2016. január 10., vasárnap

Sütőtök püré, és savanyú uborka

Bár nincs róla fénykép, megörökítem, hogy végre eltalálták Oli ízlését. Skypeon néztem, ahogy Olivér  kiskanálból falatozza a sütőtök pürét.  Napok óta próbálkoztak nála almával. Állítólag mindenhová került belőle, csak a gyomrába nem! De az édes sült töknek már nem tudott ellenállni.E   lőtte, utána, savanyú uborkát szopogatott.Azt én nem láttam, de elhiszem. Ábris baba meg van örökítve, ahogy citromot szopogat.
Nem tudom, miért hanyagolják el a blogját. Dec. 21.-i az utolsó bejegyzés.  Tudnék ugyan beleírni én is, de ez legyen a szülei privilégiuma.
Azért ez a nagy hallgatás, mert rettenetesen fájnak a karjaim, és az ujjaim sem akarnak engedelmeskedni.

10 megjegyzés:

  1. Kedves Andrea, gyógyulj meg, szívből kívánom.
    (Kiléptem a közösségi oldalakból, egy ideig nem jövök.)

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Andrea, nem történt semmi, csak elfáradtam. Szia.

      Törlés
  3. Szegény Klári... valaki valamivel megbánthatta.
    Állítólag a Mars éve van, ő pedig a harc és a háború istene...
    Nem sok jót ígér az előttünk álló évre nézve. :-((

    Blogot rendszeresen írni elfoglalt fiataloknak nem lehet egyszerű. Pláne nem kisgyerek mellett... A kezdeti lelkesedés egy idő után alább hagy. Ha nem sérted meg vele őket (ezt finoman ki kéne puhatolni), lehet, hogy jobban működne az a blog, ha te (is) írnád. Vagy kezdenél egy másikat, egy nagyi-blogot... (De nem a BLOGSPOT-on, hanem magyar üzemeltetőknél, ahol könnyebben boldogulsz.) Mert az tényleg jópofa dolog lenne, ha majd fiatal felnőttként meg lehetne mutatni Zolivérnek, hogy honnan indult az élete.
    Már feltéve, hogy húsz év múlva még meglesz ez a bolond világ, internet is lesz benne, és nem omlanak össze addigra a jelenlegi blogportálok... Ha biztosra akarsz menni, inkább kézzel írj naplót, kockás füzetbe. Annak több esélye van, hogy megmarad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, nem bántott meg senki. Elfogyott a közlendőm és fáradt vagyok.
      Mellesleg: amit eddig írtam több év alatt, azt fizetett tárhelyen archiváltuk.

      Törlés
  4. Azóta már már pótolta Zoli Olivér nevében. Sőt képek is vannak, de még nem tudom ide betenni, mert Zoli ugyan megmutatta, hogyan, de akkor annyi ideje nem volt, hogy le is írjuk pontról pontra, én viszont másnapra elfelejtettem. Egyébként van paint pr. a gépemen.
    Most a Mátrában vannak hosszú hétvégen, és Oli először volt tegnapelőtt este babaúszáson. Zolira is nagyon ráfért már ez a 2,5 nap pihenő.
    Remélem, a jövő héten lesz rám 1-2 órája. Ismerkednie kell neki is ezzel a géppel, meg a windows 10-el is.
    Ebben a pillanatban láttam Olit úszás közben. Kissé fáradt, mert éjjel kibújt egy foga.
    A kockás füzet meg: biztos, hogy az lenne a legjobb megoldás, csakhogy már a jobb kezem is 1 percen belül begörcsöl. Az írásomat pedig én sem mindig tudom elolvasni.Zolinak sincs ideje a papír alapú írásra. Géppel gyorsabb, de arra is alig jut ideje.Reggel munka előtt tud foglalkozni Olival, és 2 naponta 6-fél 7 körül otthon van, mert 2 naponta rajta a fürdetés, altatás sora. A vasárnapok teljesen Olivéré. Ritka, hogy az egész hétvége az övéké. De ha teheti,ha van 1 szabad órája nap közben hazaugrik.

    VálaszTörlés
  5. Ne is mondd! Nekem híresen szép írásom volt (élveztem is mindig, hogy szépen írok), de a számítógép teljesen tönkretette. Pedig nekem nem görcsöl be a kezem - csak egyszerűen elszokott az írástól. Hihetetlen, de így van.

    A naplóval kapcsolatban köztes megoldást kéne választani: csak annyi szöveg kerüljön egy-egy naphoz, amennyi ráfér egy A/4-es oldalra (állandó időzavar esetén ez nemigen lehet probléma), és havonta egyszer nyomtassátok ki a termést. A lapokat össze lehet fűzni egy megfelelő mappában, és máris megvan a netnél maradandóbb, papír alapú napló.

    VálaszTörlés
  6. Jó ötlet, csak 2-3 hét történése nem fér rá 1 lapra. Zoliék programját viszont én nem tudom. A történésekről sem értesülök mindig. Úgyhogy ezt nekik kell vezetniük.

    VálaszTörlés
  7. Új mese meg már sose lesz??? (Nem mintha nálam lenne.... :-))
    Még mindig rendetlenkedik a kezed?

    VálaszTörlés