2017. január 9., hétfő

Ami kimaradt

Október első napjaiban kaptam egy stroke-ot ami kapcsán sajnos nagyon lecsökkent a bal kézfejem mozgástere. Mondhatni lebénult. Sajnos azóta már járókerettel sem tudok járni, mert nem tudom megfogni. Ugyan az ujjaim mozognak és hol jobban de általában kevésbé tudom irányítani a kézfejem.
Mindent elkövetek a kórházi tartózkodásom alatt, hogy helyre jöjjek és tudjak otthon egyedül létezni. Sajnos nem egyszerű és a lábseben állapota sem javul. 
Zoli szinte minden nap meglátogat itt a Hungária körúti kórházban, mert ő rak vissza esténként lehetőleg minél később az ágyba. Alig várom, hogy hazamehessek még akkor is ha viszonylag jó a társaság és Zsuzsától kaptam egy felfekvést megelőző matracot.

Születésnapom hétvégéjén egyik nap otthon voltunk míg másik napon elmentünk a csodák palotájába. Olivér nagyon élvezte és én is. Nagyon jó kis hely a Bécsi úton. Utána pedig ebédeltünk a Vapiánóba. Igaz ettem jobbat már életembe de azért meg lehetett enni.

Mivel nagyon elegem volta a kórházból - már több mint 2 hónapot töltöttem ott - ezért haza akartam menni. Zoli talált egy nagyon kedves gondozót. Ő az erdélyi szovátán él. Irénkének hívják és szenzációs asszony. Bearanyozza a napjaimat, illetve sajnos ez csak multidő. Szenzációsan kedves és istenien főz süt.

Karácsonyra olyan mennyiségű ételt sütöttünk főztünk, hogy nem is tudtuk megenni, csak rá 4 napra fogytak el a finom ételek.
Karácsony első napján Zoliéknál voltunk, míg a második napon Zoli jött át hozzám, de sajnos annyira beteg volt, hogy szinte egész nap feküdt és aludt. Nagyon próbáltam rá vigyázni, hogy minél kevesebb dolgot kérjek tőle. 

Sajnos Zoli elutazott 30-án és az én állapotom egyre rosszabb lett és január 5-én bekerültem a kórházba. Zoli hazautazott és sietett hozzám. Nagyon reménykedtünk mindketten, hogy rendben lehetnek a dolgok, de hát sajnos éreztem a folyamatot ami már decemberben elkezdődött. Nagyokat tudtam már azóta aludni és feküdtem is az ágyban (előtte csak itthon a székben ültem és aludtam. Lehet, hogy a második stroke-t is ez okozta).  Szó ami szó még több alkalommal tudtam Olivér unokámmal videó hivást folytatni és láthattuk egymást. Szenzációsan fejlődik. Doptunk egymásnak rengeteg puszit. Nekem nem volt könnyű, de még 7-én (utolsó napomon) is vettem minden erőmet, hogy ne lássa a gyengeségemet az unokám és dobtam neki puszit. Nagyon szeretem Őt és úgy érzem Ő is engem. Egy fantasztikus, kedves lélekkel megáldott gyermek.
Zoli a hazaérkezését követő 4 alkalommal tudott bejönni hozzám. Hozott be nekem levest az egyik kisvendéglőből ahol Olivérrel 1 hónapos korában voltunk (Columbus, Amerikai út sarok) ettem belőle egy picit. Nagyon jól esett, annak ellenére, hogy 3 fajta "kábel" lógott ki belőlem. Tudjátok mindent ki kellett vezetni.
Zoli kérésemre kiültetett 2 szer is kerekesszékbe. Sajnos egyszer már nagyon nehezen ment és a beültetett kanülnek sem tett jót, de aztán nagy nehezen sikerült berakani másikat. Zoli amennyit csak tudott itt volt. Nem beszélt velem csak a jó dolgokról, nem tett fel olyan kérdéseket ami nehezére esett, pedig jó lett volna tisztázni.... Mindegy is... ezeket a döntéseket rá bízom.

Mondta, hogy bejön 8-án reggel. Aludtam egy jót és utána felkeltem. A nővérek megfürdettek és én a rossz kezemmel a telefont még magamhoz vettem, mert Zoli kérte, hogy hívjam fel ha felébredek, de azért túl korán nem akartam zavarni. Nagyon vártam, de sajnos az élet közbeszólt. 7-kor még minden rendben volt 7.20-ra sajnos nem. Alámerültem. Vagy átszellemültem. Nehéz megmondani, mindenesetre egy olyan világba csöppentem, amely nincs már kapcsolatba az otthoniakkal. És sajnos Zoli nem ért be. Ugyan megdőlt egy 23 éves hideg csúcs, de ez sem vígasztal. Nem tudom mi lett volna ha fel tud kelni ahogy akar és beér 7 órára. Talán még tartotta volna bennem a lelket,  talán a kezei között halok meg, talán a csak ő talált volna meg halott állapotban. De ezek csak felesleges kérdések egy másik világból. Már nem számít.

Most már igazás tudom, hogy szeret a fiam, mert kimondta. Igaz csak az utolsó pillanatba, de kimondta. Így boldogan tudtam itthagyni a földi jelent. Nehezen, de boldogan. Még egy napot nagyon szerettem volna. Nagyon, még annak ellenére is, hogy iszonyatos fájdalmaim voltak. És már nem is a csipőm, nem is a lábam, hanem a felfekvés a fenekemen.

Én is nagyon szeretem a fiam! Az unokámat és a családomat is! Sajnos már nehezen beszéltem az utolsó napokban, de ezt megértették. És tudom, hogy szeretnek! Ez nagyon jó érzés.

Ha konkluziót kéne vonnom az egészből, akkor azt kell, hogy mondjam próbáljátok meg éreztetni a másikkal a lehető legtöbbször, hogy fontos a számotokra. Ugyan mi ezt tudtuk kimondatlanul is, de nagyon jó lett volna sokkal, de sokkal többször hangot adni neki. Nehéz volt. Nehéz mint ahogy a régi idők. Nehéz mint ahogy az utolsó évek. Küzdöttünk. Küzdöttünk rengeteget. Elviseltünk minden fájdalmat. Annak érdekében, hogy megadasson látni az unokámat. Ugyan kicsit későn jött, de megadatott.
Tudom a fiam nagyon szerette volna, ha hallom beszélni és ő is tud emlékezni rám. Ebben már csak reménykedni tudok, de tudom, hogy a Fiam mindent elkövet ezért. Az unokám úgy ismer engem mint a "Nagyi"t. Hol a nagyi? És akkor mutat rám, vagy mutat a telefon kijelzőjére. Vagyis mutatott idáig.

Elfáradtam.....
Abbahagyom az írást lassan...
A tudatom épp, és teljesen épp maradt az utolsó pillanatig. A fiam mondta, hogy nagyon irigyli az emlékezetem. Szeretné, ha neki is legalább ilyen lenne.

Tudom a fiamnak nehéz ezt megemésztenie, mert végső soron én is a gyermekévé váltam. Tudom, hogy nagyon nehéz. Talán annál is nehezebb! De köszönök mindenkinek mindent ami értem tett. Talán még találkozunk valahol.

Szeretlek és ölellek Titeket!

Andi

Ui. Remélem még barátkozhatunk!

3 megjegyzés:

  1. Kedves Andi! Nagyon fogsz hiányozni. Nem ismertem senkit, aki ennyi fájdalmat, ilyen méltósággal viselt volna.

    Kedves Zoli! Őszinte részvétem. Sok erőt kívánok a megynugodáshoz. Kissé bizarr lett ez a szubjektív, anyukádként narráló beszámoló, de legalább képet kaptunk az utolsó időkről. Andi biztosan kiakadna a helyesírási hibáidon (elég sokszor ostorozott érte, mert tényleg szörnyű). Így, szerintem az utolsó bejegyzésben javítsd ki legalább az égbekiáltókat (doPtam, épP, stb), mert Andit ez borzasztóan zavarná.

    VálaszTörlés
  2. Megrendítő búcsú. Soha nem találkoztam ilyen mély fájdalommal és igaz szeretettel fogalmazott beszámolóval. Andrea, Zoli, Oli unoka, veletek vagyunk továbbra is.

    VálaszTörlés
  3. Drága Andi!
    Személyesen nem tudlak elkísérni az utolsó utadon, de gondolatban Veled és a családod mellett vagyok. Neked már nem fáj semmi..., hogy a család mit érez, azt lehet tudni Zoli reakcióiból. Szegény, Neki a legfájdalmasabb ez a búcsú.

    VálaszTörlés