Az ortopéd cipész, és az ő makacssága

Valamikor november eleje táján vette le a méretet . Azt mondta, karácsonyra meglesz. Februárra voltam műtétre kiírva. Januárban rátelefonáltam. Nem volt még időm rá, de mire a műtétre kell mennie, meglesz. " Szerencsére" a műtétet el kellett halasztani. Nem gyógyult a seb. Márciusra végre elkészült, ki is hozta. Nem az elképzeléseim szerint készítette. A szára túl magas, a lábfej túl hosszú, és nem elég széles. Nem is ment bele a bal lábam. Mondtam, újat kell készíteni. Elengedte a füle mellett. Elég, ha kitágítom. Akkor belemegy majd a lába. -De nehogy nyomja a kis lábujjamat, mert érszűkületes a lábam. Ha a kisujjamon keletkezik fekély, akkor levágják a lábfejemet.
-Nem lesz semmi gond.-ígérte. -A szárból is le kell vágni, és puha karimát csinálni rá, ahogy én azt mindjárt az elején kértem. -Oké, az is meglesz.. Hozom 2 hét múlva.  a kettőből három, aztán négy lett.Felhívtam, megígérte másnapra, másnap persze nem jött. Újabb telefon, újabb ígéret, aztán újabb. Végül  elkeseredésemben  a főnökéhez fordultam. Akkor végre kijött. Naná, hogy nem lett jó. Ezt ő is belátta végre. Nincs mese, ezt újra kell készítenem. De most is csak a balt, nem az egész párt, az eredeti minta szerint. Mert mintával is szolgáltam ám neki.
Eközben, talpbetét híján rohamosan romlik a lábam. Összevásároltam én már mindenféle talpbetétet, de amíg tudtam bőrpapucsban járni, addig a betét sem csúszott el, csak éppen a súlyos betét lehúzta a lábamról.Végül azért kellett elhagynom, mert legnagyobb elkeseredésemre kidörzsölte a bokámat az újfajta fáslizás következményeként.Kezdődött a kötött anyagból készült papucsok korszaka. Közben sikerült szert tennem 2 pár ultrakönnyű talpbetétre, csakhogy már későn. Mosás után 1 alkalommal tudom csak beletenni. Utána annyira kinyúlik, hogy a betét félrecsúszik, és többet árt, mint használ.
A cipész azt ígérte, most már tényleg 2 hét alatt elkészíti az újat.  Hát, már legfőbb ideje lenne, mert lassan már tényleg állandóra tolószékbe kényszerülök./ Nem a talpamon, hanem a bokacsonton járok iszonyatos kínok között. Így aztán jól meggondolom, mikor, és hová menjek./ Akkor pedig elektromosat kell venni, mert kézzel nem tudom hajtani.
Magyarországon már nem jár szankció a határidők be nem tartásáért.
Erre a legjobb példa, hogy a múlt héten jött meg a papír a  Fogyatékossági Támogatásról visszamenőleg 2014 augusztus 1-ig. Akkor adtam ugyanis be az ez irányú kérelmemet. Az elbírálási időt már eleve 30-ról 60 napra változtatták. Hányszor 60 nap is telt el már azóta?
Ha év végéig megjött volna, akkor nem kellett volna méltányossági közgyógy igazolványért folyamodnom, amit vagy megkapok, vagy nem. De ha megkapnám is, jóval kevesebb összegre szól majd havonta, mintha alanyi jogon járna. Márpedig a kábítószer tartalmú fájdalomcsillapítók nagyon drágák lettek. Ha receptre kell kiváltanom, 3 napi adag 2690Ft-ba kerül.Plusz a tapasz, amire azért még jelentős támogatás van: Abból 1 havi adag  kb 4000Ft, és már csak a gyógyszerekkel együtt használ valami keveset.
Ezért mostanában úgy csinálom, hogy fölteszem a tapaszokat, és aznap beveszem a teljes adag gyógyszert is. Így tudok valamicskét aludni is. A többi napon csak tapasz van, és este egy szem gyógyszer. Így néha-néha bóbiskolok kicsikét.
Hát így állunk a költözés előtti utolsó előtti napon.

Pakolás

Ma délután eljött Zoli, és Niki.
Alig több, mint egy óra alatt kipakolták a spájzot, és az összes edényt a mosogató alatti szekrényből, a fűszerek nagy részét a sarki üvegajtósból. Mondtam, miket nem viszek magammal.
Megtelt 2 nagy doboz, 2 nagy zsák, és 5 db láda. Pedig Niki félidős kismama.

Csempe mizéria

Annyira gyönyörű a fürdőszoba csempézése, meg a padlózata, hogy azt mindenképp szerettem volna megtartani.  A fiúk igyekeztek is óvatosan leszedni. Meg is mentették a nagy többségét, de így is ki kell pótolni a zuhanynál 2 négyzetmétert.. No, meg a kidobott fürdőkád alatt is pótolni kell olyan fél négyzetméternyi padlóburkolatot.A csempét kiderítették a srácok, hogy honnan származik: Spanyolországból. Méregdrága. Meg is rendelték egyenesen a gyárból. A két doboz csempe, meg a néhány db szegély 25ezer Ft lesz. Viszont a kobaltkék padlózatnak híre-hamva sincs.Jobb híján azt a néhány darabot  feketével pótolják. Állítólag nem lesz feltűnő. 2 hét múlva érkeznek meg.Ez lesz az utolsó munkálat.
A kisszobába nagyon szép hajópadlót kaptunk.
A gardróbszekrények ajtajait már kijavították könnyen csukhatóvá tették.A WC már kész. A fürdőben sincs már kád. A zuhany is bent van. A harmonika ajtók is meg vannak már rendelve. Azok hétfőn megérkeznek.
Most jutott csak eszembe, hogy a spájzot sürgősen ki kell pakolnunk, mert a polcrendszert ott fogják beépíteni. Erről mindketten elfeledkeztünk.

Hosszú idő után újra jelentkezett a titokzatos szellemállatunk. Azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy a számítógép környékén az asztalon, a mikrón levő tányérokban ott hagyta a nyomát.Lehet, hogy el akar búcsúzni tőlem? Esetleg bebújik majd valamelyik dobozba, mert annyira  ragaszkodik hozzám, hogy velem szeretne jönni? Jobban szeretném, ha inkább a lakáshoz ragaszkodna, mint hozzám!

A napokban láttam, hogy kivezényeltek erre az icike-picike térre 7 fő közmunkást levélseprűvel. Még csak rá sem tudnak ezekre a "szerszámokra" támaszkodni. Körbeállták azt a 2 embert, akik a gyepet karistolták ímmel-ámmal. Hetük 4 órás "munkájának eredménye" egy kis kupac nagydologgal szennyezett papír-zsebkendő apró ágacskákkal, némi falevéllel keverve. Akkor is pont kinéztem az ablakon, amikor értük jött egy kisteherautó. A sofőr kiszállt, és egy porszívószerűséggel felszippantotta a platóra. Aztán mindannyian fölkapaszkodtak a platóra, és elkocsikáztak az istentudja hová.
Én pedig szomorúan gondoltam arra,hogy reggel időben föl kellett kelniük ezeknek az embereknek, hogy aztán értelmetlenül itt ácsorogjanak a lakásom előtt.
Örülök, hogy ezt az értelmetlenséget nem kell majd ezután szemlélnem.

Gondok-bajok

Zoli ma váratlanul eladta a Pál utcai lakását. Június elsejével át kell adnia az új tulajdonosnak. Tehát nagyon sürgőssé vált az én kiköltözésem, mert ennek a lakásnak az átalakítása sokkal tovább tart majd, mint az enyém. Ahhoz képest sehol sem tartunk: Még csak a fenti könyvek szelektálásával, és a nippek fényképezésével, csomagolásával készültünk el.(azzal, amit a neten szeretnék eladni) A pince is még tele van eladni való porcelánnal. A lakásban is még iszonyat mennyiségű könyv van- főleg életrajzi regények, emlékiratok. Azok nem férnek az új lakásban. A tárolóban kell majd tartanom őket. Legalább 100-150 könyvet ki is selejteztem. Azokat Ági vitte el. A garázsban is van még minimum 2000.
12 nagy doboz- egyenként kb 30-35 kiló könyvvel, a fennmaradó részen betétekkel, pelenkákkal kiegészítve kb. 50 kilóig. Ennyit bírnak maximum ezek a dobozok.  Az egy porcelános (nippes) doboz  a legkisebb. Abban még csak 15-16 kiló lehet, de nem akarom keverni.
Ezzel készen vagyunk a csomagolni valók alig ötvened részével.Kezdek bepánikolni..
A cipész pedig idáig kétszer is felültetett. Most a hétfői 9 órát biztosra mondta. Kíváncsi leszek. Ágival hívattam föl, mert ha én beszéltem volna vele, leüvöltöm a fejét. Piszkosul unom már, hogy csak rongypapucsot tudok  a lábamra húzni, amiben vagy félrecsúszik a talpbetét, vagy egyszerűen lehúzza a lábamról a papucsot. Ami miatt rohamosan romlik a járásom. Gyakorlatilag járókerettel is alig tudok már vánszorogni..Este 9-kor már leragad a szemem. De éjféltől  néhány órán keresztül nem tudok elaludni. kénytelen vagyok fölkelni.
Ma 1 óra tájt lefeküdtem.1 órácskát pihentem. Elaludni persze nem tudtam, de legalább kicsit leapadt a fásli alatt a vizesedés. Egy rövid ideig legalább nem feszített olyan nagyon. Napok óta újra dagad, igaz mérsékeltebben, mint pár hete. 

Haladunk

Tegnap meggyőződtünk arról, hogy mindent kipakoltak. A kulcsokat persze még nem adták oda. Felhívtuk otthon szegény Évát, hogy megkérjük, kivételesen- bár nem kértünk előre időpontot-fogadjon minket hétfőn reggel, nyitáskor, hogy visszavonhatatlanná tegyük az átutalást. Most hallom először, hogy ilyesmit is lehet csinálni. Mármint hogy az egyszer már átutalt pénzt vissza is lehet utalni a saját számlára a számlatulajdonos tudta nélkül. Mindig tanul valamit az ember. Ez nekem eszembe sem jutott volna.
Éva tanácsolta, hogy már ma utaljuk át.
Persze néhány lomot otthagytak a külső tárolókban. Zoli megegyezett velük, hogy kifizetik majd, ha hívunk egy konténert.Csütörtökön megtörtént a kijelentkezés is. Ezt Niki tegnap már ellenőrizte. A kulcsokat hétfőn, a bankban fogjuk megkapni.
Megkértem Ágit, hogy amikor van 2--3-4 óra szabadideje, akkor jöjjön pakolni. Szerintem 3 hét alatt nem fogunk mindennel elkészülni.
Tegnap már elkezdtünk nézelődni a kutyaajtók között, mert olcsóbban jövünk ki, ha nem a meglevőt alakítjuk át, hanem veszünk egy vadonatújat. Nagyjából az is kezd kialakulni, hogy milyen bútorokat viszek magammal. Kénytelen leszek az egyik fotelt is magammal vinni, mert nem foszthatom meg Donit a kedvenc alvóhelyétől. Az emlékeimben a terasz sokkal nagyobb volt, mint a valóságban. Nem lesz értelme télikertté alakítani.
Este  összeírtuk, hogy miket kell csinálni a lakásban.
Holnap idejön valaki, hogy felmérje, ebben a lakásban miket kell átalakítani, cserélni.
Azután átmegyünk az enyémbe is. Annak már kedden szeretnének nekilátni. Zoli azt mondja, két hét múlva költözhetnék is. Szerintem pedig képtelenség olyan rövid idő alatt elkészülni. Még a 3 hét is necces.

Elkezdtem

mármint a lakásban lévő könyvek válogatását. Sajnos csak kb egyharmaduk kerülhet föl az új lakásba.Meg néhány darab, ami idáig a garázsban senyvedt a szekrényben, és amiket már régen föl akartam hozni. Egyelőre nem túl sok időnk jutott rá, és össz.-vissz 2 nagy dobozt töltöttünk meg. De annak borzasztóan megörültem, hogy előkerült 2db régen eltűntnek nyilvánított  könyvem. Azt hittem, hogy valakinek kölcsönadtam, de nem kaptam vissza. De csak elbújtak az egyik keresztbe állított könyv mögé.Azonnal neki is fogtam volna újraolvasni mindkettőt, lehetőleg egyszerre. De erőt vettem magamon, és bekerültek a dobozba.