2015. március 15., vasárnap

Haladunk

Tegnap meggyőződtünk arról, hogy mindent kipakoltak. A kulcsokat persze még nem adták oda. Felhívtuk otthon szegény Évát, hogy megkérjük, kivételesen- bár nem kértünk előre időpontot-fogadjon minket hétfőn reggel, nyitáskor, hogy visszavonhatatlanná tegyük az átutalást. Most hallom először, hogy ilyesmit is lehet csinálni. Mármint hogy az egyszer már átutalt pénzt vissza is lehet utalni a saját számlára a számlatulajdonos tudta nélkül. Mindig tanul valamit az ember. Ez nekem eszembe sem jutott volna.
Éva tanácsolta, hogy már ma utaljuk át.
Persze néhány lomot otthagytak a külső tárolókban. Zoli megegyezett velük, hogy kifizetik majd, ha hívunk egy konténert.Csütörtökön megtörtént a kijelentkezés is. Ezt Niki tegnap már ellenőrizte. A kulcsokat hétfőn, a bankban fogjuk megkapni.
Megkértem Ágit, hogy amikor van 2--3-4 óra szabadideje, akkor jöjjön pakolni. Szerintem 3 hét alatt nem fogunk mindennel elkészülni.
Tegnap már elkezdtünk nézelődni a kutyaajtók között, mert olcsóbban jövünk ki, ha nem a meglevőt alakítjuk át, hanem veszünk egy vadonatújat. Nagyjából az is kezd kialakulni, hogy milyen bútorokat viszek magammal. Kénytelen leszek az egyik fotelt is magammal vinni, mert nem foszthatom meg Donit a kedvenc alvóhelyétől. Az emlékeimben a terasz sokkal nagyobb volt, mint a valóságban. Nem lesz értelme télikertté alakítani.
Este  összeírtuk, hogy miket kell csinálni a lakásban.
Holnap idejön valaki, hogy felmérje, ebben a lakásban miket kell átalakítani, cserélni.
Azután átmegyünk az enyémbe is. Annak már kedden szeretnének nekilátni. Zoli azt mondja, két hét múlva költözhetnék is. Szerintem pedig képtelenség olyan rövid idő alatt elkészülni. Még a 3 hét is necces.

2 megjegyzés:

  1. Bizony, bizony... alighanem igazad van.
    Mindenképpen hívd föl Zoli figyelmét arra, hogy a házban mások is laknak, nem lehet reggeltől éjszakáig fúrni-faragni-döngetni, még ha találna is olyan szakikat, akik erre hajlandók. Reggel kilenc előtt nem illik a kopácsolást kezdeni, délután pedig legkésőbb hatkor abba kell hagyni - még az is hosszú. Nálunk eddig még (csak el ne kiabáljam!!!) az összes szomszéd tartotta magát a délután négyhez, ha felújításba kezdett. Erre figyeljetek oda ti is, hogy ne morogjanak rád (joggal) a szomszédok, még mielőtt egyáltalán megismernének.

    VálaszTörlés
  2. Fölösleges fölhívni Zoli figyelmét ilyen dolgokra. Úgy látszik, elfelejtetted, hogy építőipari vállalkozása van.A Loxvillre, és alvállalkozóira idáig még sehonnan nem érkezett panasz.Dolgoznak ők központi fűtéses, sok lakásos társasházakban is, ahol a csövek többszörösen felerősítve viszik tovább a hangokat.Dicséretet viszont annál többet kapnak

    VálaszTörlés