2015. augusztus 17., hétfő

Pánikroham

Tegnap este nem éreztem magam valami fényesen, ezért már jó korán lefeküdtem.Arra ébredtem, hogy tök sötét van. A TV sem szól. Persze azonnal pisilnem kellet volna. De hogy menjek vak sötétben? Igaz, így még csak föl sem tudok kelni, Az új telefonom pedig a járókereten felakasztva. Egyébként is szokatlan még. A gombokat nem lehet kitapintani, mint a régin.
Érzem, hogy kezd elhatalmasodni rajtam a pánik. Márpedig akkor légszomj, heves szívdobogás, remegés, halálfélelem, a mozdulatok koordinálatlanná válnak, és én nem tudok segítséget kérni.  Már csak néhány nap, és megszületik az unokám. Egyébként is elromlott a távkapcsoló, és én a nagyszoba falikarát kapcsoltam föl. Az, ha visszajön az áram, magától fölkapcsolódik. Csak addig kell kibírni.
Ez erőt adott.  Fölkapaszkodtam ülő helyzetbe az ágy szélén. De persze áram híján az ágy emelője sem működik. Kitapogattam a botomat, és hadonásztam vele, míg meg nem koppant a járókereten.Így már könnyű volt magamhoz húzni. Megtaláltam a telefont, és addig nyomkodtam csak úgy vaktában, míg sikerült feloldani a villámzárat. Innen már pofonegyszerű volt. Szerencsére Zolival előző héten módosíttattam úgy a világítását, hogy egy percig ne  kapcsoljon ki . Így ki tudtam menni a konyhába, megkerestem az öngyújtót, a  bárszekrényről leemeltem egy gyertyatartót nagyon is vékonyka gyertyával. Ugyan tudtam fényt csiholni, de nem fog kitartani, míg kivilágosodik. Ekkor hívtam föl Zolit, hogy mondja meg, hogyan működik a telóm elemlámpája, ha elfogyna a gyertyám. Aztán mégis meggondoltam magam. Bekapcsoltam az elemlámpát, elfújtam a gyertyát, és lefeküdtem. Alig végeztem ezzel a művelettel, visszajött az áram. Rajtam pedig kitört egy késleltetett pánikroham.
Mit mondjak: szörnyű volt.Már a gyógyszer nevét is elfelejtettem, amit az ilyen rohamok ellen kaptam, nemhogy lett volna itthon.... Nyelv alá Nitromin, Rivotril semmit nem segített Így telt el legalább másfél óra.
Aztán támadt egy újabb ötletem: Lesz ami lesz, magamhoz vettem 1 üveg 50 fokos pálinkát, leültem az ágyra, és fölhajtottam legalább 1 decit. belőle. Mikor kicsit alábbhagyott a remegés, lefeküdtem, és aludtam reggel 8-ig egyfolytában.
A zuhogó eső, és a szél hangja ébresztett. Eszembe jutott, hogy a vihar a múltkor a kutyaajtón keresztül beverte az esőt a konyhába. Elindultam hát, hogy bezárjam. Elámultam, mikor megláttam egy aprócska rozsdafarkút ücsörögni a bejáróban. Valószínűleg az eső elől menekült fedél alá. 
Befelé pislogott, mint aki mérlegeli, mit csináljon.
Óvatosan elindultam felé, közben halkan beszélve hozzá. A saját érdekében kellett kizárnom. Ha Doni felfedezi, és minden rosszindulat nélkül meg akar ismerkedni vele, megijed, és össze-vissza röpdösve összetöri magát, esetleg leverve  az ideiglenesen ott dekkoló drága vázáimat is.
Egyáltalán nem félt tőlem, vagy  jobban félt a kinti esőtől, és széltől?
Kíváncsian figyelt engem. Az apró gombszemeiből bizalom áradt. Nem lépett arrébb, mikor behajtottam az ajtót.
Ajaj, most látom, hogy már holnap van, augusztus 17.-e.
Minden pillanatban várom a telefont, hogy megindult a szülés.
Lehet, hogy mégiscsak kihúzza 20.-ig
Megyek aludni. 


22 megjegyzés:

  1. Andi!:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) Megtaláltad a pánikroham biztos ellenszerét! Hallgass rám! Hajítsd ki a gyógyszereidet, és tartsd kézközelben a pálinkás butykost! Komolyan mondom!

    VálaszTörlés
  2. o:)))
    De jó, hogy jelentkeztél! 10 hónapja hiányolom a blogodat! Abbahagytad, átköltöztél a fészre?

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk úgy, hogy szüneteltetem a blogomat... A face-en gyakrabban előfordulok, saját nevemen, Németh Szilvia.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. 2 nevet dobott ki a face. Találomra írtam egyikőtöknek chaten. Engem megtalálsz Andrea Kocsisné Reizer néven.

    VálaszTörlés
  6. Tőlem bizony nem kapsz dicséretet, rossz kislány!
    Gyógyszerre inni... ez több, mint butaság, és nagy-nagy felelőtlenség.
    Lehetett volna sokkal nagyobb bajod belőle, mint amit meg akartál szüntetni.

    Egy szál gyertyád van otthon??? Ezen jót vigyorogtam. Hogy nálam mennyi van, azt nem tudom, de jó pár napig tudnék folyamatosan gyertyával világítani, éjjel-nappal. Biztos nálad is van több, csak talán a karácsonyi dekoráció tartozékai nem jutottak most eszedbe.

    Itt a következő házi feladat: tessék sürgősen gyertyákat beszerezni!
    Meg elemlámpát is! Ha jól értem, a mobilod lámpáját használtad - de hát az kutyafüle. Olcsón is lehet nagyon jó kis lámpákat kapni. Olyat vetess, ami ceruzaelemmel működik, mert az úgyis mindig van minden háztartásban.

    Ezek szerint nálatok áramszünet is volt... Minket az elkerült, szerencsére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ágikám, ha tudnád, mennyi vastag gyertyám van itthon, csak sajnos mindegyik a magasban. Azóta már levettem 2 db 72 órásat. Elemlámpát is szerzett be Zoli. Egyébként volt itthon az is, csak régen volt feltöltve az akkuja, és nem működött. A töltője viszont nem került elő, pedig elvileg benne kéne lennie a dobozában.
      Ami pedig a pálinkát illeti. fő, hogy hatásos volt. 5 perc alatt megszűnt a remegés, és el is tudtam aludni.Igaz, másnap kissé másnap volt nálam is. Néha a tömény szesz is hasznos lehet.
      Egyébként gyógyszerek mellett is, orvosi javaslatra megiszom az ebéd utáni 1-1,5 deci vörösboromat.Persze jó minőségűt. Sajnos a 2009-es 2 hektó Vili-féle díjnyertes borom a napokban elfogyott. Az még az én szőlőmből készült.Persze nem mindig abból ittam, csak hétvégeken, meg ünnepnapokon.Hét közben maradt a Villányi, meg a Bordauxi.

      Törlés
  7. Na jó. Gyertyás kekeckedés visszavonva. :-))
    De a pájinkás neeem!!!

    Nincs még unokád?
    Ma van szegény Csipikém születésnapja - milyen szép lenne, ha az unokádé is lenne. Drága pici tündérem ma lenne kilenc éves.
    Meg persze másról is nevezetes az augusztus huszadika... :-))
    Milyen vicces lenne, ha minden évben tűzijátékkal ünnepelnék a kicsikét.
    De ha holnap születik, az se rossz, mert a 21-es meg szerencseszám.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk Donika lett ma 12 éves. Én is azt szerettem volna, ha együtt ünnepelhetik a születésnapjukat. És Aug 20-ra volt kiírva a szülés időpontja is.Úgyhogy reménykedtem. De Zoli még nem telefonált, hogy megindult volna a szülés. Az Uzsokiban fog szülni. Akkor én is odamentem volna, hiszen nincs tőlem messze. Illetve odamegyek. Ha addig nem bújik ki magától, hétfőn megindítják nála a szülést. Tegnap még nagyon fönt volt a hasa. Sejtettem, hogy ma még nem lesz riadó. Úgy látszik, nem vágyik a jó meleg feredőből anyukája hasában egyáltalán nem vágyik erre a randa esős, hideg világra.

    VálaszTörlés
  9. Nyugi, nem sokáig lesz hideg a világ! Állítólag jön vissza a nyár.
    És nem is ronda az eső... A kánikula jobb volt? :-))
    Minden van itt már, csak normális idő nincs soha.

    Azért remélem, a baba kibújik önszántából. Nem lehet azt olyan pontosan kiszámítani... És mégiscsak úgy jobb, ha akkor jön, amikor ő akar.
    Tudjátok már, hogy fiú lesz vagy lány?
    Bár mintha fiút mondtál volna.... de azért mérget ne vegyetek rá! :-))
    Két olyan ismerősöm is van, akinek más született, mint amit ígértek.
    Kíváncsi vagyok, hogy fogják hívni... Nagy meglepetés lenne mondjuk István vagy Erzsébet - vagy valami hasonlóan normális, hagyományos név.
    Azzal aztán különleges lehetne szegény gyerek, ebben az őrült világban. :-))

    VálaszTörlés
  10. Na mi van mááááá?????
    Már csontig rágtam minden körmömet, hogy van-e unoka! :-))

    VálaszTörlés
  11. Még mindig semmi!
    És Olivér lesz a neve. Azt hittem, hogy Zoli viccel, amikor úgy kb 1 hónapja mondta. Mert hogy Olivér- Zoli-vér. Több órányi 3D-s jó minőségű videónk is van már róla, ahol tisztán látszik. Biztos, hogy fiú, bár én lányt szerettem volna. Főleg, hogy Zoli nem teljesítette anyám utolsó kívánságát, hogy vegye föl a Reiser nevet, még mielőtt gyereke születne.

    Tegnap túlzásba vittem a konyhai tüsténkedést. Nagyon bedagadt , és bevörösödött a lábam. Csak az előbb keltem ki az ágyból.
    Donika pedig szolidáris velem. Tegnap óta ő is sántít a bal lábára.

    VálaszTörlés
  12. Hét végén az én kutyadokim nem veszi föl a telefonját. Megértem, mert nem számít föl kiszállási díjat. Legalább a hét vége legyen a családjáé.

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Most már csak azért imádkozom, hogy ha eddig lusta volt, még néhány órán keresztül ne jöjjön erre a világra. Akkor sikeresen túljutunk az Oroszlán jegyén. Most már várjuk meg a hétfőt hogy teljesen a Szűz jegyében születhessen.
    A napi, stb horoszkópok nem érdekelnek, de a Csillagjegyek nálunk 100 százalékosan beváltak. Zoli kosabb már nem is lehetne.

    VálaszTörlés
  15. Ágikám, az előző bejegyzéshez írt kérdésedre ott válaszoltam. Ne haragudj, de csak ma vettem észre, egészen véletlenül.

    VálaszTörlés
  16. Miért nem teszed ki ide oldalra az új kommentek dobozát?
    Ha mindig szem előtt lenne mondjuk az utolsó tíz komment betekintője, rögtön látnád, hogy melyik bejegyzésedhez érkezett újabb megjegyzés. Meg látnák az olvasóid is.
    A címkék kerülhetnének lejjebb, sőt a saját bloglista is - elvégre a kommentek tartanak életben egy blogot, azok a legfontosabbak. Pár kattintással, illetve ide-oda húzogatással meg lehet oldani a problémát. Nem telik öt percbe sem az egész művelet.

    Szegény gyereknek elég borzasztó nevet választott az apukája - bár életem egyik meghatározó szereplője volt egy Olivér, akit nagyon sokra tartottam és szerettem. Ő volt a karnagyunk, legalább tíz évig énekeltem a (nem akármilyen) kórusában. De hiszen ismered, hisz ő volt a Telekiben az énektanár. (Él még, bőven túl a nyolcvanon, és nagyon hercig kis öreg lett belőle. Sokkal jobban néz ki, mint negyven-akárhány évvel ezelőtt.)

    Nem baj..... majd Olkó lesz a gyerek. :-))

    Én Szűz vagyok, és nem is szeretnék semmi más lenni - de nem gondolom, hogy az Oroszlán rosszabb jegy lenne. Sőt! Viszont ahhoz, hogy a kölköcske echte Szűz legyen, nem most kéne születnie, hanem legalább egy héttel (de inkább kettővel) később. Ennyire az elején még inkább Oroszlán lesz, nem igazi Szűz. De ez a keveredés szerintem csak jót fog tenni neki - már feltéve, hogy egyáltalán hiszünk a horoszkópokban.

    Mindenesetre nem lesz egy kapkodós hűbelebalázs a gyerek, ha jól számolták ki a születési idejét. Épp nemrég olvastam erről valahol, hogy akik könnyen és gyorsan születnek, azok később is tűzről pattant, energikus és határozott, netán kicsit sedre alakok lesznek, aki meg lassan és nehezen születik, később is utálni fog minden újdonságot és változást, sokat hezitál, nehezen hoz döntéseket. Nem tudok róla, hogy én különösebben nehezen születtem volna (erről pont nincs semmilyen infóm), de ha igaz ez a teória, szegény anyám szenvedhetett eleget, míg kegyeskedtem a világra pottyanni. :-))

    VálaszTörlés
  17. Amint rákattintottam a közzétételre, már megint kérte a profilkijelölést, és a bejelentkezést, és minden elszállt. Most nincs időm újra írni, mert más dolgom van, de ilyenkor úgy sem szoktál gépnél lenni.

    VálaszTörlés
  18. Hehe. Hogy én mikor vagyok gépnél, az teljesen változó.
    De leginkább egész nap. :-))

    VálaszTörlés
  19. Ugyanúgy, mint Klári, én sem értek különösebben a számítógéphez. Nekem Zoli szokta beállítani a dolgokat. A freeblogot jól tudtam kezelni, de a blogspot komplikált. Még csak képet sem tudok rá feltölteni, ha nem teszi be a picassába.
    De nekem nem is fontosak a kommentek.Tulajdonképpen magamnak írom a naplómat.Ezért zavar hogy a freeblog kimúlt, mert nagyon gyönge a memóriám, és ott kerestem meg, mikor mi történt. Nem baj ha más is olvassa, de én sem vagyok nagy kommentelő típus, és az ismerőseim sem azok. Inkább személyes találkozáskor, ill. telefonon szeretek beszélgetni.Csak nálad reagálok gyakran az írásokra, mert tudom, hogy te igényled a visszajelzést.
    Csak holnap indítják meg a szülést. Zoli sem tudja, mikor. Mindenesetre jóval előbb fogják értesíteni, mert elvileg apás szülés lesz. Ha beér a kórházba, akkor hívni fog. Felöltözöm, és berobogok majd a hívás után 2-3 órával. Szerintem túl korán nem fogják megindítani, hacsak nem magától jelentkezik. Most igazán jó lenne, ha már készen lenne a lakásuk, mert onnan bicajjal is 4-5 perc alatt beérne. Bár lehet, hogy a Körvasút soron fog aludni. Az lenne a logikusabb. Mert Csepelről beérni... Hülye vagyok, hogy nem mondtam neki. Bár még megtehetem.
    Majd adunk neki valami becenevet. Úgyis szinte mindenkinek ez a szokása.

    Nekem is ő volt az énektanárom elsőben. De nekem fahangom van, és semmi hallásom. C kategóriába voltam sorolva. Csak az elméletet kellett tudnom.Szerencsére másodiktól le kellett adnunk jó pár tantárgyat, mert a fizika-emelt szintű matek tagozaton még a fiz-mat gyakorlatot is szakkörként vettük fel, mert nem fért bele a maximum óraszámba.
    Az elektromos székre majd a helyén válaszolok.

    VálaszTörlés
  20. Hahaha. Biztos azért "Barátkozzunk!" a blogod címe, mert magadnak írod.
    Ha nem fontosak a kommentek, csak szólj, mert fölöslegesen nem strapálom magam a firkálással. :-))

    VálaszTörlés