, a dolgozik, kb 3 órát bír. Most bezzeg... 5 óránál is többet vett igénybe!
Félve kapcsoltam be újra, Rettegtem, hogy esetleg bekaptam egy vírust...
De elindult, igaz, iszonyú lassan.
Igaz, én is nagyon le vagyok lassulva. Állandóan álmos vagyok, viszont aludni csak fél órákat tudok.
Álmosító idő van...

2013. augusztus 15., csütörtök

Még egyszer az Air Leggy-ről

Hétfőn, korán reggel minden előzetes értesítés nélkül hozta a futár a cseregépet. Még szerencse, hogy Zoli meg pont itt volt, leállítani a kocsit a garázsba. Mert én, mire kivánszorogtam volna az előszobába kaput nyitni, a futár már sehol sem lett volna. Ami viszont még jobban feldühített, ezt is nekem kellett kifizetnem. Úgyhogy ez a "garanciális" csere "csupán" 5000Ft-omba került. De ami végképp fölb....-a az agyamat: ez meg alapból rossz. Odáig OK, hogy ez legalább masszíroz rendesen, csak az a baj vele, hogy mikor letelt az előírt negyed óra, nem kapcsol le, mint a másik .Én kapcsoltam ki bő fél óra múlva. Amiben csak az a baj, hogy így nem szívja ki a levegőt.  "Közelharcot kell vele vívni,"míg kibontanak belőle. Mert a műanyag belső egyébként is rátapad a bőrre. És felfújt állapotban levenni...
Gondolkodom rajta, hogy írok nekik e-mailt, mert amúgy csak mobilszámuk van, és géphang, és várakozás. Aztán,  ha nem rendelni akarok, többnyire néhány perc várakozás után megszakad. Csak az a baj, hogy annyira dühös vagyok, hogy attól félek, elküldöm őket a büdös f-ba.  Nagy valószínűséggel nem is nekik, hanem a Fogyasztóvédelemnek fogok írni, a futár kifizettetése miatt . Ha postán küldöm, ajánlva, érték meghatározással, is sokba kerül, talán ugyanannyiba, vagy még többe, mint a futár.
10 évvel ezelőtt kértem 2 könyvet Nemere Istvántól, 1100Ft értékben, mert sehol nem tudtam már beszerezni. (Amíg köztünk voltál ; Láz - mindkettő 1988-as kiadás) A felesége szerezte be nekem nagy nehezen. Az e-mail tárgya: drága könyvek:a következő szöveggel: (A kettő együtt alig nyomott többet fél kilónál) "A postaköltség többe került a könyvek értékénél.  Elnézést kérek ezért, mert ezt nem gondoltam. Még senki nem kért tőlünk ilyesmit."
Mindenesetre nagyon örültem nekik, pláne, hogy mindkettő nekem lett dedikálva.

./ Az én drága férjem rengeteg könyvemet kidobott,-köztük Ady, Radnóti Somlyó,József Attila, stb. verses köteteit is- mondván: rondák a könyvespolcon, mert rongyosra lettek olvasva. Nála lakásdísznek szolgáltak csak a könyvek, mert soha, egyet sem olvasott el./
Nagyon nehéz volt újra beszerezni a kidobott könyveket. Azóta is folyamatosan keresem , amik még hiányoznak, de pl. a német nyelvűeket, pláne, hogy az írók nevére többnyire nem is emlékszem -még egyet sem sikerült pótolni.

Tegnap a segítőmnek mondtam, hozzon föl egy kis üveget, hogy beleöntsük a tejszínt. Zoli ugyanis, mivel nem volt dobozos, zacskósból hozott 2 darabot, természetesen a hűtőpultból. A kávétejszínt nem szeretem, a tejet pedig nem tudom elhasználni anélkül, hogy meg ne savanyodna. Az üzleti tejet ugyanis nem tudom meginni pl kakaónak. A 2 decis dobozos tejszín (nem főzőt szoktam venni), viszont felbontás utáni második héten is jó még. Múlt héten néztük meg Ágival a bontatlan zacskós lejáratát: 2013 08 23. És az is tönkremegy felbontás után 8-9 nappal. Logikusnak tűnt számomra, hogy a zacskóshoz kérem az üveget, mert a dobozosat be tudom hozni.Volt még itthon egy dobozos is, szeptember 30-i lejárattal. Persze hogy azt bontotta föl, és hozta be a kávémhoz, és megkérdezte: miért öntsem bele az üvegbe? Hát, mit mondjak: nem repestem a boldogságtól, csak nyeltem egy nagyot, aztán mondtam: én a zacskósra gondoltam, hogy azt öntsd bele.
Időnként kele-kótya, de nagyon szeretem. Nem tudok rá haragudni.

A hét elején megkaptam a víz-csatorna számlámat: 3606Ft  a fizetendő összeg. Büszkén tájékoztattak, hogy írd, és mondd  a megtakarításom: 54 Ft.
Ezt az 1 számlát láttam csak, mert ez a szomszéd postaládájába volt bedobva. A többit december óta nem látom, mert mióta nem tudok egyedül kijárni, Zoli veszi ki a postaládából, és nem mutatja meg, Még a befizetett csekket sem adja ide.



2013. augusztus 8., csütörtök

Feladta...

illetve nem, nem romlott el, csak: ma reggel fölvettem a legnagyobb fokozatra a hűtőt, és a mélyhűtőt is. Bár megállás nélkül dolgoznak mindketten, a konyhában uralkodó 34-35 fokos hőséggel nem tudnak megbirkózni. Olyan forró az oldala, hogy szinte süt. Nem, a mélyhűtő még nem olvadt le, de a naponta 3-4 szer beletett jégakkukat, és ásványvizeket csak nagy nehézségek árán tudja úgy-ahogy lefagyasztani. Szerencsére Zoli nem kapott, csak vékony, kicsi jégakkut. így, mikor 3-4 óránként kiveszem őket, és beteszem a már kiolvadtakat, azok keményre vannak fagyva. Nem így a fél literes ásványvizek. Azokban van még folyékony víz is, igaz, nem túl sok. A gépnél ülve a jégre öntök kb.1-1,5 deci vizet. Lesz belőle 2,5 jó hideg Az pillanatok alatt lehűl. Beleöntöm a pohárba, kis citromlé , persze semmi cukor -akkor nem üdítene. Az alatt az 5 perc alatt, míg elszopogatom, az utolsó korty  már langyos. Egyszerre lehajtani az egészet? Nem jó megoldás. Így is elfogy napi-minimum-4 üveg 1,5 literes.  A jégkrém, mire beértem vele a szobába, folyt. Még jó, hogy jó vastag keserű csokival volt bevonva. De még így is lecsöpögtettem vele állandóan a ruhámat.
Ahogy telnek a napok, lassan már 5 flakon víz is elfogy.
Ma itt volt Ági, a segítőm. Tepsibe tett legalább 1 kiló fölszeletelt krumplit, a tetejére 1-1 karika véres-májas hurkát, és kolbászt, 3 db Bockwurstot. Mikor készen lett, megettem  fajtánként 2 centit, és néhány karika krumplit mustárral. Jól esett, de mivel legalább 2 hete 1 kefir, 1szelet medvesajtos kenyér, péntek óta néhány hajszálvékony téliszalámival volt a napi kajám, (Zoli múlt csütörtökön hozott 10 dekát, és még van belőle 2 kenyérre való) nagyon megfeküdte a gyomromat. Pár óra múlva viszontláttam. Édes gyümölcsöt egyáltalán nem tudok megenni.
Már nem sokáig bírom ezt a trópusi hőséget. Mérlegre  rá sem merek állni. Szerintem 50-52 kilónál nem lehetek több.Már a 40-es sort is lötyög rajtam. Áginak lassan megint rövidebbre kell vennie a gumit a sortjaimban, szoknyáimban.
Napok óta hitegetnek, hogy jön a lehűlés-először szerdát mondtak, most már áttolták péntek estére, legkésőbb szombatra. De ha most is csak 1 napra jön, mint a múltkor? És ide akkor sem hozott esőt.

2013. augusztus 6., kedd

Air leggy

Most jutott eszembe: a múlt héten elromlott.
Sokat használt, pedig hetente csak 2-3-szor tettük föl. Egyedül, bárhogy próbálkoztam, nem tudtam használni. Veráék Maroson vannak. Így nem tudott nekem segíteni.
Persze garanciában kicserélik, de még nem tudom, mikor jön érte a futár. Utána pedig még 5 munkanapot kell várni, amíg kihozzák az újat.

2013. augusztus 5., hétfő

Hőség... hőség ... és megintcsak hőség

Már hetek óta leeresztett redőnyök  mögött vegetálok. Talán 2 hete(?) főztem magamnak utoljára. 3 napra lett volna elég, amit elől hagytam. A harmadik adagot viszont már nem tudtam megenni. Majd holnap... majd holnap... A végén odaadtam a kutyának. Képtelen vagyok most meleg ételt enni. 1 téliszalámis szendvics és egy jégkrém a napi adagom. Az édes gyümölcsöket sem kívánom.  (Görögdinnye lenne jó, de azzal meg nem boldogulok. Nem lehet himbálózó nejlon zacskóban behozni az asztalra.) Nem éppen hízókúra, pedig meg kellene már állítanom a fogyást. Az előirányzott 15 kilót bőven túlteljesítettem már. A patikusom, -aki kihozza a gyógyszereimet-, is aggódik már.  Rengeteg hűtött folyadékot iszom. Főleg ásványvizet. (Napi 5-6 liter) A pohárban levő  jeges ital maradéka pillanatok alatt ihatatlanná melegszik.Így aztán negyed óránként látogatom a mélyhűtőt újabb jeget hozni.
Éjfél után tudom csak kinyitni az ajtót-ablakot.  "Kereszthuzatot" próbálnék csinálni, de áll a levegő. Nem irigylem azokat, akiknek ki kell menniük az utcára. Hát még azokat, akiknek a földeken, útépítésen, stb... kell dolgozniuk.
A hétvégi program ezúttal a "kecskeméti repülőnapok", és egy ebédmeghívás Zoli keresztanyjától lett volna. Mindkettőt lemondtam.
Előbbit szerencsére, mert mint olvasom, elég nagy fejetlenség volt. Délután forró ásványvízzel csillagászati áron. 2-2,5 órás vánszorgás, míg kiért egy kocsi a parkolóból... Szó, mi szó, ezt az "élményt" megspóroltam magunknak.