Steetfood fesztivál; Hal és vadünnep; Nemzeti vágta; színházak éjszakája....

mindez Pesten, és egy napon. Ennyi talán sok is a jóból.

De még előtte: Megkaptam az ajándékcsomagot, és Vera is kapott ugyanolyat.  Pont a kedvenc márkámból összeállítva (mert megfizethető áron kiváló minőség) Régen rendszeresen rendeltem tőlük. Azután jött a kórház kórház hátán, és én Avonra váltottam, ami ugyan kevésbé jó, de a tusfürdőjét, testápolóját azért szerettem.
Íme:

************************************************************************************

Először a a Hal és vadünnep a Vajdahunyad várnál, igencsak húzós árakkal -drága a hal, - magyarázták. De azért  a sült keszeg 600Ft/ 10deka áron- enyhe túlzás.
Mentünk tovább, át a hídon, a Hősök terére. A hídról lenézve, a jégpályán láttuk a lószállító utánfutókat.  Még nem kezdődött meg a verseny. De már akkor is feltűnt, hogy sehol sem látok kivetítőket.
Az Andrássy úton szokás szerint a versenyzők falvainak, stb...bemutatkozó pavilonjai. Utána következtek a mesterségek standjai. őrület, újabban egyre több ilyen van. Közben mindenütt sörfőzdék árusító helyei. 500Ft alatt nem is lehetett kapni 1 pohárral . A korsó 700Ft körül volt. De ez még mindig olcsóbb az Oktoberfest 3000.-fölötti  10eurós árainál. Igaz, a fizetések sem egyformák. 
Otthon, mielőtt elindultunk, ittam egy kávét. még a várnál ittam Zoli söréből 3-4 kortyot, és a hosszú Andrássy úton is kétszer vett sört. Mindegyikből kortyoltam néhányat  Közben elértünk a Jókai térre. Pont a színpad előtt érte a telefon, hogy hová érkezik majd Zsuzsa fia. Szerencsére nem messze onnan láttunk egy "Bubi " lerakatot. Kiderült, hogy Zolinak már van éves bérlete a kerékpárokra., mert rövidebb távokra rendszeresen igénybe veszi őket. úgyhogy fölpattant egyre, és elhajtott. Szerencsére volt ott egymással szemben két színpad is. Az egyiken épp az" Emil és a detektívek "színpadi változatát játszották. Így aztán nem unatkoztam várakozás közben.Ahogy befejezték a darabot, a másik színpadon vonósok kezdtek zenélni.. Nem sokkal ezután megérkezett Zoli egy halom kötszerrel, és indultunk is tovább.Az bOperánál is volt előadás, de vagy egyáltalán nem volt hangosítás, vagy nagyon félresikerült. Így 5-10perc után továbbmentünk. Az éhségtől már mindkettőnk szeme jojózott, de még mindig nem értük el a fesztivált. Következtek a BKK buszai. Én viszont már nem is tudom, mi után vágyakoztam jobban:valami harapnivaló, vagy egy jó kis Mosdó után, ahol könnyíthetek magamon. Mivel közelebb voltunk az oktogonhoz, ahol Zoli tudott egy nagy Burger Kingről,elindultunk visszafelé.Fel sem merült bennünk, hogy egy ekkora helyen ne legyen mellékhelyiség. Talán lesz mozgássérülteknek is. Tévedtünk. Volt ugyan mosdójuk, de az emeleten, ahová csigalépcsőn lehetett feljutni.  Átellenben azonban volt egy egészen picike Meki. Próba szerencse alapon Zoli benézett oda is, bár nem bízott abban, hogy szerencsénk lesz. Láss csodát: volt mozgássérülteknek is, eldugva a sarokba. Csak 2 embert kellett megkérnünk, hogy engedjenek oda. Könnyebben ment, mint gondoltuk. Minden elismerésem nekik, hogy egy falatnyi üzletben is gondoltak a mozgássérültekre.
Dolgom végeztével máris indultunk. Már csak a makacsságunk hajtott, hogy végre elérjük a Steetfoodot.
És lőn....

Én egy  csípős hambit. kértem. Hatalmas volt, és tényleg finom. Alig a felét tudtam megenni. Míg én falatoztam, Zoli közben elindult sörért. Ilyen keserű sört én még nem kóstoltam. Egyszer éreztem ilyen ízt életemben, amikor megsütöttem egy hízott kacsamájat -epéstől. Viszont kortyolás közben előjött az előzőleg evett csiliszósz csípőssége. Rögtön levegő után kapkodtam, könnyem-taknyom egybefolyt.
Zoli csak ezután harapott bele a maradékba. Aztán megjegyezte: Anyu, hogy tudtad ezt megenni? Ez még engem is megizzasztott.
Nekem még akkor is folyt a könnyem. Pont egy boros stand előtt álltunk, ezért megkérdeztem: Mi lenne, ha innék 1 deci bort, hátha az segít. És tényleg segített. Közben pedig megtudtam -Zoli elolvasta a palackon levő szöveget- hogy ezt a bort osztrák pincészet magyar szőlőből készítette.
Aztán, ha már a Bajcsinál voltunk, kíváncsi lettem, milyen lett a Madách tér.  Hát, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Közben ámulva vettem észre, hogy a kis Madácsot most már Örkénynek hívják. Azt tudtam, hogy az is a Madách téren van, de eszembe sem jutott, hogy a kettő egy és ugyanaz.  Annával régen sokat jártunk ide, mivel a nagynénje itt volt színésznő. Sok próbát végignéztünk, és minden héten legalább 1-2 előadásra is beültünk. De amióta Domján Edit meghalt, egyszerűen képtelen voltam átlépni a küszöbét. A " Candidát" minimum 50-szer végignéztem. Nagyon szerettem a kis Tímárt is (Tímár Béla). Ő is nagyon korán elment, sajnos.
Ahogy mentünk tovább, egyre hangulatosabb lett. Étterem pálmákkal, lime-fával. Itt épp egy érett lime-ra mutatok:

Volt egy pici "udvar" 2 pálmával. Az egyik alatt a földön ülve egy fiú sörözött éppen.
Láttam egy "sörbuszt" is. Arra is rácsodálkoztam. Később egy másik, vagy talál ugyanaz jött az úton szembe velünk. Jó hangulatuk volt. Ötletes, igazán. Hazafelé végig az Andrássy úton Zoli újból bérelt egy Bubit, és versenyeztünk egészen a Hősök teréig. Nem tudott leelőzni, mert borzasztóan nehéz tekerni a Bubit. Ráadásul a kosár fixen a vázra van rögzítve, és ez nagyon zavaró. Nem is értem, ki volt az a bolond, aki így tervezte.
Ott szétvált az utunk. Zoli letette a bringát, én pedig jobbra fordultam. A zebrán átkelve balra fordulva a Szépművészeti előtt vártam be a fiamat, mert ugye félreértettem kicsit. De végül is sikerült összetalálkoznunk.
Szomorúan állapítottam meg, hogy a nemzeti vágtát már csak a jeggyel rendelkezők nézhetik. Ahol kicsit be lehetne látni, oda fehér lepedőket aggattak.Pedig hát ott sem lehetett volna semmi különöset látni. Az egész pályát biztos, hogy nem.Délben indultunk, és este hétre értünk haza.
Volt sikerélményem: Zoli kezére nehezedve le tudtam megint menni a lépcsőn. Fölfelé sajnos már vinnie kellett, mert az úton igencsak elmacskásodtak a lábaim.
Úgy megnéztem volna,de egy napra ennyi pont elég volt, no, meg félő, hogy fizikailag is kivitelezhetetlen.