Kalandos ortopédcipő felíratás

Hét végén lemondtunk a Márton-napi libalakomáról, mert Zoli gerince felmondta a szolgálatot. Hétfőn pedig el kellett mindenképp mennünk az Uzsoki ortopéd ambulanciára, mert lejárt volna a beutalóm. Már háromszor is kértem Angélától, de mindig közbejött valami, no, meg már nagyon év vége felé járunk.
Mivel a múltkori kiruccanásunk alkalmával az egyetlen még rám jövő szandálban nagyon fázott a lábam, Zoli az egész előző estéjét mamusz vásárlásra áldozta. Végül este 10 körül kapott is egy csizmának kinéző tárgyat, ami bizony kicsinek bizonyult. Direkt a lelkére kötöttem, hogy ne dobja el a számlát, mert mi van, ha ki kell cserélnie?  Az eladó kislány viszont elterelte a figyelmét azzal, hogy ha elkeveredne a számla, akkor is kicserélik, ha a  mamuszon levő bilétát megőrzi, miközben beletette az elegáns papírzacskóba. Nekem gyanús volt a sztori.-és milyen igazam lett. Valószínűleg nem blokkolta be, saját zsebre dolgozott. Drága, márkás boltban vásárolt a fiam, és direkt fel is  hívott az üzletből, hogy sehol másutt nem kapott olcsón, de megveszi ezt a drágát. Van belőle nagyobb is, de nem meri azt hozni. Persze másnap nem cserélték át, mert nem volt blokk. Sőt, a gépben előző napi dátummal nem is szerepelt ilyen tétel.
Végül a még tavaly Londonban vásárolt, puha hasított bőr csizmát erőltettük a lábamra. Zoli gerincének kímélése miatt kínkeservesen lejutottam a lépcsőn. Persze a megerőltetéstől a fásli ellenére bedagadt a lábam. A sebet rettenetesen dörzsölte, feltörte.
A kórházban a bejelentkezéskor közölték Zolival, hogy előtte meg kellett volna beszélnünk a telefonon nem elérhető dokival. Nekem persze, mikor beszéltem velük, ezt elfelejtették elmondani, csak azt, hogy nem lehet pontos időpontot kérni tőlük.
Zoli felháborodva rohant át a rendelőkhöz, ahol azt mondták neki, bármelyik orvos föl tudja írni a cipőt. Válasszunk 2 orvos között. Mivel 3 éve eltévesztettem a napot, és más orvoshoz kéredzkedtem be, az közölte velem, hogy ő bizony nem jogosult felírni, menjek jövő héten a saját orvosomhoz. Ebből tanulva Zoli nem merte a másik orvost választani, ahol, lényegesen kevesebben voltak.Amíg vártuk a betegkísérőm érkezését, már nem bírtam tovább a fájdalmat. Mondtam, húzzuk le a csizmát. Kis híján le kellett vágni a lábamról, annyira beledagadt. Végül sikerült. Zoli pedig hazaautókázott a papucsomért, mert mi van, ha WC-re kell mennem. Zokniban csúszik a lábam. Szerencsére a betegkísérőm késett, így Zoli még időben visszaért, hogy hozzám navigálhassa. Máskülönben a kacifántos épületben rám sem talált volna, pláne, hogy elromlott a lift is.Negyed 9-re értünk oda, és pont 12-kor hívtak be. Bő félórát időztem ott, mert kiderült, hogy a gépben a tavalyi látogatásom be lett ugyan jegyezve, viszont a cipőfelírás nem. Sokáig kereste a doki, mire végre megtalálta. Nem az ő jegyzetükben, hanem a TB listáján.
Nagy nehezem fel is vergődtem a lépcsőn, úgy, hogy a jobb lábammal léptem föl, a balt pedig Zoli tette utána, szörnyen megerőltetve ezzel a jobb csípőmet. Éjjel nem is tudtam sem a jobb oldalamon, sem a hátamon elaludni.Alig tudtam lefeküdni, fölkelni a fájdalomtól. Meg hát a bal lábam már gyakorlatilag teljesen le van bénulva. Kérdés, hogy mi lesz műtét után, mert a jobb lábamat hetekig nem terhelhetném.
Amíg az egyik szobában várakoztam, míg a doki egy betegnek a decemberi csípőműtétjéről beszélt, és közölte vele, hogy előző nap sőt, még a műtét napján is elhalaszthatják azt, mert akkora a vérhiány Magyarországon, és előfordulhat, hogy az ő vércsoportjának megfelelő vér éppen nem lesz. Nagyszerű! :(

Zoli mára addig jutott, hogy mégiscsak bemenne holnap Angélához, ha kap időpontot. Nagyon fájhat a gerince szegénynek.