2015. május 23., szombat

Hogy mik nem kerülnek elő...

Úttörő korunkban egy időben én voltam az őrsvezető.  Mint minden őrsnek azokban az időkben, nekünk is volt orosz iskolából levelezőpartnerünk. Karácsonyra minden évben küldtünk ajándékot. Ők egyik évben többek között ezt küldték a Mókus őrsnek  (oroszul már elfelejtettem a nevünket):


Már nem tudom, hogyan is maradt ez nálam, mert a naplónkat nem találtam meg, pedig érdekes lenne így majdnem 50 év távolából elolvasni.


5 megjegyzés:

  1. Éljen a Mókus őrs!
    Én azt hiszem, Békegalamb voltam...
    Talán már akkor előrevetült a jövőm az erkélyen... :-))

    Szép ez a valami, csak nem látszik a képen, hogy mekkora.
    Mellé (vagy rá) kellett volna tenni egy olyan tárgyat, aminek mindenki ismeri a méretét. Én például egy tekercs papírtörlő mellett szoktam fényképezni a szingli szállító kalitkánkat, mert akkor rögtön van mihez viszonyítani. Úgyhogy kérünk még egy képet! :-))

    VálaszTörlés
  2. Ágikám, nem túl nagy: olyan 30-35-ször 50-55 centis lehet. Nem hittem, hogy bárkit is érdekel a mérete.
    Már a tárolóban, egy nagyobb zacskóban pihen, más, hasonló méretű hímzett futókkal együtt, amiket nem akarok kidobni, mert emlékek, de ebben a pici lakásban nem férnek el. Egyébként otthon is a garázs egyik szekrénye mélyén pihent.
    Engem inkább a felirata érdekelne, és hogy mit jelenthet, mert már elfelejtettem a ciril betűket. Ezért nem tudom a kamaszkori naplómat sem elolvasni, mert azt is -ugyan magyarul, de- ciril betűkkel vezettem, mert Mami (Nagyanyám testvére, aki velünk lakott) nagyon kíváncsi természet volt.

    VálaszTörlés
  3. Ha jól látom a sasszememmel, az van ráírva, hogy "Taskentszkij kinofesztival". Gondolom, ennek a lefordításához nem kell szótár... :-))

    Hogy lehet a cirill betűket elfelejteni??? :-))

    VálaszTörlés
  4. Elfelejtetted, hogy volt egy agyvérzésem 1994-ben. Elvesztettem csaknem a teljes hosszú, és a rövidtávú memóriámat, az egyensúlyérzékemet, Gyakran nem jutnak eszembe a szavak, kifejezések magyarul, csak németül, stb... stb...Még szerencse, hogy a bal oldali agyféltekém ép maradt, mert akkor írni, számolni, beszélni is elfelejtettem volna.
    Vannak, akik újra meg tudnak tanulni, de sokan nem. Például az én Ildi nevű unokatestvérem is egy 1-2 éves gyerek szintjén tud csak kommunikálni már évek óta. Be is dugta a lánya egy szociális otthonba, amint a nagyanyja meghalt.
    Valamilyen szinten megértem, élni akarja a saját életét. De hogy nem is látogatja...Több ágyas kórteremben fekszik. Mondjuk szörnyű ilyen állapotban látni, de mégiscsak vett neki egy lakást, fizetős egyetemen taníttatta. Ápolóhiány van, ha nem dugsz a zsebükbe egy kis pénzt, nem törődnek vele.Neki tényleg megváltás lenne a halál.Persze a házat a nagyanyja halála után eladta a lánya. Lett volna miből egy normálisabb helyet keresni neki.
    Nem mindenkinek van olyan gyereke, mint nekem. Bár mostanában egyre inkább érzem, hogy terhet jelentek neki.

    VálaszTörlés
  5. Szinte mindenkinek terhet jelent az öreg szüle, akkor is, ha nem beteg.
    Csak van, akin ez meg is látszik, másokon meg nem (annyira).
    Viszont az élet igazságos, és (ha el nem pusztul menet közben) a gyerek is megvénül egyszer. Akkor majd ő szenved attól (ha még föl bírja fogni), hogy terhet jelent a saját kölkének. Ez már csak így működik, sajnálatosan.

    VálaszTörlés