2014. október 2., csütörtök

Ma elkezdtem írni egy bejegyzést, de olyan fáradt voltam a tegnapi naptól, hogy kicsit lepihentem.
Mikor  föl akartam kelni, rettenetesen csípett, szúrt,égett,  fájt a sebem, hogy elvetettem a fölkelés ötletét. De fél óra múlva kénytelen voltam , ha nem akartam ágyba pisilni. Mikor nagy nehezen felültem, és a lábamhoz kaptam, rémülten vettem észre, hogy a kötés cirka 4-5 óra alatt átázott. Mivel Zsuzsa nem tett rá hálót, csak algát, féltem, hogy a sebpárna rászárad a sebre, illetve a kialakulóban lévő vékonyka bőrrétegre. Gyorsan fölhívtam Zsuzsát, aki igyekezett megnyugtatni, hogy ez nem fordulhat elő, vagy ha mégis, akkor betadinos vízzel áztassuk le. persze le kell majd legkésőbb este cserélni a steril párnát, nehogy éjszaka felülfertőződjön. Az algát ne cseréljük le. Míg Zoli ide nem ért 6 óra tájban, a kínok kínját álltam ki. Így a félbehagyott fogalmazáshoz sem erőm, sem kedvem nem volt. Addig is, amíg újra képes leszek  tegnapi napom leírásához, nézzétek meg a képeket, hogy merre jártam tegnap.
Már megint kezd fájni a seb. Úgy látszik, a tegnapi kiruccanás a kelleténél jobban megviselte.

12 megjegyzés:

  1. Stali halála mélyebben megrázott, mint ahogy én azt képzeltem. Éjjel rémálmaim voltak és gyakran látogattam az illemhelyet. Mikor jöttem el a WC-től, hanyatt vágódtam. Alaposan bevágtam a fejemet.
    A bal könyököm is duplájára nőtt, de megúsztam törés nélkül. A mobilom szétesett. Szerencsére az akku benne maradt. Így még épp sikerült felhívnom Zolit, mielőtt végleg felmondta a szolgálatot.
    A csípőmet szerecsére nem ütöttem meg, de így is belilult a parketton fekvéstől. Minden legkisebb mozdulatra kattog,recseg, fáj...
    Most megyek, és visszafekszem

    VálaszTörlés
  2. Ó, te szegény. Én tovább álmodtam az életet.Remélem, jobban vagy.

    VálaszTörlés
  3. Ijesztő, hogy mennyire megviselt engem a halála. Abban reménykedtem, hogy a gyöngeség csak a kemo szokásos következménye.
    Tudod, sokszor beszélgettünk szkájpon . utoljára valamikor augusztusban beszéltünk. Akkor mondta, hogy ő is nagyon lefogyott az utóbbi időben. Mert mondtam neki, hogy küzdök azért, nehogy 55kiló alá fogyjak, erőltetem az evést, mert az ideális nálam 60-62 kiló lenne.Mondta,hogy gondolatban velem lesz a műtétnél. Ne izguljak, addigra biztosan begyógyul a fekély, hiszen most már szakember foglalkozik vele. Tegnapelőtt este még benéztem a szkájpba. Néha előfordult, hogy rossz volt a vonal, és írásban beszélgettünk. Ha hozzá tudsz férni, megnézheted, (2014 05 31) milyen összevissza csapongó beszélgetéseket folytattunk. Én sosem hívtam, nem akartam tolakodó lenni. De nagyon örültem, ha neki jutottam eszébe. Már most rettenetesen hiányzik. Ő tartotta bennem a lelket a fiamon kívül, hogy tartsak ki, mert túl lehet élni... És most elment... És igazad volt, mikor azt írtad, magamért (is) imádkozom, mikor az ő gyógyulásáért ...

    VálaszTörlés
  4. Hát ez az... Annyit bőgtem. Olyan drága szeretetteljes ember, mint ő, kevés van. Nekem nincsen szkájpom, nem is hallok jól, azért inkább írok.
    Kétszer is álmodtam, hogy a régi háziorvosunk gyógyítja, majd másnap hajnalban azt, hogy ugyanez a doki rozsdás eszközök között motoszkál. És a következő napon meghalt a tesóm. A megtestesült jóság. Te pedig tényleg ne fogyjál tovább, kell a kondició a műtéthez. Persze, nemcsak a fizikai, a lelki kondició is számít. De tudod ezt nélkülem is.

    VálaszTörlés
  5. Affene. Ki akartam törölni a meggondolatlan bejegyzést, de nálad az eleje mégis megjelent.

    VálaszTörlés
  6. Töröljem a bejegyzésedet? .

    VálaszTörlés
  7. A "Derűs percek"-et nem találom.Piszkozatba tetted? Vagy törölted?

    VálaszTörlés
  8. Andrea, a "Derűs percek" c. bejegyzést a saját blogomba akartam kitenni Katiról. Aztán meggondoltam. Mégis megjelent két blogtárs bloglistájában, de mivel töröltem, az oldal üres, ha valaki ott keresi nálam. Már többedszer történik ilyen kalamajka a blogspoton, elnézést kérek.

    VálaszTörlés
  9. Erről nem te tehetsz, hanem a szolgáltató baromsága. Nincs miért elnézést kérned.
    Ezek szerint nem kell törölnöm a hozzám írt bejegyzésedet. A saját blogodról beszéltél. Alaposan félreértettem. Csodálkoztam is, mert semmi meggondolatlanságot nem fedeztem föl benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közben megcsináltam a kis fényképalbumot Katiról, a kevéssé ismert gyerekkori képeit mutatom. Már meg lehet nézni a derűs perceket.

      Törlés
  10. Jaj, de jó!
    A gyerekkori képeket ugyanott találom, ahol a többi képet is? Ha igen, nem kell válaszolnod.

    *************************************************************************************

    Ma este is hoztam a formámat: újabb esés, illetve felálláskor lecsúszás az ágyról ülő üzemmódba... És még nagyobb szerencse,hogy épp itt volt Ági átkötözni a sebemet. Illetve a konyhában volt, feltölteni az ásványvíz készletemet."Pillanatok alatt" (pár perc) sikerült visszaemelnie az ágyra.
    még jó, hogy erős, mint egy fiú.

    VálaszTörlés
  11. Közben rájöttem, hogy a bejegyzésben.:o)))

    VálaszTörlés