2013. július 26., péntek

Savanyú belsőség- kecskéből

Unalmasan telnek a napok ebben a nagy hőségben, lehúzott redőnyök mögött. A szomszédaim kiköltöztek Nagymarosra. Most ugyan pár napja hazajöttek,de nem akarom zavarni őket, mert Vera egész nap takarít, a kertet hozza rendbe, süt-főz. No meg az unokája is nála van napközben. Már nagyon fárasztja. Maroson is velük volt. Azért is jöttek haza, mert ott is nagyon unatkozott a gyerek. Olvasni nem szeret, mint mostanában a gyerekek többsége. Barátai sem nagyon vannak. Agyvérzéssel született: a járása nem tökéletes. A bal kezét sem tudja jól használni. Ez miatt legózni sem szeret, amivel Zoli kiskorától jól el tudta foglalni magát órákig. (Olvasni akkoriban ő sem szeretett. Kétségbe is voltam  esve, hogy ezt az apjától örökölte. Ő jó, ha 4-5 könyvet olvasott el életében: azok is a lovakról, lóversenyről szóltak. 18-20 éves korában jött rá az olvasás " ízére".)A suliban csúfolják, kiközösítik szegényt. (Nagyon együtt tudok érezni vele, mert azóta, hogy én is ebben a betegségben szenvedek, valahogy fokozatosan eltűntek a barátok.)  Most abban a korban van, amikor a mesék már kötik le, csak a számítógép kellene, de az nincs, mert Gyuri nagyon ellenzi. Szegény gyerek szörnyen unatkozik. Ráadásul Whisky nem az a játékos fajta. Még labdázni sem szeret. Így Verának rendszeresen ki kell találnia valami programot. Nálam ugyan van gép is, internet is, de sajnos Doni nem tud megbarátkozni a gyerekekkel. Marci meg különösen hangosan beszél.  Babos-hegyen nagy nehezen össze tudtam barátkoztatni a kis Zolival. De amikor a számítógépes játék közben fölvisított, Doni először csak morogva odaült mellé. A következő visításnál már támadott. Igaz, harapni sosem harap, csak imitálja,de azért elég ijesztő tud lenni.

No, szóval nagyon unatkoztam.
Mostanában már nem rendelek ebédet, hanem inkább főzök. Nem nagy dolgokat: pl. paprikás krumplit, halat sütök, lecsós rántottát (lecsó a mélyhűtőből), húslevest, stb...
Néha az új segítőm hoz hurkát-kolbászt lefagyasztva. Azt csak meg kell sütnöm, és főzni hozzá pár szem krumplit. A szülei vidéken élnek. Disznót vágtak május elején. Azóta már háromszor is hozott. Valószínűleg a nagy részét nekem hozza el ajándékba. Most kértem tőle tojást, abált szalonnát.-ezt már azért nem fogadom el ingyen.
Kedden elhatároztam, hogy elkezdem elfogyasztani a mélyhűtők kecskehús tartalmát. Az én mélyhűtőmben csak 3 szelet vastag steak, és a belsőségek vannak. Ez foglalta a nagyobb helyet. A húsleves után maradt még kevés répa. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy szalon tüdőt, illetve savanyú belsőséget készítek, mivel a kecskének kicsi a tüdeje. Belekerült a tüdő mellé a szív, a herék, és a máj is. A vesét, és a velőt, úgy döntöttem, 1-2 tojással sütöm majd meg. Őszintén szólva a vese pucolása nem épp a szívem csücske. Őket bent hagytam a mélyben. Majd ha lesz kedvem, és hangulatom megpucolni...
No, szóval kb. 8 adag lett belőle. A szerdám, csütörtököm el is ment vele.  6 adagot lefagyasztottam. Péntek-szombatra van kajám, és végre nem unatkoztam. Ellenben jólesően elfáradtam, és észre sem vettem, hogy pokoli meleg van. Lehúzott redőnyök mellett is estére 26-27 fok volt a szobában. A konyhai 30-35 fok után, mikor bejöttem, jó hűvösnek tűnt.
Nagyon-nagyon finom lett. Főleg, hogy már nem is tudom, mikor készítettem ilyet. Valószínűleg akkor, mikor  kb. 14-15 éve fölrobbant a kuktám (anyámtól örököltem) -Először tettem tüdőt kuktába, és azt hittem, a nagy nyomás nem engedi megdagadni a tüdőt. De nagyot tévedtem. Azelőtt sem volt soha (nem tudok úgy főzni, hogy közben ne kóstolgassak) és ez után az eset után sem lett. Pedig néha jó lenne: mikor pacalt főzök, vagy kocsonyát készítek.

Tegnap kora reggel itt volt Ilus, Angéla asszisztense "vámpírkodni" D
Mára meglett az eredmény. Szerencsére a vas szedését abbahagyhatom. Viszont a vérsüllyedésem, és a húgysav szintem nagyon magas. A doktornő csak hétfőtől lesz bent. Akkor majd felír rá gyógyszert. És egyúttal a tegnapi krémből is felír 3-4-szer annyit, amennyit kipróbálásra kaptam, mert mondtam neki, hogy amit a múltkor vettem, a patikában "csekély" 540ft-ért (50ml) és naponta csak egyszer mertem használni egészen vékonyan, de közben elhasználtam pluszban kb. 6-700ml különböző krémet, és testápolót, és így is csak 8 napig tartott.

Már 3 éve nem voltam könyvtárban, úgyhogy az összes vásárolt, és "kikukázott" könyvemet kiolvastam.
Újra kellene mennem, de mégis, hogyan? 

Zoli szerint, akik frissen kerülnek ki az egyetemről, ha fölveszik dolgozni, és tehetségesek is, akkor is 1-2 év biztosan kell a betanításukhoz,(ez rá is vonatkozott annak idején) mert amikor az egyetemről kikerülnek, az elméleti tudásuk nem készíti fel őket a gyakorlati életre. De többnyire -akiknek van önkritikájuk- 1-2 hónap alatt föladják, mert a gyakorlatot nem tudják megtanulni, vagy el kell tanácsolni őket. 100-ból 4-5  fiatal felel meg a követelményeknek. Igaz, ő nagyon magasra teszi a lécet. Érdekes, hogy akik majdnem kitűnővel végeznek, az csak annyit jelent, hogy jól tudnak magolni. Ezért tartom hülyeségnek, hogy középszerű diák ne mehessen egyetemre- max.  azt a tényt olvashatjuk ki belőle, hogy a magolásban tehetségtelen.

Nekem az a véleményem, hogy egyáltalán nem kellene ponthatár. Az első  félév végén kellene nagyon szigorú vizsga, ahol kibuknak a nem odavalók. Szerintem, aki nem bízik önmagában, az úgysem ülne be a padsorokba, mivel az egyetemi jegyzetek, tankönyvek több 10ezer Ft-ba kerülnek. Ehhez képest a diákbérlet miatt,  biztosan nem érné meg.Persze jelenléti ívet alá kellene írni minden előadás végén, vagy elején. Igaz, nem tudom, hogy mikor kell felvenni a tantárgyakat.

Zoli ezt a gyakorlatot már az egyetem alatt megszerezte, mert nem egészen 21 évesen már a leendő szakmáját gyakorolta. Mire 25 évesen befejezte az egyetemet (levelezőn, vagy estin? fejezte be) már "profi" volt.
 
Hogy ez pont most miről jutott eszembe?
Akik fiatalon, a szakmájukban sosem dolgozva, a való életben nem kipróbálva magukat, rögtön politikusnak álltak, azok zsákutcába vezetik az országot. Ezért tartunk itt, ahol tartunk.

8 megjegyzés:

  1. Mi Zoli szakmája? A felvételivel kapcsolatosan minden szavaddal egyetértek: Részeg Szamár

    VálaszTörlés
  2. R Sz: Közgazdász marketing-manager.
    Elolvashatod az életrajzát, ha beütöd a gugliba: Kocsis Zoltán közgazdász.

    VálaszTörlés
  3. Létrehoztaka barátjával egy másik céget közösen:Loxvill címszó alatt. Ez még nem szerepel az önéletrajzában

    VálaszTörlés
  4. Vércsoportja?:-)))) Köszönöm a bizalmat, kicsit féltem, hogy azt mondod: mit kíváncsiskodom!R. Sz.

    VálaszTörlés
  5. Megnéztem a cég ajánlatait. Legyen sok jó megrendelője! :)

    VálaszTörlés
  6. Klári: Gondolom, a Loxvillt nézted.Már akadt jó néhány érdeklődő, aki árajánlatot kért. A tervezés árát, ami nem kis összeg, (most még) levonják a végösszegből, ha létrejön az üzlet. Egy kisebb megbízáson pedig már el is kezdtek dolgozni a munkások. - pedig még csak valamivel több, mint 2 hónapja vannak fönt a neten. Ha továbbra is ekkora lesz az érdeklődés, akkor alvállalkozókat is kell majd keresniük, meg újabb tervezőmérnököt felvenni.:))) Nagy előnyük, hogy nem kell egyszerre mindent bele építtetni, mint más cégeknél, mert fokozatosan bővíthető, ahogy nő az igénye, vagy van rá pénze a megbízónak.
    Az "Ügyvédeknek..." is jól megy, sorban állnak a cégek, de csak a régi üzletfelekre van egyelőre energiája. Nem ér rá maga helyett másokat betanítani, ahogy azt 1 éve elképzelte. Mert a Loxvill az új kihívás, az új "munkaszerelem". Alig várom, hogy meggyőződjön arról, hogy sikerült, és visszatérjen a normális életünk.Legalábbis hogy ne 16-18 órákat dolgozzon naponta, csak 12-t. Arról már régen lemondtam, hogy úgy együk meg a vasárnapi ebédet, hogy legalább háromszor ne csörögne az az átkozott mobil. Mert hiába könyörgök, nem hajlandó kikapcsolni.

    VálaszTörlés
  7. R.Sz: Passzolnom kell. Fogalmam sincs. Az enyém B RH pozitív. Lehet, hogy az övé is? :)))

    Egyébként meg nagyon büszke vagyok rá. Azt hiszem, apám intelligenciáját és vállalkozó szellemét örökölte.

    VálaszTörlés
  8. Andrea, igen, azt olvastam el. Korszerű, és a lehetséges fejlesztések távlatait bemutató elgondolásuk nagyon rokonszenves. (Emellett a fizetőképes keresletre épít.:)))

    VálaszTörlés