Ma voltunk az "Irgalmasoknál".
12h 15-re voltunk előjegyezve. Fél 4-kor be is hívtak. A több, mint 3 órás várakozás a tolószékben felőrölte az idegeimet. Zoli ugyan megpróbált szórakoztatni. Elmesélte az esküvő történetét, és rengeteg képet mutatott. Sokan fényképeztek, és többnyire már mindenki feltöltötte a Netre. Az igazi polgári esküvőt csütörtökön, titokban tartották meg.Csak négyen voltak: A menyasszony, a vőlegény, és a 2 tanú. Még a szülők sem tudták. A kitelepült polgári esküvő 160ezer Ft-ba került volna. A kamu polgári esküvőt vasárnap tartották,amin már mind a 70 vendég részt vett. A templomi szombaton volt. Pénteken este sikerült Zolinak és Zsoltinak alaposan berúgnia. Szerencsére senki nem volt tanúja, mert együtt aludtak a 2 ágyás hotelszobában.
A templomi esküvőre azért sikerült kijózanodniuk.
Még sok sztorit mesélt az esküvőről.
Végre behívtak. A doki megvizsgált, aztán megnézte a röntgen felvételeket, elolvasott egy csomó zárójelentést, majd közölte, hogy nem vállalja. Menjek P dokihoz, mert az első ortopédiai műtétet is ő végezte. Hátha ő elvállalja.
Az indok: túl nagy a kockázat. Háromszorosan is: a 16 éve elszenvedett agyvérzés. Az erek állapota. Csípőműtétnél 3-4 centit megnyújtják a lábat, hogy be tudják helyezni a protézist. Nagy a veszélye annak, hogy a műér szétszakadna, és ott vannak az előző, "életmentő" műtétek sebei is. Csakhogy erre a műtétre semmi szükség nem lett volna. Pont a csípőműtét miatt kellett elvégeztetni. És most pont ez a műtét az akadálya a másiknak? No, meg a szívem is rossz, nem biztos, hogy kibírná. (2 egymás utáni napon kibírtam egy 3, és egy 4 órás műtétet.) A szívkatéterezést már nem vállaltam be, pont ebből a félresikerült műtétből tanulva. A lábaim még mindig vörösek, és dagadnak.
De a csípőműtétet mindenképp meg szeretném csináltatni, mert így nem lehet élni. Nem érdekel, hogy esetleg bele is halhatok.
Remélem, lesz valaki, aki felvállalja biztosításon belül. Mert magánklinikán,- utánanéztünk - 1.800.000-be kerül. Plusz a rehabilitáció. Ennyi pénzt én nem érek meg magamnak. Inkább öngyilkos leszek, ha már végképp nem bírom tovább.
Sokkolt ez az ítélet.
Zoli, hogy elterelje a gondolataimat, elvitt -a múltkor kinézett, de akkor pont zárva tartott- Budapesten az egyetlen - pakisztáni étterembe. Ugyanis minden nép konyháját szeretem kipróbálni.
Sajnos a kínai már a magyarok ízlésvilágához alkalmazkodott, és sehol nincs a különböző tartományok különböző ízvilága. No, meg a ragacsos rizs helyett inkább a jázminrizst használják mindenütt ami jobban megfelel az ízlésünknek. És mostanában már szinte sehol nincs csirkehúson kívül más. És a törpe kacsa helyett is inkább a Magyarországon beszerezhető kacsát használják pl. a pekingi kacsához a büfékben. Idáig egyetlen étteremben találkoztam valami különlegessel. Igaz, az az étterem alaposan megkérte az árát.
Azt hiszem, kissé elkalandoztam.
A tulaj felesége,-fantasztikusan szép viseletben- és kisfia fogadott, de aztán eltűntek, és többé nem is mutatkoztak. Szerettem volna velük egy fotót, de mivel nem ismerem a szokásaikat, és a muszlim vallást sem, nem mertem erre kérni a férjét. Lehet, hogy egyáltalán nem mutatkozhattak volna előttünk?
Így jobb híján -mint amúgy mindig -a kajákat fényképeztük.
Kissé féltem is, hogy ők is az indiai- nekem nem igazán bejövő- erős fűszereket használják. Szinte minden ételükhöz hozzátartozik a curry szósz.
Szerencsére nem mindegyikhez.
Hozzájuk különböző szószok, pici tálkákban. Nekem a felém legközelebb eső csípős piros valami ízlett a legjobban. Zolinak mindhárom. Ki is kanalazta őket az utolsó cseppig az ebéd végére.
Főételként én bárány darált húsból pálcikán grillezett, paradicsomos- paprikás szószos ételt rendeltem.
Zolié valami marhahúsos "izé" volt, valamelyik XVI. századi uralkodójuk kedvence. Mindenesetre nagyon finom.
Bár az enyém nekem sokkal jobban ízlett.
Hozzá fokhagymás "kenyeret" rendeltünk köretként. Ez az egy volt, amiből egyformát választottunk.
A desszert különleges-nem főzött, mint nálunk, hanem sütött túrógombóc volt, általam nem ismert fűszernövénnyel, és mandulával ízesített cukorszirupban. Abból én már nem tudtam egy falatot sem enni, annyira jóllaktam. Zoli szerint az is mennyei volt.
Ja, és mandulás joghurt italt szürcsöltünk, míg kiválasztottuk az étlapról, hogy mit akarunk enni.
Úgy látszik, a joghurt italt mind az indiaiak, ahogy a pakisztániak is kedvelik. Az indiai étteremben egyedül a rózsás joghurt ital, és a - valami hasonló ropogós, mint itt az én előételem volt - ízlettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése