Múlt vasárnap Hédi alaposan letisztogatta a lábamat. Rengeteg elhalt bőrt szedett le.
Alatta a vékonyka bőr még fájdogál.
Zoliék először vitték külföldre Olivért. Jól bírta az utazást. Csak ide mentek Ausztriába, megünnepelni Zoli 34. születésnapját. Úgy elrohant ez a 34 év, hogy szint észre sem vettük. Velem jövő hét végén ünnepeljük meg, hozzácsapva a névnapomhoz.
Ez az 1 hét kikapcsolódás már nagyon rájuk fért.
Ma nálam járt a bankos Évi. Eredetileg Zolinak kellett volna bemennie hozzá kedden, de közbejött neki valami munka. Így aztán ő jött ki hozzám. Alig tudtunk beszélgetni, mert most neki is rengeteg munkája van. Azt meséli, az ő beosztásában levők tömegesen mondanak föl, mert más bankokban jobban megbecsülik őket. De ő inkább marad, mert szereti a munkahelyét, nem az a vándormadár típus. No, meg az ügyfelek ragaszkodása, szeretete is marasztalja. Igaz, Zoli is gondolkodott már a bankváltáson, egyedül Évi miatt maradt. Bár most lesz valami újítás is a bank szolgáltatásában. Okos telefonról is lehet majd ezután utalni 500 ezer Ft feletti összeget is. Nem kell magával hurcolnia ezután azt a kütyüt külföldre, ami persze csak lap top-pal, ill számítógéppel működik. Pont ezzel volt Zolinak gondja. De ez most megoldódni látszik!
Ma bepácoltam az utolsó darab kecskekarajt. (Fénykép sajnos ezúttal nem lesz róla.)
Zoli hozott nekem jó sokféle szaftalapot Németországból. Az egyik fajtát szeretném most kipróbálni a kecskehússal.
Hogy honnan fogok ezután kecskehúst szerezni, nem tudom. Babos-hegyen 300 literes mélyhűtőm volt. Oda simán belefért a fél kecske. Itt csak egy 130, és egy 60 literes van. Az első dugig tele, a másik a befőzni való paradicsomra, meg egyéb gyümölcsökre, zöldekre vár.
Szegény kecske... Tudom, hogy erre való (bár borzasztó, ha végiggondolom), és nem is vagyok vegetáriánus, bár nagyon ritkán eszem húst - de ha saját kecském lenne (vagy bármilyen más állatom), előbb enne meg ő engem, mint én őt. Bele is pusztulnék, ha rá kéne fognom a kést olyasvalakire, aki esetleg nálam született és láttam felnőni. Vagy ha nem láttam is... Már kisgyerek koromban is belehaltam minden csirkébe és halba, amit az anyám levágott vagy fejbe kólintott. Pedig sosem előttem csinálta, de mégis tudtam, hogy mi történik, és megszakadt a szívem a szerencsétlen áldozatokért. Nehéz kérdések ezek... Mondom: eszem húst, ha ritkán is - de ha belegondolok, borzasztó igazságtalannak tartom, hogy nekem több jogom van az élethez, mint annak a másik, védtelen kis lénynek. :-((
VálaszTörlésEzek az állatok erre vannak tenyésztve, Ágikám! A lényeg az, hogy amíg élnek, boldogok legyenek. Ezek az állatok pedig rövid életük során boldogok voltak. Minden szükségletük maximálisan ki volt elégítve. Nem embertelen környezetben nőttek föl, bezsúfolva egy állatgyárba. Vigyáztak rájuk, hogy ne marcangolja szét őket idő előtt egy ragadozó, ahogy a természetben ez gyakran megtörténik. Igaz, minden igyekezetünk ellenére néha őket is elragadják pl rókák, vagy kóbor kutyák.
VálaszTörlésTudod, hogy a szabad természetben az állatok kb fele nem éri meg az egy éves kort? Függetlenül attól, hogy ragadozó, vagy növényevő? Áldozatul esnek, hogy a másik ragadozó kölykei élhessenek, és felnőhessenek. De a szaporodás jogának is sok az áldozata. Az hímoroszlán pl. megöli a másik hím kölykeit, hogy az ő génjei öröklődjenek tovább.
Tudom, Andi..... ezt mind tudom.
VálaszTörlésMégse lennék képes soha megölni egy állatot.
Hát, igen! Vannak fóbiáink. Nekem pl az, hogy vágott virágot soha nem viszek be a lakásba. Nem tudom elviselni a haldokló virág látványát. A természetben is lehullanak a szirmai,de nem idő előtt, céltalanul. Az mégis más.Mert abból termés, és végső soron új élet születik.
Törlés