2015. február 11., szerda

Fűrész utca Ide költözöm

március végén, április elején.







A Ctrl +-szal tudjátok nagyítani. Csak most vettem észre, hogy  a képek nagy része nem látszik. Hét végén megkérem majd Zolit, hogy segítsen.
A fürdőszobán kívül nem sok átalakítani való akad.

17 megjegyzés:

  1. Nagyon hangulatos, szép lakás. Érezd jól magad benne.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Klári! Csak hát olyan hirtelen jött, hogy még nem tértem magamhoz. A Ciklámenben éltem le az életem több, mint felét. Fájó lesz itt hagyni.
    Tegnap itt volt egy belsőépítész. Olyan magától értetődően mondta anyám bútoraira, hogy kuka, hogy belesajdult a szívem. Ezeket még apu és anyu együtt vették.
    Én sem tudom magammal vinni, mert abba a lakásba egyszerűen nem illik. A festmények meg pláne nem.. Azok majd valamelyik aukciós házban landolnak, mert értékesek. De kinek kéne ma dög-nehéz, koloniál bútor, meg békebeli kovácsoltvas csillárok?

    VálaszTörlés
  3. Nyugodj meg, Andikám: biztos nagyon sokan boldogan elfogadnák (akár meg is fizetnék) a koloniál bútort. Én sose szerettem (legföljebb másnál, nézni, mint egy műtárgyat), de sok ismerősöm élt ilyen bútorok között. Jót röhögtem rajta, hogy kuka.... Akkor mit mondana az én bútoraimra (illetve anyámékéra) a belsőépítész uraság? Ez már még a kukába se jó... Pedig minőségre biztos jobb, mint a saját garzonom (az is egy bútorcsalád, talán rémlik fiatal korodból), mert az olyan rozoga szegény (elemes bútor), hogy már takarítani se merem.

    Bútor-eladáshoz nem belsőépítészt kell hívni, hanem ószerest. Mármint ilyen házalót, aki megvesz a világon mindent. Nem túl biztató figurák, meg nem is adnak sokat a cuccokért, de a kevés pénz is pénz, és nem is az a lényeg, hanem hogy megszabadulj a fölösleges cuccaidtól.

    Vagy miért nem ajánlod föl valamelyik szeretetszolgálatnak?
    Mindig vannak emberek, akik nagy bajba kerülnek, mert elviszi az ingóságaikat a tűz vagy a víz - hogy örülnének a te gyönyörű bútoraidnak az ilyen bajbajutottak! Csak sajnos szeretetszolgálatot se könnyű olyat találni, aki el is tudja szállítani a bútorokat. De azért biztos nem lehetetlen... Próbálkozz talán az izraelitáknál, ők az ilyesmit nagyon komolyan veszik, és elég jól föl vannak készülve mindenre, ha igaz.

    Sose sajnáld a Cikláment!
    Hisz nem idegen költözik bele, továbbra is a tiétek marad!
    De még ha nem úgy volna is: a Fűrész utca sokkal jobb lesz!
    Annyira édes kis lakás, hogy az nem is igaz!!!

    Képeket be tudsz pakolni a blogba?
    Mert ha igen, akkor én szívesen átküldöm neked egyenként a Fűrész utca képeit, hogy be tudd tenni, és nézhesse mindenki tisztességes méretben.

    A BLOGSPOT nagyon buta!
    Már vagy két órája van nálam új bejegyzés, és itt még nem jelent meg a listában.

    VálaszTörlés
  4. Ági, sajnos én e-mailből nem tudom berakni a képeket, csak Zoli, mert kissé bonyolult. Neki meg most semmi ideje nincs.
    Olyan hirtelen jött ez a vásárlás, és amint kiköltözöm, ide még aznap jönnek a munkások szétverni a lakást, hogy nem is lesz idő arra, hogy elvigyék.
    Ócskást meg nem merek ide beengedni, mert méregdrága festmények vannak a falon. Magammal vinni nem tudom őket, azok kis időre itt maradnak, amíg nem tudjuk elszállíttatni egy aukciós házba. De ezeket a bútorokat ők sem veszik be.. Esetleg a régi kovácsoltvas csillárokat is be lehet hozzájuk adni. Arra biztosan lesz kereslet. Még a pincében is van 1 hatalmas, felújítandó csillár. Ezért nem merek ócskást beengedni.
    Szerinted, ha azt mondjuk az izraelitáknak, hogy egy bizonyos napon x-y óra között jöhetnek a holmikért, de csak 2, max. 3 nappal előtte tudjuk őket értesíteni, meg fogják tudni csinálni?
    Egyébként a "kukát" senki nem fogja érteni, mert azt a történetet e-mailben írtam neked. :))

    VálaszTörlés
  5. Bocs, Ági, összekevertem. Mégiscsak itt olvastad, a Klárinak írt válaszomban.
    Már azt sem tudom, hol áll a fejem. Zsuzsa is nagyot nézett, nem értette, hogy miről beszélek. Elfelejtettem, hogy ő még nem tudja.

    VálaszTörlés
  6. Úgy tűnik a belsőépítész úr nem nagyon ért a bútorokhoz, sem az antikvitáshoz.
    Ha valóban szép, minőségi és régi garnitúráról van szó, az akár egy vagyonkát is érhet. A csillárokról nem is beszélve.
    Csináljatok róla pár fotót, és tegyétek fel a vatera antik bútor részlegébe. Indíthattok akár 1 forintról induló licitet, de konkrét összeget is megszabhattok. Gyorsan elkelnek a valódi kincsek, viszonylag jó áron, ráadásul olyan helyre kerülnek, ahol megbecsülik őket.
    Amikor jönnek a bútorokért, csillárért, legyen ott a fiad, vagy egy ismerős, a festményeket pedig tegyétek be a fürdőszobába.

    VálaszTörlés
  7. Itt egy példa, mennyire kuka a minőségi koloniál bútor:
    http://www.vatera.hu/listings/index.php?q=koloni%E1l+garnit%FAra&c=0

    Gondolom a belsőépítész úr a csodálatosan szép ikea bútorhoz szokott, amelyet, ahogy kihozol a boltból már valóban kuka (mondjuk előtte is), hiszen semmilyen értéke nincs. Az antik bútoroknak az a sajátossága, hogy tartják az értékük, sőt.
    Belsőépítész...anyám.

    VálaszTörlés
  8. Jaj, Andi és még valami: inkább vedd ki a szövegből a festményekre vonatkozó részt, hiszen a neved és az utca szerint fél perc alatt megtalálható a lakásod. Lehet tudni, kivel, hogyan laksz. A hírdetés alapján pedig az új is. Nem kell mindent a világ elé tárni. Bárki olvashatja. Nem szerencsés. Ezt a kommentet is töröld, kérlek.

    VálaszTörlés
  9. Névtelennek mindenben igaza van. Gyorsan kell cselekedni. Csivicsuvinak is igazsága van. Biztosan rendben fog menni az értékmentés és a költözés, hiszen a fiadnak is érdeke, hogy megmaradjon, ami arra érdemes. A pincébe kellene lehordatni, ami az ószeresnek való, oda nyugodtan elhívhatod akár a rosszarcút is. :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Névtelen: A belsőépítészük iparművész által direkt az adott lakáshoz tervezett egyedi darabokkal szokott dolgozni. Csak azt nem tudja, hogy erre most nekünk nem igazán van pénzünk.Zoli cége intelligens házak elektronikáját építi be többnyire újonnan készülő házakba. ez a technika még egészen új Magyarországon.Főleg a nagyon gazdag (milliárdos) embereknek építenek full-automatizált, energiatakarékos házakat, nyaralókat. Ezért gondolhatja, hogy aki ilyen cég résztulajdonosa, az maga is gazdag. Ismeri a Pál utcai lakásukat. Az részben antik, részben használt iparművész holmikkal van berendezve. (Zoli kedvenc piaca az ecseri. Jó szeme van ezekhez a dolgokhoz. Az interneten is szokott nézelődni, főleg a felújítandó bútorok között.) Azt viszont nem tudja, hogy az az ügyfelek bizalmának elnyerésére lett így berendezve, mert ott fogadta volna az első vállalkozásának az ügyfeleit.(Akkor még álmában sem foglalkozott építőiparral.Főleg ügyvédi irodák menedzselésével, weblapok készítésével, csőd szélén álló vállalkozások rentábilissá tételével foglalkozott) Csak épp a lift nem épült meg 5 évvel ezelőtt. Pályázaton megnyerték Eu-s támogatásból 60%-át, az Önkormányzattól pedig 20%-át a teljes bekerülési költségnek. Azután jött a kormányváltás, és egyiket sem fizették ki.Még az első rendelkezéseik egyike volt, hogy a már megnyert pénzek kifizetését leállították. A tervezés a 20% önrésznek cirka a harmadából már elkészült addigra. Szerencsére nem álltak neki a maradék pénzüket elkölteni, mert a kivitelező augusztus vége előtt nem ért rá.
    Most a Loxwill már kinőtte a régi irodát,és bemutató termet. Költöznek. Arra is rámegy inge-gatyája. Szerencsére a Pál utcai lakás bútorai épp kapóra jönnek most oda.
    Egyébként nagyon fura egy alak ez a belsőépítész. Az első benyomásom az volt, hogy hirtelen megnőtt, és kinőtte az öltönyét. Valahogy a híres mesterfodrász, stylist, ruhatervező mind fura figura, általában mások, ha érted, mire gondolok.
    Egyébként a koloniál nem antik bútor. Az 50-es 60-as évek felső,- középosztályának volt a bútora.

    Ikea bútort azok szoktak venni, akik szeretik a változatosságot, szeretik 2-3 évente lecserélni az összeset. Valljuk be, többet nem is bírnak ki. Pláne nem egy költözést. Másodszorra összeszerelni reménytelen vállalkozás.

    VálaszTörlés
  11. Az intelligens házakkal, megoldásokkal én 2008-ban ismerkedtem meg, elég sokat foglalkoztam vele, van kialakult véleményem is róla. Szerintem jó lehet, amennyiben a ház önfenntartása megoldott pl. a passzívházak eseténben.

    Arról a belsőépítészről, aki szerint egy komplett koloniál garnitúra "kuka", arról is van kialakult véleményem... De ezt nem részletezem.:)

    Politizálni nem fogok, kb. szeptemberben olvastam, hogy a bérházak újra pályázhatnak liftesítésre, sőt magam is átéltem egy ilyen megakasztás-sorozatot gyurcsányék idején.

    Az ikea bútorok alapvonalát (nem a kifejezetten igényes darabokra gondolok, mert nem sok, de akad néhány abból is az ikeában) nyugaton az albéreletkeben lakó emberek veszik, merhogy úgyis költöznek, legfeljebb otthagyják, olcsó, gyorsan összerakható, ha tönkremegy, az sem baj. Sajnos itthon annyira sikerült túlfuttatni ezt is, mint a hamburgereldéket. Máshol egy big mac menü a csórók eledele, nálunk pedig ünnepnapokon falják. És ez nem elsősorban pénzkérdés. Hiszen az ikea sem olcsó, negyed-, feleáron lehet kapni akár a vaterán mutatós, masszív, tömörfa bútorokat ( minimalistától a neobarokkig), mégis megveszik a laminált funér-bútorokat a svédektől.:) Azt hiszik, stílusos lesz a kéró tőle, pedig csak igénytelen, miközben -gyakran- milliókat költenek a sárga kékeknél.
    Mondjuk egy hamburger menü után is sokan gondolják, hogy ételt ettek... pedig csak szemetet.

    VálaszTörlés
  12. A koloniál antiknak számít, elvileg már 80-as években gyártott stílbútorokat is antikhoz sorolják, bár ez számomra kissé vicces.
    Nekem pl. van egy kivételesen szép német, visszafogott, neobarokk dió ebédlőasztalom, 32 éve gyártották, antikként vettem használtan, egy ikeás asztal árának feléért. Egy ismerősöm elképesztő összegért akaja megvenni tőlem, ha nem sokára költözünk, el is adom.

    VálaszTörlés
  13. Ne haragudjatok, de a kommentek kb felét nem tudtam ma elolvasni. Így nem is válaszoltam. Majd holnap bepótolom a mulasztást..

    VálaszTörlés
  14. Csak egy pillanatra keltem föl, hogy elmondjam, a tegnapi délutáni rosszullét nem ok nélküli volt. Reggelre mindkét lábam combtőig földagadt. Gyos telefon Zsuzsának: maradjak ágyban míg megérkezik. Gyorsan sebpárnacsere, fáslizás, gyors reggeli, aztán visszaparancsolt az ágyba. Csak WC-re, és enni kelhetek föl. Ha holnapig nincs változás, ki kell hívni a mentőt. És ez pont most.
    Ne haragudjatok, de nem tudom, mikor tudok majd válaszolni.

    VálaszTörlés
  15. Jaj, szegény Andi... Jó kis Valentin-nap....
    Remélem, megúszod mentők nélkül.

    VálaszTörlés
  16. Amíg a kajám melegszik, gondoltam megosztom, hogy már jóval szebb a lábam, mint tegnap. De azért ma még ágyban kell maradnom. Csak az állandó fekvéstől meg a csípőm durrant be. Tegnap szörnyen meg voltam ijedve. A Valentin-nap nekem nem mond semmit. Amerikából átvett pénzlenyúlási lehetőség.

    VálaszTörlés
  17. Nekem se mond semmit, de azért nem bánom, hogy eggyel több az ünnep.
    Csak a Halloween miatt vagyok megsértve, mert az nálunk halottak napja és szomorú ünnep, nem pedig farsangi mulatság. Ámerikában nincs farsang, de nálunk van, így teljesen fölösleges volt még egyet importálni, pláne a saját ünnepünk rovására.

    Csak azt nem értem, miért kizárólag a léha kis baromságok gyűrűznek be.
    A hálaadás napját bezzeg nem vettük át, pedig az egy nagyon szép ünnep.
    Az USÁ-ban talán még fontosabb és bensőségesebb, mint a karácsony.
    November harmadik csütörtökjén tartják.

    VálaszTörlés