2015. március 30., hétfő

Minek nevezzem?

Randallírozás? Rombolás?
Bontás, netalán építkezés?  Vagy ez utóbbi kettő egyszerre?
Mert tény, hogy a radiátor feljövő meleg víz csöve mellett megbontotta a parkettot. Hogy a garázsba készül-e a lejárat, vagy a parkett alatt alagút, esetleg hálószobával, éléskamrával? Esetleg mindkettő?
Ha találkozhatnék vele, elmondanám neki, hogy kár a fáradtságért. Mert pár hét múlva úgyis föl lesz szedve, és kidobva a parkett.Alatta pedig nem párnafa lesz, hanem  beton, és -még nincs eldöntve, hogy - parkett, vagy hajópadló - lesz ráragasztva.  Ahogy meglátták nálam letéve, annyira megtetszett nekik, hogy most inkább azt szeretnének.
Egyébként éjjel még arra is van ideje, hogy az asztalomon grasszáljon. És persze figyel arra, hogy mindenütt, ahol megfordul, ott hagyja a névjegyét. Ezt most udvariassági látogatásnak vegyem, vagy csúfolódásnak(?), hogy "látod-látod, mindig túljárok az eszeden. A cserép is csak terád hozta a frászt, mikor álmodból felébresztett! Én jókat röhögtem rajtad, mikor a cserép alján levő lukon megpróbáltál belesni, hogy bent vagyok-e. Később pedig nem tudtál visszaaludni, olyan nagyon füleltél, hogy meghalld, ha esetleg kétségbeesetten szerettem volna kiszabadulni. Szerencséd volt, hogy aznap jött az a nő, aki azt a finom csemegét hozta nekem, amit ő méregnek mondott. Sajnos azzal a ragaccsal nagyon kitolt velem. Belehengeredtem abba az izébe, és minden belém ragadt. Napokig tartott, míg úgy-ahogy rendbe hoztam a bundámat. Tövig le kellett rágnom. Igaz, azzal sikerült túlélnem a kalandot. Ha nem ettem volna meg a ragacsos szőrömet, meg a pamutfrottír zoknivéget, éhen haltam volna.Pár csepp vizem is akadt, mert szerencsére ereszt kicsit a radiátorod szelepe."
Kép ugyan készült a túrásról, de valahol a nippekről készült fotók között van. Azokat meg, majd ha minden eladnivaló gépvégre lesz kapva, egyszerre szedem majd le a gépről.

Ági gépéről sikerült ide a blogba varázsolni a képet. Egér biztosan nem tud ekkora rumlit csinálni.
Ági felajánlotta, hogy mikor kiköltözöm Donival, esténként ide hozza a cicáját, és reggelente, mielőtt megérkeznének a munkások, elviszi. Mártikának az a szokása, hogy sosem eszi meg, csak megöli, aztán dicsekedve mutogatja minden ismerősnek. Nem vagyok híve az állatok megölésének, de nem hagyhatom itt egy várandós kismamával. Mi lesz, ha megszületik a pici, és össze-vissza mászkálja a holmijait, és megfertőzi valamivel? Sosem bocsájtanám meg magamnak. Annyira ravasz ez az állat, hogy lehetetlen kifogni rajta. Már csak a macskában reménykedem.



Sok minden történt az elmúlt héten, de túl depis voltam ahhoz, hogy le is írjam.

A rolós történetet azért biztosan leírom előbb, vagy utóbb!


Várjuk ,hogy lisztes legyen a futóműve.

12 megjegyzés:

  1. Hú, ez nem is kistestű jövevevény...
    Szerintem a lyuk köré szitálj (szitán keresztül) egy kis lisztet. Kiváncsi vagyok, milyen nyomot hagy. Ha be lehet azonosítani, könnyebb elkapni,
    Tippem van.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, kedves Névtelen, megcsináljuk csütörtökön. Azért nem tudom korábban, mert Ági a lisztet, meg a szitát magas polcra tette. Onnan nem tudom levarázsolni.No, meg járókerettel elég nehéz lenne feltakarítani a rögöket, amiket kitúrt. Csak attól félek, hogy ha meglátja a változást, egy darabig kizárólag a spájzban (?) levő kijáraton fog közlekedni. Még nem találtuk meg a másik kijáratát. De csak ott lehet valahol a mély polc alatt. Onnan még nem pakolt ki Ági soha."Őskori" darálókat, hurkatöltőt miegymást (némelyiknek a funkciója előttem is titok-már rég ki kellett volna dobni őket, de dédikééke volt,- én meg szentimentális barom vagyok) rejt az a sarok.

      Törlés
    2. Tény, hogy mióta rájött, hogy ha alagutat ás könnyebben át tud járni a kamrából a szobába, és vissza. Pont az íróasztalom alatt jelölte ki -gondolom, illetve elképzelem- a hálószobáját, éléskamráját. Napközben azokon dolgozik. Hallom, ahogy a párnafákat (a parkett azokra van szögelve) rágcsálja pont alattam. Az egyik helyiség az asztal alatt, a másik pedig a fotelom alatt készül-épül. . Szerintem direkt tervezte pont ide, alám, csak azért, hogy engem zrikáljon. Elérte a célját, iszonyúan idegesít vele.

      Törlés
  2. Nem gondolod, hogy ott ment ki, a radiátorcsőnél? Eddig hol jött be, ha nyoma nem volt, csak a jelenlétének? Tapasztalt kártevő lehet, és jól tud levelet írni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klárikám, de igen. Így kész a kijárata is a garázsba.Nyáron félig nyitva a garázsablak, hogy tudjon szellőzni. Ott járhat(na) majd nyáron ki a szabadba. Gondolom, idáig a nyitott bejárati ajtót volt kénytelen használni. Ami veszélyes, mert amíg lefut a lépcsőn, és eléri a sarkon a bokrokat, szabad préda a macskáknak. Így, az ablakon keresztül azonnal a bokrok takarásába kerül. Gondolom, az elmúlt nyáron feltérképezte a garázst, meg a pincét. Gondolom, ő egy igazi mizantróp lehet. Eszébe sem jut társat keresni. Idáig legalábbis nem tette. Azaz nem emberkerülő, hanem fajtárskerülő. Nagyon is szeret emberközelben lenni. Különösen olyanokhoz ragaszkodik, mint amilyen én vagyok - akit cukkolhat a végtelenségig. Aki irtózik még a gondolattól is, hogy megöljön egy állatot, és csak kényszerből vállalkozik erre, mikor már minden lehetőséget kipróbált, hogy lehetőleg élve juttassa vissza a természetbe.

      Törlés
  3. Andrea, ennek a túlélőnek az a baja, hogy esze ágába sincs visszajutni a természetbe, amint kiderült a viselkedéséből. Na majd a macska megoldja, ha eljön hozzád vendégségbe.

    VálaszTörlés
  4. Én már csak attól félek, hogy még a végén összebarátkoznak! :o))
    Amilyen ravasz ez az állat, még erre is képes lehet! Nem lennék meglepve:-(

    VálaszTörlés
  5. Hát ez tényleg nem semmi, Andikám! :-))
    Egyrészt borzasztó, másrészt milyen tündéri, hogy így kiválasztott téged gazdájának. Hiszen ez már egy igazi háziállat! Házikedvenc - hahaha!
    Élve kéne elkapni, és elvinni valami biztos helyre, ahol éldegélhet tovább.
    Még úgy is nagy trauma szegénykének, hogy ennyi munkája veszendőbe megy.

    VálaszTörlés
  6. Én is szívesebben látnám élve, mint holtan. Nagyon kíváncsi vagyok már rá! Remélem, el fog tudni menekülni.
    Ha igazam van, hogy a garázsba is kiépített magának egy lejáratot, akkor el tud menekülni Márti elől. Amilyen eszes jószág, ezt teszi majd.Jön a jó idő, és én egész nyáron ritkán vettem észre a jelenlétét. Zoliéknál pedig lesz légkondicionáló. Amellett pedig nem lehet hosszabb időre nyáron nyitva hagyni ajtót, ablakot. Így, ha egyszer kimegy, nagyon nehezen tudna visszajönni.Max a garázsba, pincébe jut be. A garázsból a feljáró meg fog szűnni. Valószínűleg, amint elköltözöm, soha többé nem találkozunk. Hacsak nem ragaszkodik annyira hozzám, hogy velem költözik.Csak egy pici szerencse kell ahhoz, hogyha velem jön is valamelyik dobozban, nem kerül be a lakásba. A könyvek, és a porcelánok dobozába nem tud bebújni. A ruhák meg zsákokban vannak.Talán 2-3 olyan doboz van, amibe be tud ja fészkelni magát,és fölkerül a lakásba.Az edények közül csak a kisebbek kerülnek ládába, ott nem tud elbújni. Zoli rábeszélt, hogy nekem is legyen légkondim, tehát a nagy melegben nem lesz nyitva ajtó-ablak.A kutyabejárat csak Doninak nyílik, és amint kiment, vagy bejött, azonnal be is záródik utána. De remélem, hogy amúgy sem fog velem jönni. Új albérletet kell majd keresnie szerintem. Nehezen fog találni, mert senkinek nincs olyan riasztója, ami mellett nyugodtan nyitva lehet éjszaka is ajtó-ablak. Én is nagyon nehezen szoktam meg, hogy nem tudok kimenni a lakásból, ha be van kapcsolva a riasztó. De még az ablakon sem tudok olyankor kihajolni, mert láthatatlan falba ütközöm. Ez sajnos állatra nem vonatkozik, ők büntetlenül járkálhatnak:o)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, te szegény! A légkondi egy sorscsapás - szerintem.
    Én képtelen vagyok elviselni (maximum egy vásárlás erejéig - annyi még jól is esik), és Csuvika is osztja a véleményemet. Nyáron nem is nagyon tudok vele metrózni, ha orvoshoz kell menni, mert fuldoklik a légkonditól - pontosabban az igazi levegő hiányától.
    Három dolgot sosem engednék be a lakásomba, bármennyi pénzem is lenne: a légkondit, a szagelszívót meg a mosogatógépet. :-))

    Elképesztő, hogy mit művelt nálad ez az állatka!
    Irtó kíváncsi vagyok, hogy ki lehet ő. Talán egy kis vakond... :-))
    Még az sincs kizárva, hogy valahol gyerekei vannak, azért lett ilyen aktív.

    VálaszTörlés
  8. Én arra gondoltam, hogy házasodni készül, és gyerekszobát, éléskamrát, meg nappalit épít. Bár több, mint egy éve élek vele, és eddig nem adta jelét házasulási szándéknak. Márpedig a rágcsálók tudtommal 3-4 hónaposan már ivarérettek.
    Én egyedül a légkondira vagyok allergiás, de Zoli megnyugtatott, hogy ha a konyhába tesszük, akkor semmit nem érzek belőle, csak hogy lehűti a levegőt.A konyha, és a nappali között van egy "ablak" tálalópulttal. A számítógépes asztalom pedig 3 méterrel odébb lesz.Amíg a hálóban pihenek, akkor fogom többnyire bekapcsolni, így nem kerülök vele közvetlen kapcsolatba. A forróbb napokon ugyan akkor is be kell kapcsolnom, ha a nappaliban leszek, de remélem, hogy nem fog zavarni.
    Szagelszívó lesz, illetve eleve volt is a tűzhely fölött, de azt csak akkor kell bekapcsolnom ha olajban sütök ki valamit.Mert az olajszagot rettenetesen utálom. Mosogatógépem évek óta van. Ági nem tudja használni. De ha nekem kell mosogatnom, akkor nagy segítség, mert a bal kezem béna. Amíg nem volt, szinte naponta tört össze valami, mert kicsúszott a kezemből.De mostanában, hogy nem tudok álldogálni, sütni-főzni sem tudok.Reménykedem, hogy nem marad ez így örökre.

    VálaszTörlés