2013. június 24., hétfő

Sikerült

nagyobb baj nélkül átvészelni ezeket a kánikulai napokat.
Már megszoktam, hogy mikor Zoli nyaral, mindenféle rossz dolgok történnek velem.
Ezúttal a csintalan kis manók igazán rendesek voltak. Úgy látszik, tudták, hogy az idegi összeomlás határán állok, úgyhogy csak apróbb bosszúságokkal "tiszteltek" meg: kinyithatatlan ásványvizes üvegekkel, mikor napi 3 üveggel fogyott, felhúzhatatlan redőnnyel, mikor éjjel kellett volna szellőztetni, hogy reggelre legalább 1 fokkal csökkenjen a hőmérséklet. Ráadásul a szomszédomék ugyanakkor utaztak el, mint a fiam.
Ilyenkor istenáldás az én segítőm. Ebben a pokoli kánikulában sofőrködött egész nap légkondicionálás nélküli autóban, de a kétségbeesett telefonomra munka után idejött, kinyitott 3 karton ásványvizet, nekiállt a redőnyszerelésnek, és sikerült is működőképessé tennie.
A lábaim ebben a nagy melegben dagadoznak, vörösödnek, feszülnek, és kőkemények.Naponta két-háromszor is bekenem hidratáló testápolóval, mégis pikkelyes. Mintha korpás lenne, úgy hullik a "nemtudommi" a parkettra, ha végig simítok rajta. A bal lábamon  szakadt frottírzokni, a jobbon meg ócska, kitaposott papucs. Az egyik ezt tűri meg magán, a másikra csak az jön föl. Aki nem ismer, talán egy 100-ast nyomna a kezembe: Vegyen magának fél kiló kenyeret!Murisan nézek ki. Ráadásul a csaknem 20 kiló fogyás után (lassan elérem a 18 éves korom súlyát) ráncos, lötyögős bőr van a vézna karomon.  Kínomban  keresgéltem a Neten megoldás után kutatva.  A kezdődő reklámmal egy-időben találtam rá a lábmasszírozó gépre. Azonnal meg is rendeltem. Remélem, segíteni fog, ha már az orvosok nem tudnak a hülye tablettáikkal, és ellentétes tanácsaikkal, mely szerint polcoljam föl a lábaimat, vagy ha az nem megy, sokat feküdjek. De ugyanakkor sétálgassak sokat, tornáztassam állandóan.
Feküdni csak éjjel tudok,  ülés közben fölpolcolva 2 perc alatt begörcsöl a lábam. Elkezdtem főzni is. Ez sok mászkálással jár, mert járókerettel minden kelléket összeszedni, ide-oda vinni, állva előkészíteni, mert ülve régen is képtelen voltam. Közben persze torna, masszírozás, már amennyire ez tőlem telik.
No, de ma reggel a fiacskám elindult haza. Vár mindenkit a munka.
Jó lenne, ha minél hamarabb hoznák azt a masszírozót. Remélem, hogy egyedül is föl fogom tudni tenni a lábaimra, és segíteni is fog valamelyest...
AirLeggy-nek hívják egyébként.

2013. június 17., hétfő

A 2. ítélet

Zoli 3/4 9-re vitt be. Lemondta az APEH-ot, bocsánat, most már NAV-nak hívják, a Fidesz átnevezési mániája miatt.
Mint később kiderült, kár volt, mivel 1/2 4-kor hívtak be. Addigra bőven visszért volna. De nem akart engem támasz nélkül otthagyni, no, meg ő is hallani akarta, mit mond a doki, mert én nem tudom úgy visszaadni a szavait. Szegény doktor úrnak 2-ig tart a rendelési ideje, de még negyed 5-kor  is várt rá 8 beteg.
No, de a véleménye: jelen pillanatban nem aktuális a beültetés. Olyan vagyok, mint egy hímes tojás: kívülről szép, de törékeny belülről.  Rámutatott, hogy a vesefunkció hol jó, hol rossz. A vérsüllyedés magas. Meg kell keresni, hol van a góc, vagy gócok. A lábdagadásomat a nyirokrendszer sérülésére fogják, de a szívemtől is lehet. Ő nem vállalja, amíg nem lesz meg a koszorúér tágítása. Mert a csípő műtétnél is kialakul a lábödéma. Ezen kívül, nála  csak 1-3 hónap lenne a várakozási idő, pontos dátummal. De nálam nem lehet előre tudni, mikor leszek operálható állapotban. No, meg engem a műtét után mindenképpen az intenzív osztályra kell vinni. Nem tudni előre, hogy mikor szabadul fel lélegeztető gép, mert 99,9%- hogy arra kell tenniük. Ehhez többnyire meg kell halnia egy embernek.  Ez nem túl vigasztaló. Nagyon nagy szerencsém kell legyen, hogy komplikációk nélkül megúszom.  Vagy a szívem adja föl a műtőasztalon, vagy valamivel később. De nálam nagy a kockázata, hogy a szervezetem nem fogadja be a protézist. Akkor ki kell venni, és a jobb lábam 5-6 centivel rövidebb lesz. Ágyhoz kötve vegetálhatok. Lassú halálra leszek ítélve. Ettől félek legjobban. 
Viszont ott a fájdalom. Az csak fokozódni fog. Már így is 50 mg "ópiátot" kapok óránként.(én úgy tudom, hogy valami morfium származékot) Ő ennyit sem mert volna bevállalni. Arra nem is figyelt föl, hogy ez mellett napi 200mg-ot is szedek tablettában. Én meg nem mondtam.  Ráadásul a másik csípőmet is műteni kell 1-2 éven belül. Az pedig még rizikósabb lesz (lenne,) mert a stroke azt az oldalérinteti.
De nem zárta ki egyértelműen a műtét lehetőségét. Gondolom, nem akart sokkolni. De ha nem műtik a csípőmet, nem akarom kitenni magamat még egy műtétnek. Ezt is régen megbántam már.
Zoli azt mondta, az egész dokumentációt kiküldené Ági Németországba Krisztiánnak. Ő lefordítja, és odaadja konzultációra az ortopéd sebészüknek. Hátha látnának ők valami lehetőséget. Kerül, mibe kerül. A konzultációval egyetértek, de a méregdrága műtéttel, és más kórházi költségekkel már nem.
Őszintén szólva, ezek után remélem, hogy ők sem mondanak mást. Nincs kedvem harcolni a fiammal. Mert ő, ha egy kis remény van, fizetni akar, még ha mindenét el is kéne adnia miatta.

Akkor már jobb volt az "Irgalmasok" egyértelmű  és irgalmatlan NEM-je.


Vasárnap kimentünk az Állatkertbe. Néhány éve nem voltam ott. Nagyon szépen újították fel. Csak dicsérni lehet.

Vittük magunkkal a járókeretet is. Nem volt rá szükségem.

Sok flamingó bébi született.  Úgy látszik, jól érzik magukat nálunk.

Igazán jól sikerült, érdekes  kép.

Nagyon jó fej!

Ő is nagyon aranyos.


2013. június 14., péntek

Amitől rettenetesen féltem.

Június 13- szerencsétlen nap.
Ma voltunk az "Irgalmasoknál".
12h 15-re voltunk előjegyezve. Fél 4-kor be is hívtak.  A több, mint 3 órás várakozás a tolószékben felőrölte az idegeimet. Zoli ugyan megpróbált szórakoztatni. Elmesélte az esküvő történetét, és rengeteg képet mutatott. Sokan fényképeztek, és többnyire már mindenki feltöltötte a Netre. Az igazi polgári esküvőt csütörtökön, titokban tartották meg.Csak négyen voltak: A menyasszony, a vőlegény, és a 2 tanú. Még a szülők sem tudták. A kitelepült polgári esküvő 160ezer Ft-ba került volna. A kamu polgári esküvőt vasárnap tartották,amin már mind a 70 vendég részt vett. A templomi szombaton volt. Pénteken este sikerült Zolinak és Zsoltinak alaposan berúgnia. Szerencsére senki nem volt tanúja, mert együtt aludtak a 2 ágyás hotelszobában.
A templomi esküvőre azért sikerült kijózanodniuk.
Még sok sztorit mesélt az esküvőről.

Végre behívtak. A doki megvizsgált, aztán megnézte a röntgen felvételeket, elolvasott egy csomó zárójelentést, majd közölte, hogy nem vállalja. Menjek P dokihoz,  mert az első ortopédiai műtétet is ő végezte. Hátha ő elvállalja.
Az indok: túl nagy a kockázat. Háromszorosan is: a 16 éve elszenvedett agyvérzés. Az erek állapota. Csípőműtétnél 3-4 centit megnyújtják a lábat, hogy be tudják helyezni a protézist. Nagy a veszélye annak, hogy a műér szétszakadna, és ott vannak az előző, "életmentő" műtétek sebei is. Csakhogy erre a műtétre semmi szükség nem lett volna. Pont a csípőműtét miatt kellett elvégeztetni. És most pont ez a műtét az akadálya a másiknak? No, meg a szívem is rossz, nem biztos, hogy kibírná. (2 egymás utáni napon kibírtam egy 3, és egy 4 órás műtétet.) A szívkatéterezést már  nem vállaltam be, pont ebből a félresikerült műtétből tanulva. A lábaim még mindig vörösek, és dagadnak.
De a csípőműtétet mindenképp meg szeretném csináltatni, mert így nem lehet élni. Nem érdekel, hogy esetleg bele is halhatok.
Remélem, lesz valaki, aki felvállalja biztosításon belül. Mert magánklinikán,- utánanéztünk - 1.800.000-be kerül. Plusz a rehabilitáció. Ennyi pénzt én nem érek meg magamnak. Inkább öngyilkos leszek, ha már végképp nem bírom tovább.
Sokkolt ez az ítélet.

Zoli, hogy elterelje a gondolataimat, elvitt -a múltkor kinézett, de akkor pont zárva tartott- Budapesten az egyetlen - pakisztáni étterembe. Ugyanis minden nép konyháját szeretem kipróbálni.
Sajnos a kínai már a magyarok ízlésvilágához alkalmazkodott, és sehol nincs a különböző tartományok különböző ízvilága. No, meg a ragacsos rizs helyett inkább a jázminrizst használják mindenütt ami jobban megfelel az ízlésünknek. És mostanában már szinte sehol nincs csirkehúson kívül más. És a törpe kacsa helyett is inkább a Magyarországon beszerezhető kacsát használják pl. a pekingi kacsához a büfékben. Idáig  egyetlen étteremben találkoztam valami különlegessel. Igaz, az az étterem alaposan megkérte az árát.
Azt hiszem, kissé elkalandoztam.

A tulaj felesége,-fantasztikusan szép viseletben- és kisfia fogadott, de aztán eltűntek, és többé nem is mutatkoztak. Szerettem volna velük egy fotót, de mivel nem ismerem a szokásaikat, és a muszlim vallást sem, nem mertem erre kérni a férjét. Lehet, hogy egyáltalán nem mutatkozhattak volna előttünk?
Így jobb híján -mint  amúgy mindig -a kajákat fényképeztük.
Kissé féltem is, hogy ők is az indiai- nekem nem igazán bejövő- erős fűszereket használják. Szinte minden ételükhöz hozzátartozik a curry szósz.
Szerencsére nem mindegyikhez.




Ezek voltak az előételek: az enyém lencséből készült,és ropogós volt. Az indiait, úgy emlékszem, csicseriborsóból sütik. Zolié csicseriborsóval töltött párnácskák.
Hozzájuk különböző szószok, pici tálkákban. Nekem a felém legközelebb eső csípős piros valami ízlett a legjobban. Zolinak mindhárom. Ki is kanalazta őket az utolsó cseppig az ebéd végére.



Főételként én bárány darált húsból pálcikán grillezett, paradicsomos- paprikás szószos ételt rendeltem.


Zolié valami marhahúsos "izé" volt, valamelyik XVI. századi uralkodójuk kedvence. Mindenesetre  nagyon finom.
Bár az enyém nekem sokkal jobban ízlett.
Hozzá fokhagymás "kenyeret" rendeltünk köretként. Ez az egy volt, amiből egyformát választottunk.


A desszert különleges-nem főzött, mint nálunk, hanem sütött túrógombóc volt, általam nem ismert fűszernövénnyel, és mandulával ízesített cukorszirupban. Abból én már nem tudtam egy falatot sem enni, annyira jóllaktam. Zoli szerint az is mennyei volt.



Ja, és mandulás joghurt italt szürcsöltünk, míg kiválasztottuk  az étlapról, hogy mit akarunk enni.
Úgy látszik, a joghurt italt mind az indiaiak, ahogy a pakisztániak is kedvelik. Az indiai étteremben egyedül a rózsás joghurt ital, és a - valami hasonló ropogós, mint itt az én előételem volt - ízlettek.









2013. június 8., szombat

Felakasztva

Boldog házasságnak indult, mint általában mindegyik.
Bár a fiú érzelmeibe, azt hiszem, a lány anyjának gazdagsága is közrejátszott.
A fiú börtönviselt volt, de a lányt ez nem zavarta. Nem is kérdezte meg, hogy mit követett el. Talán félt a választól.
Pedig a szeme alá egy könnycseppet tetováltak a börtönben. Sok más tetoválás is volt rajta. Pl a bal vállán pókháló, pókkal a közepén.. Itthon utánanéztem, a könnycseppnek, hogy mit jelent. Elborzasztott.
A lány nagymamájával éltek együtt, egy hatalmas családi házban, amíg nem találtak maguknak egyet.  Anyu fizette a rezsit, ami bizony elég magas volt. A fiatalok nem tudták volna kifizetni a rájuk eső részt.
Rövidesen megszületett a kislányuk is, és találtak maguknak egy "álom házat" némileg olcsóbban, mint amennyit a mama meghatározott, hogy eddig mehetnek el. A ház egyedül állt a "pusztában"  Szomszéd sehol.  -Kislányom, biztosan ez a megfelelő ház nektek? -kérdezte a mama. -Hát persze. A férjemnek nagyon tetszik.-felelte.
Látszólag boldogan éltek, bár a srác ellopatta a kocsijukat. A biztosító viszont nem fizetett.
Ezek után a srác pénzt követelt, mivel úgy vélte, a házat olcsóbban vették, mint ami rá volt szánva, tehát az anyósa tartozik neki. Persze nem kapott. Úgy látszik, nagyon kellett neki a pénz, mert ellopta a kislány keresztelőre kapott nyakláncát, és a felesége ékszereit is. Nem volt túl sok, mert a lány a bizsukat szerette.
Mivel nem kapott tőle pénzt, meggyűlölte az anyósát, és elkezdett neki fenyegető sms-eket írni.
Így jött el a gyerek második születésnapja, amit nem náluk ünnepeltünk, hanem a másik házban. Ott voltak a férj szülei is, csak ő nem jött el. Este hazamentek, és másnap a lány egyedül jött, kiborult állapotban. Kiderült, reggel elvitte magával a gyereket, és még délután sem voltak otthon.
Este telefon az anyósnak: 1 millióért visszahozza a kislányt. Másnap a feleségét hívta föl: menjen érte X városba. Harmadnap a nagyszülők visszahozták a reszkető, lázas gyereket. Olyan kétségbeesetten kapaszkodott az anyja nyakába, hogy erővel kellett "letépni" róla, hogy levetkőztessük, kibontsuk a pisis kakis pelusból.
Aztán a lány beadta a válópert. Persze azonnal elköltözött otthonról. Felmondta a Net-et is, amit a férje
nem vett jó néven.
Sikerült gyorsan elválnia, mert közös vagyon nem volt. A fiú sosem dolgozott.
Aztán a lány bevallotta, hogy a fiú elvette a személyiét, a jogosítványát, és gyakran elment a kocsival, bezárva őket a házba egész napra. A készpénzét is mindig elvette. Kapott az anyjától a kártyájára egy bizonyos összeget, amiről az anyja kapott értesítést, ha használta. Így ahhoz nem nyúlhatott. Időnként őrjöngött is emiatt.
Miután elváltak, nem volt hajlandó kiköltözni a házból.
A rendszeres zaklatások miatt a lány kénytelen volt ott hagyni az állását, és felköltözni az anyjához, a még nem teljesen kész házba. A telefonos, és SMS-es zaklatásokkal nem hagyott fel.
Múlt héten feljött Pestre. Kifigyelte, hogy a két nő elmegy otthonról dolgozni (a gyerek szerencsére már oviban volt), és be akart menni a házba. A munkások persze még sosem látták, így nem is engedték be. Azt mondta nekik, hogy több milliója fekszik ebben a házban, így joga van bemenni. Persze elhajtották.
Aztán megérkezett a takarítónő.
A lány éppen nálam volt, amikor telefonált, hogy ott van a ház előtt a volt férj, és őrjöng, és követeli, hogy azonnal adják oda neki a gyerekét, mert joga van hozzá, hogy lássa. Csütörtök volt. Szombaton vihette volna el a gyereket hétvégére.  Azonnal hívták a rendőrséget, távol tartást kértek. Hét végére persze levitték neki a kislányt a nagyszülőkhöz, mert csak náluk találkozhatott a kislánnyal.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt voltak.

Szerdán véget értek a fenyegetőző SMS-ek, és telefonhívások. Azt hitték, megértette végre, hogy nem ér el velük semmit.

Pénteken az anyós hisztérikusan telefonált az anyóstársnak, hogy felakasztva találta meg az apja a fiát a házban. Szerda este óta próbálták elérni, de nem vette fel a mobilját.
-Gyilkosok vagytok! Megöltétek a fiamat!  Ezt még nagyon meg fogjátok bánni! -zokogta az anya.

Aztán az apa vette át a telefont:- Még tartozol nekem a fürdőszoba csempézéséért.-közölte, mintha nem a fia lakott volna abban a házban. Több, mint 1 éve már egyedül, nem fizetve se rezsit, sem gyerektartást.  Elképesztő, hogy a halott fia felfedezésének a napján ez jutott az eszébe.

A szülők végig szemtanúi voltak, hogy a fiuk miket művelt a feleségével.
Nem volt normális. Miután kirabolta őket, be sem engedték a lakásba. Csak mióta a bíróság azt az ítéletet hozta, hogy a gyámhatóságon találkozhat apa és lánya. A volt feleség javasolta, hogy a gyerek érdekében találkozzanak inkább a nagyszülőknél.  Töltse náluk minden második hétvégét.

Utólag bevallottam az anyjának, hogy mindig attól féltem, hogy egy őrült pillanatában megöli mindhármukat, aztán magával is végez.
Mondta, hogy ő is épp ettől rettegett.

Mióta megtudtam, azóta gondolkodom, hogy miért lett öngyilkos.

Talán voltak tiszta pillanatai,órái, amikor tisztázta magában, hogy rossz vége lehet a zavart állapotának. No, valószínűleg nem az anyósát, és a volt feleségét féltette, mert őket egyre jobban gyűlölte, de a kislány...

A tetoválás arra mutat, hogy ölt már embert, és ezért ítélték el.
Amikor elborult az agya, idáig  a lány 2 macskáját végezte ki. Miután ott hagyták, a kutyájukat verte agyon éktelen dühében.

Vagy folytatta a családi hagyományt? Mert a nagyapja, és a nagybátyja is felakasztotta magát. Állítólag gyerekkorában ő is megpróbálta egyszer, de még idejében észrevették, és sikerült megmenteni.

Kértem, hogy Zolinak ne mondják meg, csak hétfőn, mert péntek délután elutazott a barátja esküvőjére, és csak vasárnap este, vagy hétfőn reggel jön haza. De már későn szóltam. Ő volt az első, akinek telefonáltak.


2013. június 6., csütörtök

Aranyköpés -árvíz idején

Jelenleg az alakulat a vacsorát hajtja végre. (Forrás:ATV híradó)

Meglepő

Épp kint voltam az erkélyen, mikor erre jött egy ismerős.
Kérdezte, hogy érzem magam, mert hallotta, hogy megműtöttek.
Elmeséltem, hogy miért, és milyen operációm volt.
Azt is mondtam neki, hogy nagyon megbántam,mert több héttel a műtét után még mindig dagad az egész lábam, fáj a bokám, sőt. a másik is, ami régen soha nem fordult elő.
De már december eleje óta csak járókerettel tudok közlekedni.
Erre ő: Az én anyámnál is pont ez volt. A halála előtt több, mint egy évvel már ő sem tudott járókeret nélkül járni, és mindkét lába dagadt.
Még most sem értem, mit akart ezzel mondani. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem akart megbántani.
Megígérte, hogy június 14.-e - tanévzárás után - meglátogat. Addig a bizonyítványokat kell kitöltenie, no meg gyakorolni a gyerekekkel a tanévzáró koncertre.

2013. június 1., szombat

Behívtak

a klinikára szívultrahangra.
Keresve a makacs lábdagadásom okát, különösen azért, mert a bal lábam is dagadt, igaz, az csak térdig, újra nézegették a rendszeresen szedett gyógyszereimet. Csak most tűnt föl nekik, hogy régóta szedek a szívemre gyógyszert.Ismét átnézték a záróimat, amikben mindig le van írva, hogy a szívemmel már gyerekkorom óta problémáim vannak. 2004-ben csináltak nálam egy terheléses MR vizsgálatot. Emlékszem, szörnyen kellemetlen volt. Akkor a koszorúerekben jelentős szűkületet találtak.
A mostani ultrahang aránylag rendben találta. Kis mértékben ugyan van egy kis visszaáramlás, de nem jelentős. Valami apró rendellenességet találtak a szívcsúcsnál is.
Javasolták a szívkatéterezést, amit én nem fogadtam kitörő örömmel. Végső soron 2 nap alatt 2 hosszú műtétet mély-altatásban kibírt a szívem. A csípőműtét, ami kb 55 perc, biztosan ki fogja bírni, szerintem.A gyógyszereimet nagyon eltalálták. Évek óta nincs semmi problémám vele.15-16 éve gyakran naponta többször is rászorultam   a "nyelv alá" Nitromintra, de 9 éve hogy tünetmentes vagyok.
Kértem egy kis gondolkodási időt, legalább júni 14-ig. Akkor dől el reményeim szerint, hogy mikor kerül sor a csípőműtétre, és hogy az orvos igényt tart-e erre a vizsgálatra is. Azt mondták, ha szükségesnek találják, akkor a vizsgálat során megcsinálják a tágítást is. De ebből a műtétből tanulva, félek, hogy annál is lenne komplikáció.Már most hajlok arra, hogy inkább nemet mondjak. Már az elsőre is jobb lett volna nemet mondani, hiszen a lábam vérellátása teljesen rendben volt.
Egyébként vannak jó híreim is. Már kb 1 hete napról napra kevésbé, és később kezd dagadni a lábam.
Ezen a héten már főzni is elkezdtem. Igaz, nagyon sokáig tart, mert járókerettel nehéz a hozzávalókat összeszedni, ide-oda hurcolászni. Nem beszélve arról, hogy ülve képtelen vagyok pl zöldséget, krumplit pucolni, hagymát vágni, stb...
Ha a december 9.-e előtti állapotom visszaállna, teljesen elégedett lennék, és nyugodtan néznék a csípő-műtét elé.
Időnként, ha csak 1-2 lépést kell megtennem, észre sem veszem, hogy keret nélkül tettem meg. De persze mikor vissza kell menni, jön a para,és aprókat csoszogva próbálom megtartani az egyensúlyt, és érem el a járókeretet.