2014. július 23., szerda

Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e

a szombati történéseket.
Zoli már napokkal előtte kereste a megoldást, hogy ki vehetné le a fáslit szombat este. De mindenki, aki elérhető közelségben van, szabadságon.
Zoliék ugyanis vidékre mentek lagziba. Most jött el az esküvők időszaka.. Már második éve tart, és még sokaké csak a következő években lesz.  Többnyire már 1-2 gyerek is van, mire rászánják magukat. Helyesebben, mire összegyűlik a pénz a lagzira.
Mi, annak idején még nagyon szolid esküvőt tartottunk, 20-25 ebédre is meghívott vendéggel.
Mostanában a 100-200 fős lagzik a divatosak. A legénybúcsúra a meghívottak adják össze a pénzt, meg találják ki a lehetőleg minél különlegesebb programokat. Gondolom, a lányoknál sincs ez másképp.  A búcsúkon résztvevő srácoknak, lányoknak sem kevésbe kerülnek ezek az események. Igaz, Zoli azt mondta, ha valamelyik jó barátnak -akiről tudják, hogy neki- nem telik rá, a tehetősebbek összedobják helyette. Előtte nem beszélnek az anyagiakról, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Nem tudom, hogyan csinálják, de működik.

Hetet-havat összehordok, csak hogy kicsit elodázzam amiről be akarok számolni. Nagyon szégyellem azt, amiről be akarok számolni. Nem könnyű, még ha nem is tehetek róla.
Mióta ez a nagy hőség volt, napról napra egyre jobban bénul le a lábam. Szombaton, mikor elment Zoli, elég rosszul voltam, így 11 körül ledőltem kicsit. Rögtön el is aludtam. Arra ébredtem, hogy pisilni kéne, de nagyon.Csakhogy a bal lábam egyszerűen nem volt hajlandó megmozdulni. Majd' 1 órán át kísérleteztem. Közben el is múlt az inger.  Közben kitaláltam, hogyan is tudnék leszállni.teljes erőből belekapaszkodtam a fenti fogódzóba. Így sikerült leküzdeni a lábamat az ágyról.újabb 10 perc, és sikerült talpra állnom, és indulni a WC felé. Még épp sikerült letolni a gatyámat, de a WC fölé menni már képtelen voltam. Kissé pisis lett a nadrág hátsó fele, de a melegben hamar megszáradt. Éjszakára lehűlt kissé a levegő, és én is jobban lettem. egész jól mozgott a lábam is. Arra persze nem számítottam, hogy mikor mozdulatlanul fekszem, ...
Másfél órányi küzdelem után azért már bepánikoltam. Igaz, miután leküzdöttem a lábam, már felgyorsultam. Sajnos, a bélműködésem is. Nem is értem el a kinti WC-ig. Most már kénytelen voltam felhívni -először Ágit, aki így éjfél után ki volt kapcsolva. De mint később elmondta, nem is volt itthon, hanem vidéken.Onnan bizony nehezen tudott volna kocsi nélkül "átugrani" hozzám.
Szerencsére Laci (ő házasodott) mindenre gondolt. 2 sofőrt is felfogadott a lagzira, akiknek bizony bőven akadt munkájuk az éjszaka folyamán.
Elkeserítő ez a magatehetetlenség. A bugyit ollóval ugyan le tudtam vágni magamról, de a többivel már nem boldogultam.
Ugyan nem látok bele a szegényebb srácok lelkivilágába, de valószínűleg tartom, hogy egy részük ugyanolyan megalázottnak érzi magát, ahogyan én is, amikor ilyen ügyben segítséget kell kérnem, bár én sem mutatom ki.az érzéseimet, inkább magamba fojtom.

3 megjegyzés:

  1. Ez így nem maradhat! Ha a segítőid távol vannak, ki kellene hívni a szociális szolgáltatótól valakit arra a néhány éjszakára vagy órára. (ERISZ, Nyár u. 7. )
    Nagy együttérzéssel, de ötven kilométerrel messzebbről mondom. Segíteni se tudnék.

    VálaszTörlés
  2. Ez jó ötlet lenne, megkérdezem őket, hogy hogyan megy ez. Csak Zoli szobájából kéne kipakolni, hogy tudjon hol lefeküdni, mert most oda vannak beszórva a régi ágyam tartozékai. Matracok, ágyrácsok. Mozdulni sem lehet tőlük, nemhogy lefeküdni :o)))

    VálaszTörlés
  3. Meg igy, hogy gyakorlatilag sosem vagyok egyedul, is tortent mar baleset.
    Stali

    VálaszTörlés