2014. szeptember 11., csütörtök

Borús idő, borús kedv, egy kis örömmel? spékelve

Esős időt jósolnak hét végére. Alighanem le kell majd mondani a hét végi várlátogatásról.
vajon meddig lesznek ott még fesztiválok? Ha Orbán a várba költözne, aligha lesznek. Adja Isten, hogy legalább ebben a tekintetben megjöjjön az esze, és visszakozzon.-bár az neki nem megy- de legalább mondja azt, hogy bizonytalan ideig elhalasztja.
Ebben a cseppfolyós időben bizony nagyon nekiállt nedvedzni a seb, felmarva a bőrömet. Már csaknem a sarkamig meg vagyok nyúzva. Zsuzsanna megpróbálja a lehetetlent is, hogy október közepéig -akkor kell Debrecenben vizitelnem-"bebőrösödjek", bár egyre fogy a remény.Egy néhány mm-es seb körül tenyérnyi nyers hús-brrr.
Tegnap Vera mesélte, hogy a lánya díjat nyert valamilyen szilvás sütivel a Net-en. Szarvason fogják átadni neki, a szilvafesztiválon - jót tesz majd neki egy kis sikerélmény. Most júniusban lett a fia 10 éves, megszűnt a Gyes. Valami munkát kell keresnie, olyat, amit egy sérült gyerek mellett is tud végezni. igaz, normál iskolába jár, de vinni kell gyógytornára, uszodába, és rengeteget kell tanulni vele, hogy normál iskolában fejezhesse be az általánost.
Ezek után ma megszólalt a mobilom. Szórakozottan hallgattam a bemutatkozást. Csak arra kaptam föl a fejem, hogy Ön 20ezer Ft-os ajándékcsomagot nyert. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem. Ünnepélyes átadás-erre mondtam neki, hogy sajnos nem tudok elmenni, mert pillanatnyilag mozgásképtelen vagyok. Megbeszéltük, hogy küldi a meghívót-sajnos e-mailben nem lehet, mert szigorú szabályok, stb... Mondta, hogy szerdán felhív, addig találjak valakit, aki helyettem... Rengeteg nyereményjátékot töltöttem ki az utóbbi hetekben. Nem kérdeztem rá, hogy melyikkel nyertem. No, nem baj, a meghívón úgyis rajta lesz.  Vera majd elmegy helyettem csütörtökön, ha tud. Ha nem, az sem olyan nagy baj.
Jobban örülnék, ha szombaton, vagy vasárnap nem esne az eső.

13 megjegyzés:

  1. Na tessék!
    A csuklóm aljával rátenyereltem valahova a klavira, és eltűnt egy pillanat alatt minden, amit addig írtam. Pedig már jó sok volt.... Hurrrrááááá!
    Majd később nekiveselkedem újra (ha közben nem üt meg a guta). :-)))

    VálaszTörlés
  2. Andikám – be ne dőlj ilyen baromságnak, hogy nyertél valamit!
    Ez mind csak átverés, semmi más!

    Kifejezetten nyugdíjasokra utaznak az ilyen “ajándékos” cégek, bízva abban, hogy az öregeket könnyebben be lehet palizni. És sajnos igazuk van... Sokan elhisznek bármit, gondolkodás nélkül – aztán meg sírnak, hogy rájuk tukmáltak olyasmit, amit egyáltalán nem is akartak megvenni, ráadásul a reális ár többszöröséért, “kedvezményesen”. Mivel hogy az “ajándék” átvételének általában ára van... Akkor kapod meg, ha előbb aláírod, hogy veszel mondjuk porszívót kétszáz ezerért.

    Tessék több bulvárt olvasni!
    Hetek, sőt hónapok óta ilyen sztorikkal van tele az összes szennylap.
    Pont azért élnek most nagyon (akiket még nem kaptak el), mert a bulvár rájuk szabadította az adóhatóságot meg a rendőrséget, és vélhetően hamarosan lecsapnak az összes ilyen csalóra. (Akik persze nem tudnának lehúzni senkit, ha az emberek nem lennének elképesztően hülyék. Hihetetlen, hogy miket lehet olvasni – névvel, képpel, mert még annyi esze sincs az áldozatnak, hogy legalább ne vállalja nyilvánosan a sötétségét.)

    Én minden héten “nyerek” valamit (néha hetente többször is) – pont ezért van legtöbbször kihúzva a telefonom. Ne félj: a rögzítőre már nem mondják rá, hogy nyertél ezt meg azt... Az ilyen hívásokat (ha véletlenül éppen fölveszem) végig se hallgatom – és neked is csak ezt tudom javasolni. Eszedbe ne jusson odaküldeni valakit magad helyett!

    Nem tudom, ki az a Vera, de tisztelettel kérdezem tőle, hogy ha a fia sérült (úgy értelmezem a szövegedet, hogy mozgássérült), miért jár “normál” általános iskolába? A Mexre ép értelmű mozgássérült gyerekek járnak, és annál jobb általános iskola biztos kevés van a városban. Mindennap megkapja a gyerek a személyre szabott, csak neki szóló gyógytornát, mozgásfejlesztést, álomszép, hatalmas uszoda van az iskolában, mindenféle segédeszközzel (és persze szintén gyógytornászokkal) fölszerelve> sportolhat a gyerek, nyelvet tanulhat, millió szakkörre járhat, ha kedve van – és mindezt az iskolában, nem kell külön cipelni sehova. Ráadásul a pedagógusok ezerszer elhivatottabbak, mint az átlagos általános iskolákban...

    A gyereknek se jó, ha ő az egyetlen bicebóca az épek között... Egy normál általános iskolában soha nincsenek meg a feltételei egy sérült gyerek nevelésének, megfelelő ellátásának – már csak azért sem, mert a pedagógusok se tudnak mit kezdeni vele, nem tudják, hogy hogyan és miben kéne őt segíteni. A Mexen viszont minden az ő igényeikhez van alakítva, senki se ámul vagy szörnyülködik rajtuk, senki se ad nekik kegyelemből jobb jegyet – hisz minden gyerek egyformán sérült, nincs miért kivételezni egyikkel vagy másikkal. Viszont garantáltan kihoznak belőlük mindent, ami bennük van – néha még azt is, ami nincs. :))

    Ráadásul középiskolai tagozat is működik újabban (bár e körül volt egy kis kavarás pár éve, mert Szeretve Tisztelt Vezéreink meg akarták szüntetni), úgyhogy a gyerek sorsa elvileg sínen van az érettségiig, ha egyszer bekerül a Mexre. Miért is nem jó ez???

    http://www.mozgasjavito.hu/

    Van még egy apró kérésem is, de azt most már későbbre halasztom, mert egyelőre elegem lett a kopácsolásból itt a

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ágikám, mostanában, unalmamban rendkívül sok Net-es játékban, közvélemény kutatásban, stb... vettem részt, amik mind nyereménysorsolást ajánlottak cserébe. Mindenütt a mobilszámomat adom meg. csak olyanokat töltök ki, ahol lakcímet nem kérnek, csak városnevet. Szerdáig meg kell kapnom a tértivevényes ajánlott levelet, és szerdán újra hívnak a pontosításért. Úgyhogy ki fog derülni, hogy komoly, vagy becsapás.Nem hinném, hogy a csalók ajánlott levélben küldenének a nyereményről értesítést. De majd még meglátom.
      Szilvi, Vera lánya is internetes játékban nyert valami díjat, amit a Szarvasi szilvafesztiválon adtak át neki éppen ma.Még nem érkeztek haza, kíváncsian várom az élménybeszámolót. Azt a sütireceptet kellett megsütnie, és vinnie magával, amivel nyert.

      Törlés
    2. Vera egyébként a fölöttem lakó szomszéd. Az ő unokája Marci, aki agyvérzéssel született.
      Én is csodálkoztam, hogy nem a Mexikói útra íratták be, hanem a két-tannyelvű normál általánosba, hiszen a Korong utcában laknak, 1 köpésre attól a sulitól.Van olyan szülő, aki inkább az egészségesek közé íratja be. Zolinak is volt egy autista ovis társa. Szegénnyel egyedül Zoli barátkozott. Aztán 1 év múlva rájöttek a szülők is, hogy különleges nevelést kíván, és átvitték a neki való oviba.
      Marci egyébként elég jól tanul. Matekból rontott négyesről hármasra . Sajnálom ugyan, hogy nem mehet pl táborozni az osztálytársaival, de ez már a szülő felelőssége, ebbe nem lehet kívülről beleszólni. Vera is csak egyszer, a beiskolázás előtt szólt neki, de lehurrogta a lánya. Azóta nem is meri szóba hozni.

      Törlés
    3. Mi lenne az a kérés? Ha tudom, teljesítem.

      Törlés
  3. Hehe... Úgy látszik, túl hosszú lett a szöveg. :-))
    Szóval: elegem lett a kopácsolásból itt a kalvin.

    VálaszTörlés
  4. Jajjjjj!!! Nem KALVIN, hanem KLAVIN!

    VálaszTörlés
  5. Az más, Andi.
    Ajánlott leveleket tényleg biztos nem küldözgetnek csalók. :-))
    Mindenesetre légy óvatos!

    Szegény Vera!
    Vannak ilyen lökött népek, akik nem tudnak szembenézni a tényekkel. :-((
    Ilyen esetben tényleg nem sokat tehet az ember - még akkor sem, ha ő a nagyanyó. Pedig a szerencsétlen lány a gyereknek árt elsősorban... Elveszi tőle egy sokkal boldogabb gyerekkor lehetőségét.

    A kérésem az lett volna, hogy az új kis fényképeződdel készíts nekem egy-két rövid videót Donikáról (vagy akármiről), a szobában, villanyfénynél - és pakold föl valami olyan helyre, ahol én is láthatom. Ugyanis úgy emlékszem, hogy egyetlen videót láttam már valahol (szintén Donika volt rajta), és azt meglepően jónak találtam.
    Továbbá kellett volna a fényképeződ pontos neve, mert azt sajnos nem közli a hülye PICASA, hiába próbáltam onnan kinézni.

    Haldokolni látszik az a fényképezőm, amivel a videókat csinálom, kéne helyette pótlás. Ezért gondoltam, hogy végszükségben esetleg jó lenne nekem is egy olyan gép, mint a tiéd - bár nagyon utálom a saját akkus gépeket. De hát azt meg még jobban utálom, ha nem tudok rendes videókat lőni a madárkáimról...

    De mindez már inkább csak múlt idő, mert közben elbizonytalanodtam.
    Ugyanis megnéztem a SAMSUNG választékot az E-DIGITAL-ban, és azt láttam, hogy a legolcsóbb gép is majdnem 25 ezer forint. Én meg pontosan emlékszem, hogy a tiéd nem egészen 18-ba került, amikor vette Zoli. Most vagy ennyire (pofátlanul) fölment az ára pár hónap alatt, vagy már nem árulják azt a gépet. 25-ért már nem annyira szeretném - 18-ért még elnéztem volna neki a saját akkut. Úgyhogy most nem tudom, mitévő legyek. Kerestem azt a gépet is, amit Asdi használ, mert neki nagyon jók a videói - hát naná, hogy már két éve nem kapható, és éppen nem is kínálják most sehol, még használtan sem. :-((

    De azért megköszönném, ha megírnád a pontos nevét a gépednek (egyelőre csak azt), hogy körülnézzek egy kicsit, hol mennyibe kerül. Bár az E-DIGITAL-nál olcsóbb üzlet nemigen létezik...

    VálaszTörlés
  6. Oké, csak meg kell várnom Zolit, vagy Ágit, mert annyira mini betűkkel, meg számokkal van a gépre írva, hogy nem tudom leolvasni, a dobozát viszont Zoli rakta el valahová. Sztem valószínűleg valami kifutó darabot vehetett meg, mert le volt árazva. Viszont szerinte ez tűnt a legjobbnak az adatai alapján.(ár-tudás viszonylatában) Én is úgy emlékszem, hogy 20ezer alatt volt.

    VálaszTörlés
  7. Lehet, hogy így van - de lehet, hogy pont ellenkezőleg.
    Szokták csinálni, hogy olcsón dobnak piacra valami kis egyszerűbb gépet, aztán ha ráharap a nép, nemsokára már duplázódik az ára.

    Az én imádott kis masinámmal (SAMSUNG S630) még ajándékokat is adtak annak idején, valami 18 ezerért - aztán mikor utoljára láttam üzletben, már 44 ezer volt az ára. A kettő között ugyan eltelt vagy öt év, de a fényképezők ára azóta se változott jelentősen, hisz most is lehet 20 ezer alatti áron gépeket kapni. Nem hinném, hogy a te géped kifutó termék lett volna. De majd meglátjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  8. Te Andi.... ha lakáscímet (igen helyesen) soha nem adsz meg sehol, akkor hogyan tudnak neked ajánlott levelet küldeni?
    És mi értelme az ajánlott levélnek, ha egyszer ott a telefonszámod, és mobilon is értesíthetnének, ha tényleg nyertél valamit? Ha már egyszer úgyis el kell menni érte... mert ha kiküldenék postán, az más. Bár én akkor is inkább lemondanék az ajándékról, de biztos nem adnám meg a címemet.

    Kíváncsi leszek, mi sül ki ebből.
    Már elmúlt a szerda... történt valami?

    VálaszTörlés