2014. augusztus 13., szerda

Spagetti kontra pirított rizstészta

Rájöttem, hogy nem éri meg itthoni alapanyagból Ágival főzetni meg az ebédemet. Tiszta hülye voltam, csak mert a mélyhűtő tartalmát szerettem volna kiüríteni, mielőtt lemegyek Debrecenbe a műtétre. Amíg ilyen nagy kánikula van, most már alig tudok mozogni.
Zoli hozott néhány adag kínai kaját, azokra a napokra, míg meg nem érkezik az első adag teletálas kaja.. Pirított rizstésztát kértem hozzá. Kaptam helyette közönséges spagettit. Még csak azzal sem vesződött a kínai szakács, hogy lepirítsa. Egyszerűen rálöttyintett némi szójaszószt, meglocsolta kevéske napraforgó olajjal, hozzákevert pár csík káposztát, és ennyi. A magyarnak ez is megfelel, csak "ócsó" legyen. Tévedés, mert nagyon is drága ilyen ócska alapanyagokból. És még ki is merték rá  írni, hogy zöldséges pirított rizstészta. Zoli meg, -mint mindig- nagyon sietett. Ha szemügyre veszi, rögtön feltűnik a különbség.
A rizstészta, és a mogyoróolaj viszont elég drága. Arról nem is beszélve, hogy rizstésztát sehol nem kapott.

Ezt még én is  el tudtam volna készíteni, mert csak néhány percnyi álldogálást igényel  a tűzhelynél. Pláne úgy, hogy a tűzhelyem egyik rózsája kifejezetten wokhoz való.

9 megjegyzés:

  1. A Nagy Lajos - Erzsébet királyné sarka körül, a Nagy Lajoson, nagyjából az állatos bolt mellett van egy kínai etető: nekem kicsit gyanús, de a boltos Zsóka állítja, hogy isteni finom, és nem is drága. El is lehet hozni tőlük a hamikat. Én ebben nem tudok állást foglalni, de Zsóka nem tűnik, egy igénytelen nőszemélynek - sőőőőőt!

    A TELETÁL se rossz - de szerintem egy kicsit drága.
    Én a GASTROYAL-ra esküszöm.
    Legalábbis pár éve még olcsók voltak, és hatalmas adagokat hoztak.
    Nálam azon bukik meg a házhoz szállítás, hogy túl korán jön a futár.

    Viszont ami abszolút verhetetlen: ugyanazon a sarkon, csak a felétek eső részén, a HERMINA CBA árulja újabban a RETRO ÉTEL KFT termékeit. (Vigyázat!!! Más cégtől is árul ételt, és az közel sem olyan jó!!!)
    Ennél finomabbat (és ennél olcsóbbat) én még sehol sem találtam. Csak az a baj, hogy ötösével viszik a népek: ajánlatos odatelefonálni, hogy melyik nap van szállítás (általában kétszer egy héten), és azon a napon menni.

    Kérdés csupán, hogy szereted-e a hagyományos konyhát - mert ők ilyen elvarázsolt dolgokat nemigen kínálnak - viszont amit főznek, az isteni finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megint minden eltűnt, ami eddig írtam. Majd később válaszolok újra.

      Törlés
    2. A hagyományos kajákat nagyon is szeretem, kivéve, ha úszik a zsírban. Viszont kivitelezhetetlen, ha nem szállítják házhoz. Zoli is csak az útjába eső helyekről tud nekem sajnos ennivalót hozni. Általában, ha olyasmi van, hogy nem tudok főzni, a teletáltól szoktam menüt rendelni. 5 napra 2900-és 5600 ft között van a menü, és olyan bőséges, hogy hét végére is jut belőle, sőt, még el sem szokott fogyni. Csak ritkán veszem igénybe, a saját főztömet ugyanis jobban szeretem. De persze néha rákényszerülök, mint pl. most is.
      Remélem, mivel már elmúlt aug. 20.-a, nem jön vissza már a kánikula. Most viszont a frontok miatt fáj minden ízületem, és lábdagadásom sem szűnt még meg. Ezért a seb gyógyulása is visszaesett. Sőt, megint elkezdett nagyon váladékozni.
      Valamelyik nap Zoli kísérletezett, hogy tudnék nálad írni. Sajnos mostanában nem olvasok blogokat, mert csak szavakat olvasok, de nem fogom föl az értelmét. Ez is a nagy hőség miatt van, szerintem, úgyhogy nem is erőltetem.Most is csak azért néztem be ide, mert mikor bekapcsoltam a gépet, felugrott a kis ablakban a neved.
      Az előbb azt hittem, eltűnt az egész irományom, de meglett, mikor rákattintottam a küldésre..

      Törlés
  2. A szöveged teljesen rendezett és értelmes - nem lehet nagy a baj.
    Reméljük, a nagy meleggel együtt a kelekótyaság is elmúlik.
    Nekem a múlt héten az INTERSPAR-ban nem jutott eszembe a PIN-kódom a pénztárnál... Én is nagyon el voltam keseredve emiatt - de azóta nem fordult elő még egyszer. Lehet, hogy majd fog... Nem előnyünkre változunk.

    VálaszTörlés
  3. Klári, bocs, hogy a frászt hoztam egyesekre, de ígérem, hogy még ma írok.

    VálaszTörlés
  4. Az ígéret szép szó, ... de én most nem tudom betartani. Az egész nap egy rémálom volt. Igaz, a végére helyreállt a rend, de én kikészültem.

    VálaszTörlés
  5. tegnap sem tudtam összefüggően gondolkodni ettől a mindent elborító fájdalomérzettől.
    Szerintem ma sem fogok írni. Megpróbálom áttenni a UPC látogatását keddre, és ha nagy szerencsénk van, és le tudok menni a lépcsőn, elmegyünk a Népligetbe. Régen nem voltam már -csak úgy, a szórakozás, kikapcsolódás kedvéért -valahol.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon együttérzek veled, több oka is van. Legyél jobban, légyszi! :)

    VálaszTörlés