2016. március 25., péntek

Piacon

Mióta itt lakom, először mozdultam ki egyedül a mopedemen.
Természetesen első utam a piacra vezetett. Annyira hiányzott már!
Egy cetlire természetesen felírtam, hogy miket kell vennem. Persze, hogy a cetli a táskámban maradt,  viszont nem betervezett dolgokat is vásároltam.
Megint megtapasztaltam az emberek segítőkészségét!
Mi tagadás, kijöttem a piacon mopeddel közlekedés gyakorlatából, így egyik alkalommal 2-3 percig keresztben álltam,  ill. mozogtamelőre-hátra a közlekedő úton, kétségbeesetten próbálva megfordulni. Hiába no, időközben hozzászoktam az elektromos kocsim fordulékonyságához. De azzal nem lehet bevásárolni. Sőt az elektromossal egyelőre a lakásból sem tudok kimenni.
Először nagyon megijedtem, mert hiába kapcsoltam mocit sebességbe, és adtam rá"gázt", nem akart indulni. Gondolom, olyan rég volt használva, hogy "berozsdásodott". De aztán már jól muzsikált. Alig másfél órát töltöttem bevásárlással, és érkeztem is haza. Itthon persze meg kellett küzdenem a telefonommal, mert persze teljesen elfeledkeztem arról a tényről, hogy természetes fényben semmit nem látok a kijelzőjén. Hogy erre miért nem találnak már ki valami megoldást?
Persze a kiruccanásomnak megiszom a levét, mint minden egyes alkalommal, mikor elvisz Zoli itthonról. De már naponta 2-3 órán át kezeljük a fájdalmas ízületeket, no meg a fekélyemet,és mégis napról napra jobban fáj mindenem. Időnként kell egy kis kikapcsolódás! Míg úton voltam, szinte nem is fájt semmim!

15 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy! Ebből is látható, hogy az apró örömök milyen jól segítenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hiányzott már a piac!
      Talán a következő a Magyar Színház lesz! Az belefér a km-be.Vagy a május elseje a ligetben.
      Holnap átvisz Zoli a Ciklámenbe unokázni.

      Törlés
  2. Nem csak ügyes vagy, hanem bátor is! Úgy is kell! :-))
    A piac nekem is hiányzik, de sose bírom rávenni magam, hogy odamenjek.
    Félek a Bosnyák tér környékétől. :-((

    VálaszTörlés
  3. Mitől félsz? A nagy forgalomtól? Vagy az emberektől?

    VálaszTörlés
  4. A forgalomtól nem félek, mert a Bosnyákon mindenhol lámpa van.
    Az emberektől annál inkább. Nem túl biztató arrafelé az úri közönség.
    Az Örs környéke se tündérmese, de a Bosnyák még rosszabb. :-))

    VálaszTörlés
  5. Utóirat az előzőhöz:

    Írtam a korábbi meséidhez is kommenteket (mert én figyelem ám, hogy mivel maradtam el, nem úgy, MINT EGYESEK :-)), de azokat szerintem nem vetted észre.

    Ha itt a blogban nem is láthatók az új kommentek (ami számomra érthetetlen), értesítést nyilván küld neked róluk a BLOGSPOT - azokat miért nem figyeled?

    VálaszTörlés
  6. Sajnos nem jelzi nekem a blogspot, ha új komment érkezik. Van egy statisztikám, ott nézem a reagálások mennyiségét, aztán vagy megtalálom, vagy sem.

    VálaszTörlés
  7. Most néztem meg a közzétett megjegyzések számát. Eggyel sem mutat többet, mint amit megnéztem, és megválaszoltam.
    Mindenesetre fura. Ma már nem, de ígérem, hogy holnap végignézem az utolsó 15 beírást.
    Épp a maiban dühöngtem el, hogy megbolondult ez a gép.

    VálaszTörlés
  8. Persze, hogy nem mutatott többet, mint amennyit akkor, amikor EGYET megválaszoltál! Hiszen én egyszerre írtam hármat, három bejegyzéshez - vagyis amikor te láttál egy számot, abban már benne volt a másik kettő is.

    Nem ismerem a BLOGSPOT-ot, de az egyik legnépszerűbb blogportál, azt tudom. Ki van zárva, hogy ne rendelkezne olyan alapvető funkciókkal, amelyek a legkevésbé látogatott szolgáltatóknál is megvannak. Ideje volna megkérned valakit, aki ért is hozzá, hogy nézze át a beállításaidat, mert aki összeütötte neked ezt a blogot, nagyon sok mindent nem vett észre, vagy rosszul állított be.

    Olyan nincs, hogy ne kapjál értesítést az új kommentekről - kivételt képez az az eset, ha nem kéred. Nyilván be kell jelölni valahol, hogy kéred. Ha nem utálnám annyira a GOOGLE-t, csinálnék magamnak egy BLOGSPOT-os próbablogot csak azért, hogy utána el tudjam magyarázni neked a használatát. De hát sajnos nagyon utálom, nem szeretnék belelépni semmibe, ami GUGLI Barátunkhoz tartozik.

    VálaszTörlés
  9. Utóirat az előzőhöz:

    Nem voltam rest addig nézelődni az ismerőseid blogjaiban, míg igenis találtam olyat (Részeg Szamár), akinél láthatók a legújabb kommentek. Pedig ő is BLOGSPOT-os. Vagyis máris nem áll meg, amit nemrégiben mondtál (írtál), hogy ez a portál ilyet nem tud. Már akkor biztos voltam benne, hogy ki van zárva. Csak rendet kéne csinálni az oldaldobozok között. Nem olyan nagy durranás, pillanatok alatt megvan. Valaki csak akad körülötted, aki beszél valamennyire angolul... ha meg magyarul is tud a BLOGSPOT, akkor nem is értem a problémát.

    VálaszTörlés
  10. Tud magyarul a blogspot, de az angol sem lenne probléma. Zoli nézte meg, hogy mik a lehetőségek. Más ismerős pedig nincs, aki értene hozzá. Az idősebbek közül eleve nagyon kevés olyan ember van, aki használja az internetet. A régebbi gépemen volt olyan lehetőség, hogy akiben megbízom, annak adtam egy kódot, és aznap, míg ki nem kapcsolta, hozzáfért a számítógépemhez.De a lap-topokon már nem volt meg ez a lehetőség.
    Szilvit nem merem megkérdezni, mert úgy tudom, a férje csinálta meg a blogját. Ő pedig több,mint 1 éve meghalt. Nem szeretném feltépni a sebeket. Akkor hagyta abba. De a Facebookon fent van, no meg a telefonszáma is. De a a csevegő miatt már nem érdemes mobilozni.

    VálaszTörlés
  11. Én úgy tudom, az nem a gépnek, hanem a WINDOWS-nak egy szolgáltatása (vagy lehetősége, vagy micsodája), hogy kérhetsz távsegítséget. Kérdés, hogy a tízesben benne van-e - de nem hinném, hogy kivették belőle.

    Majd ha egyszer arra járok, megnézem.
    De ha tud magyarul a BLOGSPOT, akkor nem is kell hozzá segítség - csak körül kéne nézned alaposan a lehetőségek között, az admin oldaladon.

    Tudod, kitől tanultam én a legtöbbet a számítógépes furmányokról? Egy ötéves (!!!!) kislánytól, akit nem is ismerek, csak a Nők Lapjában olvastam róla. A nagyanyja mesélte valami riportban, hogy őt az óvodás unokája tanítja a netes fortélyokra, és azóta nem fél kipróbálni dolgokat, mióta a kislány megmagyarázta neki, hogy soha, semmit el nem ronthat, mert mindig ott van a "mégsem" opció. És valóban! Ez nagyot lendített rajtam (akkor még eléggé kezdő voltam), mert azóta én se félek próbálkozni ezzel-azzal. Mindössze arra kell figyelnem, hogy mindig tudjam, honnan indultam, és milyen volt az eredeti állapot, amin változtatni szeretnék.

    Úgyhogy nem kell félned neked sem.
    Keresd meg szépen az oldaldobozok menüpontot valahol az admin felületed kezdőlapján, nyisd meg, és nézz körül benne! Valószínűleg úgy lesz, hogy találsz középen egy csomó mindent (például ilyet, hogy "új kommentek", "új bejegyzések"), és amelyiket szeretnéd megjeleníteni a blogodban, azt ki kell húznod jobbra vagy balra (nálad jobbra). Lehet, hogy előbb másolatot kell belőle kérned, és azt a másodpéldányt tudod csak húzni.

    A dobozok sorrendjét is változtathatod, illetve el is tüntethetsz (visszahúzhatsz középre) olyan dobozokat, amiket nem szeretnél látni.

    Szintén valahol az admin főoldalán (esetleg a kommenteknél) kell lennie olyan lehetőségnek, hogy kérsz értesítést az új kommentekről. Bár ha meglesz a kommentek doboza, akkor ez már nem is olyan fontos....

    Egy a lényeg: ne félj próbálkozni!
    Gondolj a pici lány jelszavára: mindig ott a "mégse"! :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak, tudod, semmi kedvem hozzá!
      Szerintem ez az utolső műtét nem sikerült. őrült fájdalmaim vannak még mindig. Csak néha tudok megfeledkezni róla. Pl ha unokázhatok. Csak hát ez nagyon ritka alkalom. Most már csütörtökig kell csak várnom, hogy igazolja az ultrahang, vagy nem. De szerintem igazolni fogja.

      Törlés
  12. Szegény Andi... azért jobb lenne, ha nem igazolná.
    Erős felmelegedés van, utána meg állítólag megint gyors lehűlés jön, és az időváltozás mindig a legrosszabbat hozza ki a korunkbeli csotrogány banyákból. Bízzunk benne, hogy csak azt érzed!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A holnapi bejegyzés erről fog szólni. Csak ma nagyon megviselt vagyok. Lehet, hogy nem tudom megírni.
      Ráadásul a mai nem abszolvált kezelések is nagyon betettek.

      Törlés