2014. november 26., szerda

Egy s más

Magam sem bíztam benne, de behozattam Ágival azt a 2 tő paprikát, amin viszonylag nagyobbacskák voltak a paprikák, és volt rajtuk néhány ép. Igaz, nagy részüket el kellett távolítani a tövekről, mert kikezdték a poloskák Idén rengeteg volt belőlük. Bent pedig a muslicák indultak támadásba. Ismét meg kellett szabadulni kettőtől. Én még ilyet nem láttam... Eleinte reálisnak is találtam, mivel bent aszaltam a gyümölcsöket, no, meg olykor napokig is tároltam itt a gyümölcsöket, amiket elfogyasztottam. Amiket megaszaltam, azokat is kint tároltam az asztalon1-1 napig, míg bekerültek a tárolódobozokba. Meg is kukacosodtak, mire észbe kaptam. A többivel már gondosabban jártam el: tüllel letakartam, és 2-3 hétig külön - külön jól záródó befőttes üvegekben tároltam, csak utána öntöttem őket össze.Még így is voltak adagok, amiket ki kellett dobni.
Később olvastam a neten a muslicacsapdáról Tűszúrásnyi lyukon beférnek. Izzó tűvel kellett alig néhány lukat fúrni a flakonon, így ki már nem tudtak jönni. A tüllön vidáman járkáltak ki-be.
De az a pár darab paprika végül sikeresen bepirosodott. Olyan gyönyörűek, hogy sajnálom leszedni, és megenni őket. No, meg a lakásban is jól esik nézegetni a hatalmas élénkzöld leveleit a fáknak.




Olyan jó lenne, ha áttelelnének. No, persze nem nálam, mert ha minden jól megy, február végén már megműtenek.
********************************************************************************

2-3 hete végre találtunk egy kutyakozmetikust a régi helyett. Csak kicsit messze van. Ági kénytelen volt kocsival vinni. BKV-val drágább lett volna. A csaj elkérte Ági mobilszámát, ha nem bírna vele. Új kutyánál, mint mondta, ezt soha nem lehet tudni, pláne, ha pincsi-mondta. A végén nem győzte dícsérni, hogy milyen jól viselkedett. Csak a hajszárítót ugatta meg. Persze, mert ő az infra szárításhoz szokott. Az nem hangos, és nem is fúj " meleg szelet".:o)))
Mivel először volt ott, kaptunk 10% engedményt az árból, Doni pedig, hogy már első alkalommal is jól viselkedett, egy 3 darabos kutyafogkefét. Az egyiket hazaérkezése után rögtön meg is kapta.
Ági találta meg múlt csütörtökön takarításkor az egyik díszpárna mögé bespejzolva "rosszabb időkre". Mostanában fogyókúrára van fogva ugyanis Letette a csontjai közé a kanapéra.
Nem sokkal azután, hogy elment, Doni szemlét tartott a csontgyűjteménye fölött, és megtalálta. Hallottam a kuckómban, hogy zsémbeskedik, és le-fől ugrál, majd kirohan a szobából. Végül dühében, vagy inkább tehetetlenségében? -elkezdett kétségbeesetten sírni.
Elég rendesen megijesztett vele. Vajon mi baja lehet?
A hívásomra kétségbeesett pofával, szájában a fogkeféjével, mint valami fura szivarral  jelent meg, nem kis röhögőgörcsöt okozva nekem. Rá volt írva a képére, hogy már nem talál olyan dugihelyet, amit ne forgatott volna föl az a "boszorkány"!


Így nézett ki rögtön kozmetikus után:







Mostanra már eléggé megnőtt a szőre, pedig még csak 11 nap telt el azóta.:



Na, nem is olyan nagyon, most hogy így összehasonlítom a képeket. Simizésnél sokkal hosszabbnak tűnik.



1 megjegyzés: