2016. augusztus 15., hétfő

Flekk

Részeg Szamárként ismertem meg. akkor még bloggerként. 2014 október 15-én aztán jött az utolsó bejegyzés.
Aztán nem egészen 1 éve vettük föl ismét a kapcsolatot.
Kiderült, az akkori albérlete alig pár utcával arrébb van. Megbeszéltük, hogy meglátogat minket a kutyájával együtt.  Boldogan osztottam meg Donikával a jó hírt. Előtte pár hónappal költöztem én is. Doninak nagyon hiányzott akkoriban  Whisky, a hatalmas kutyabarátja, akivel nagyon jóban voltak. Aztán teltek-múltak a napok. Ők is elköltöztek egy kertes házba.Akkor még nem tudtam, hogy azért, nem jöttek, mert Flekk közben megbetegedett. Doninak mindig beszámoltam a hogylétéről. Együtt szurkoltunk, imádkoztunk, izgultunk, hogy gyógyuljon meg. És úgy nézett ki, hogy jobban lett. Azt hittem, hogy mindketten lelki betegek lettek, és ez testi betegségben is megnyilvánult. Mert Doni is megbetegedett. Igaz, hogy ő már idős volt, túl a 10 éven. De Flekk még fiatal, és társat is kapott, egy árva 6 hetes  kölyköt. Nem tartott sokáig, hogy elfogadja.
És tegnap este, a kórházban a facebookra kattintva 2 kép.
Először föl sem fogtam.
Aztán elkezdtek hullani a könnyeim....
Nem is tudom, hogy tudta túlélni alig másfél éven belül 2 szerette elvesztését. Egy férj, és egy kutya.
Most már odafentről, együtt vigyáznak Szilvire.
.
Németh Szilvia 2 új fényképet töltött fel..
SZÍVEM KUTYÁJA...
... FLEKK ma délután három óra előtt húsz perccel nélkülem indult el egy ismeretlen útra, ahová nem követhettem.
Pár hete ismét visszagyöngült.
Két kis láda van tele azokkal a roboráló szerekkel, amelyeket ez idő alatt összevásároltam.
Egyik sem kellett neki.
Igen tudtam, bár nem régóta, hogy vesebeteg, és ez születési rendellenesség. Azt is tudtam, hogy nem él meg tisztes kort. Hallgattam arról, hogy megint fogy, kedvetlenedik, Blokk kutyát is ingerülten elhessegeti. De mint minden, szeretett lényért aggódó, én is azt hittem, kijövünk még ebből. És ha nem beszélek róla, a baj nincs is. És nekünk sikerülni legyőzni, hiszen mi vagyunk a borsó meg a héja.
Talán majd az újabb infúziós kúra...
Ma négy órára voltunk bejelentkezve az állatorvoshoz.
Egész nap jött, ment, délben már annyira szédelgett, hogy ölben vittem fel a házba, és fektettem az ágyamra. Sikerült elhelyeznem úgy, hogy el is aludt. Ültem mellette simogattam, duruzsoltam, hogy jaj de jól pihen a kiskutya, mígnem lélegzése érdessé vált. Szólongattam, emelgettem, nem mozdult.
Kriszta barátnőm az első szóra rohant. És amilyen tapintatosan csak lehet közölte, hogy szívem kutyája ebben a világban már nem ébred fel. S tudja, hogy nem vigasz, de ez a betegség nem jár fájdalommal, most sem szenved, de már nem hall, nem érez.
Nem bírtam elereszteni. Simogattam, masszírozgattam, majd a szívére tettem a kezem, mindaddig, amíg egyetlen kis ütést sem éreztem a tenyerem alatt.
Elment olyan édes szelídséggel, és tapintattal, ahogy viselkedett egész életében. Még attól is megkímélt, hogy olyan döntést kelljen hoznom, amit úgysem bírtam volna ki ép ésszel.
Aztán jött egy udvarias fiatalember, belehelyeztük egy fehér kis ládába, a pokrócával együtt, mancsai közt kedvenc macijával. Megpuszilgattam selymes fejét, és segítettem a ládát a kocsihoz vinni. Blokk kutya mindeközben a nappali zárt ajtaja mögött raboskodott gyanús csendben.
Még ma este visszahozzák a hamvait egy fehér kerámia szívben.
Jól jön a háznál, mert az én szívem megszakadt.















5 megjegyzés:

  1. Drága Andi! Igyekszem nem elütni a betűket, mert alig látok a könnyeimtől. Köszönöm, hogy drukkoltsatok, köszönöm, hogy küldött szeretettel és imával próbáltatok segíteni szívem kutyáján! Talán ez is hozzájárult, hogy fájdalom nélkül, békében ment el. Az egyenesen isteni kegyként élem meg, hogy végig a karomban tarthattam, ahogy már egyszer édesanyámmal kapcsolatban leírtam, elmentem vele addig, amíg élő ember elkísérheti a csillagok közé távozót. Úgy látszik a veszteségek éveit élem. Kérdést - miért - felesleges feltenni, válasz úgy sincs. Megint Édesapám szavaz motoszkálanak a fejemben: ki kell bírni Mucikám, ki kell bírni. Hát ez most a sportom... Isten áldjon meg a kedvességedért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvikém, ez természetes, hogy együttérzünk azzal,aki bajban van.
      Doni, amíg én kórházban voltam, visszakerült újra a Ciklámen utcába,a fiamékhoz. Tegnap este a kórházból jövet megálltunk ott, hogy lássam végre Olivért. Doni. mikor meghallotta a hangomat, kirohanta kertbe, üdvözölni. Örült, hogy újra lát, de egyáltalán nem akart velem hazajönni. Kicsit meg is sértődtem. Niki mondta, hogy hadd maradjon még náluk pár napig, míg Zoli el nem viszi kontrollra, meg a nálam a hátsó kertet rendbe nem teszik a munkások.
      Együtt ünnepeljük majd meg Olivér, és Doni születésnapját, mert mindössze 5 nap a kettő közti különbség. Érdekes , hogy a régi környezetében egyre ritkábban fuldoklik, meg köhög. Pedig az a méregdrága gyógyszere is elfogyott(havi 12ezer), és Olivérnek is nagyon hiányozna. Azt tervezik, hogy vesznek neki, ill. hoznak ki a menhelyről rövid időn belül egy kis termetű, de már szobatiszta kölyökkutyát. Akkor nem fogja annyira hiányolni.
      Idén majd ő készíti el a szokásos emeletes kutyatortát, mert én idén nem tudok ezzel pepecselni.

      Törlés
    2. Hát, boldog szülinapot a csöppeknek!

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés