2015. március 20., péntek

Gondok-bajok

Zoli ma váratlanul eladta a Pál utcai lakását. Június elsejével át kell adnia az új tulajdonosnak. Tehát nagyon sürgőssé vált az én kiköltözésem, mert ennek a lakásnak az átalakítása sokkal tovább tart majd, mint az enyém. Ahhoz képest sehol sem tartunk: Még csak a fenti könyvek szelektálásával, és a nippek fényképezésével, csomagolásával készültünk el.(azzal, amit a neten szeretnék eladni) A pince is még tele van eladni való porcelánnal. A lakásban is még iszonyat mennyiségű könyv van- főleg életrajzi regények, emlékiratok. Azok nem férnek az új lakásban. A tárolóban kell majd tartanom őket. Legalább 100-150 könyvet ki is selejteztem. Azokat Ági vitte el. A garázsban is van még minimum 2000.
12 nagy doboz- egyenként kb 30-35 kiló könyvvel, a fennmaradó részen betétekkel, pelenkákkal kiegészítve kb. 50 kilóig. Ennyit bírnak maximum ezek a dobozok.  Az egy porcelános (nippes) doboz  a legkisebb. Abban még csak 15-16 kiló lehet, de nem akarom keverni.
Ezzel készen vagyunk a csomagolni valók alig ötvened részével.Kezdek bepánikolni..
A cipész pedig idáig kétszer is felültetett. Most a hétfői 9 órát biztosra mondta. Kíváncsi leszek. Ágival hívattam föl, mert ha én beszéltem volna vele, leüvöltöm a fejét. Piszkosul unom már, hogy csak rongypapucsot tudok  a lábamra húzni, amiben vagy félrecsúszik a talpbetét, vagy egyszerűen lehúzza a lábamról a papucsot. Ami miatt rohamosan romlik a járásom. Gyakorlatilag járókerettel is alig tudok már vánszorogni..Este 9-kor már leragad a szemem. De éjféltől  néhány órán keresztül nem tudok elaludni. kénytelen vagyok fölkelni.
Ma 1 óra tájt lefeküdtem.1 órácskát pihentem. Elaludni persze nem tudtam, de legalább kicsit leapadt a fásli alatt a vizesedés. Egy rövid ideig legalább nem feszített olyan nagyon. Napok óta újra dagad, igaz mérsékeltebben, mint pár hete. 

5 megjegyzés:

  1. Váratlanul eladta... mint a mesében. Mondjam, hogy ne pánikolj? Mi sokszor költöztünk hasonlóan alaposan felkészülve, jó kétezer könyvvel stb. A költöztetők el voltak ragadtatva. Azt mondták, volt olyan megrendelőjük, hogy szinte semmit nem csináltak, ők ágyaztak be, rakták az edényeket dobozokba, a szekrényekben a ruhák-cipők benne maradtak. Elképesztő emberek vannak.
    Bármennyire sürget az idő, javaslom, hogy többször pihenj le nap közben, ilyen lábbal nem lehet folyamatosan dolgozni.

    VálaszTörlés
  2. Most lesz 3 nap kényszerpihenőm, mert Zoli nem ér rá segíteni. Nagyban készülnek a Construma kiállításra. Idén háromszor akkora területet bérelnek, mint tavaly, Terveket készít, kivitelezőkkel tárgyal, stb... stb..Annyit fejlődtek, hogy azt csak ekkora területen tudják bemutatni.A tavaly ezen a kiállításon kötött szerződések egészen március elejéig kitartottak. csak kisebb munkákat tudtak a beeső ügyfeleknek elvállalni. Állandó munkaerőhiánnyal küzdenek.
    Ez a váratlan lakáseladás nagyon rosszkor jött neki, de annyit ígértek érte, hogy azt állítólag nem lehetett kihagyni.
    Remélem, a jövő hétvégén már tud jönni nekünk segíteni.
    Vagy legalább küld azokon a napokon, mikor Ági nem tud jönni, küld valakit, aki gyorsan dolgozik.Csak nekik annyi a hátrányuk, hogy nem ismrik ki magukat sem a lakásban, sem a garázsban, meg a pincében.

    VálaszTörlés
  3. Ismerek egy hülye szólást, hogy "minden rosszban van valami jó" .Esetedben meg lehet fordítani: minden jóban van valami rossz. Vidám reggelt, szép pihenőnapokat kívánok, erőgyűjtést a következőkre!

    VálaszTörlés
  4. Klári: :o)))
    Most mondta Zoli, hogy a kiállítás április15-19 között van. Ez azt jelenti, hogy 9-től már ott kell lennie. 15-től pedig hajnali 6-tól este minimum 8-ig megállás nélkül.Tehát legkésőbb ápr. 8.-ig készen kell lennie a felújításnak, és nekem is át kell költöznöm az új lakásba. Mert 9-én megkezdik a kiállító helyük építését, berendezését.Tavaly a megnyitó előtt alig pár órával lett végre minden a helyén. Annyi ideje maradt, hogy hazamenjen letusolni, és átöltözni. Idénre már szereztek tapasztalatokat, igaz, most jóval nagyobb területet kell berendezni. Tavaly csak annyi ideje volt rám, hogy két bemutató között adjon egy puszit.
    Az lesz, hogy a maradék költöztetni valókat válogatás nélkül bezsákoljuk, és majd ott válogatom szét őket. Fő, hogy a törékeny holmikat dobozoljuk be.Most bánom csak, hogy annyi porcelán étkészletből egyet sem volt szívem eladni.

    VálaszTörlés
  5. Na látod. Mindenre lehet valami észszerű megoldás. (Így kell helyesen írni az új szabály szerint.)

    VálaszTörlés