2015. április 14., kedd

Első nap az új gondozónőmmel

Azt hiszem, első perctől kezdve teljes volt az összhang köztünk. Villámgyorsan pakolt a dobozokba, közben pedig elhülyéskedtünk.
Szegény Ágit ugyan nagyon szerettem, és sajnálom is a problémái miatt, de elkezdtem szinte eszelősen félni tőle. És ez nem jó!
Hanem inkább Icát választanám. Mindenesetre most 1 hónapon keresztül tesztelni fogjuk egymást.
Ha neki sem lesz semmi kifogása ellenem, akkor végleg igent mondok neki.
Ez még a tegnapi bejegyzés. Nem tudom, hogy nem lett közzétéve.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon drukkolok, hogy szeressétek meg egymást!
    Ki ez az Ica? Mennyi idős? Idáig mit csinált, miből élt?
    Ha nem akarod nyilvánosan, levélben is örülnék a válasznak.
    Ágitól (amint írtam is levélben) én is félnék már a helyedben.
    Miután elmesélted a történteket, egész másképp látom őt és a helyzetét.
    Az ilyen embert őszintén lehet sajnálni - de jobb inkább csak messziről.

    VálaszTörlés
  2. Ica 56 éves, és hivatásos házi beteggondozó, egyéni vállalkozóként. Villámgyorsan dolgozik, miközben egy vidámság-golyó. Merthogy egy picit molett. Doni rögtön elfogadta.
    Mikor megtudta, hogy van egy egy pelénk -olyasmi, mint az egér, csak "picit" nagyobb-tettem hozzá. Rögtön mondta, hogy ő semmi más állattól nem fél, csak a rágcsálóktól... Még a hörcsögtől is... Remélhetőleg nem találkozik vele- tette hozzá bizonytalanul. Még jó, hogy nem ecseteltem a tényleges nagyságát.
    Biztosítottam, hogy kicsit sem valószínű hogy összetalálkoznak . :)

    Képzeld, jövő hétfőre, vagy keddre halasztódott a költözés, mert a kiállító terület építésénél éjjel-nappal szükség van minden kézre, hogy a megnyitóra elkészüljenek.

    VálaszTörlés
  3. Mindegy már, hogy mikor: előbb-utóbb csak ott leszel!
    Nem sikerült húsvétra, nem sikerül a névnapodra - de a szülinapodra már majd csak összejön! :-))))))))

    VálaszTörlés
  4. :o)))
    meg is feledkeztem a névnapomról!

    VálaszTörlés
  5. Meg az enyémről is, hahaha!
    Biztos azért, mert sose volt senki Ági körülötted. :-)))
    De azért a madárkák majd biztos küldenek neked valami helyes kis lapot.

    VálaszTörlés
  6. Hát, ez bizony nagyon udvariatlan volt részemről az összes Ágnes ismerősöm felé.Pedig Zsifu a fészen közzé szokta tenni az aktuális névnapokat. Jókat szoktam derülni a fura neveken a felsorolásban. Gyakran azt sem tudom, fiú, vagy lánynevet olvasok.
    De hát tulajdonképp nem is csodálkozom, annyira agyatlan vagyok hetek óta. :-(

    VálaszTörlés
  7. Semmi baj, az agyammal már én se mennék sokra, pedig naptár-fejem van.
    Ráadásul erre az évre sikerült olyan kalengyáriomot vennem, amiben nincsenek névnapok, mert nem magyar. Viszont minden év végének vagy elejének egész napos programja (általában ez szokott lenni a szilveszteri szórakozásom), hogy az előző évi naptárból átvezetem a névnapokat, születésnapokat és egyéb tudnivalókat az újba. Jó nagy naptár lóg mindig a spájz ajtómon (az szem előtt van, a mosogató mellett), és lóbetűkkel írom bele az észben tartani valókat. Még így is előfordul, hogy valakiről megfeledkezem (pont nem nézek arrafelé napokig), de legalább esélyem van rá, hogy nem. :-))

    VálaszTörlés
  8. Ágikám! Csak már legyen az új lakásban minden átválogatva,elosztogatva, kidobálva, rendbe rakva, és tudjam végre kipihenni magamat rendesen, mindjárt összeszedettebb leszek én is.
    A csípőfájdalmakat a tapasszal, meg a fájdalomcsillapítókkal már képes vagyok elviselni. Igaz, ha nem kapom meg a közgyógyot, ezeket már nem fogom tudni kiváltani. Mert sima receptre felíratva iszonyatosan sokba kerül. Azt már Zoli sem tudná kifizetni.
    De ennek a fekélynek a folytonos fájdalmait egyre nehezebben viselem. Aludni sem tudok már tőle. Mintha örökké kést vágnának az agyamba, és jól megforgatnák benne. Ebben a helyzetben tényleg nincs erőm, és nem is tudok gondolkodni. Minden kihullik az agyamból.

    VálaszTörlés