2015. november 4., szerda

Főzőcskék

Tegnap hajnali 8-kor épp azon filóztam, hogy kikeljek- vagy sem az ágyból Ica érkezése előtt.
Éjjel ugyanis az egyik leszállásnál észrevettem, hogy -ami már régen történt meg utoljára,-a keresztlepedőm foltos lett a kötés alól kiszivárgó váladéktól. A vádlim pedig vörösen dagadozik! Pedig aznapra néhány liter kínai csípős-savanyú leves készítését terveztem. Természetesen Ica segítségével, mert a nehéz Wok-ot nem nagyon tudom mostanában emelgetni. Előző este már gyufaszálra aprítottam hozzá a zöldségeket, meg a husit.  A belevaló szószt is bekevertem már. Rizsliszt hiányában  tapiókával terveztem besűríteni a levesemet.
Épp azon gondolkodtam, hogyan is oldjuk meg ezt az "aprócska"problémát, mikor megszólalt a mobilom: Holnap jelentkezzem éhgyomorra műtétre. Ez nem olyan, mint a vese-máj-vagy szívtranszplantáció, ahol nem lehet megtervezni, mikorra álljon rendelkezésre a beültetni kívánt szerv.
Nálam meg külön probléma az is, hogy egyedül nem tudok bepakolni, és a fiam sem áll minden pillanatban rendelkezésre. Ezért is beszéltük meg a műtét pontos időpontját.
Zoli egyébként egyre rosszabbul van. Tegnap délután ő is felhívott, hogy marhahúslevest szeretne készíteni. Kár, hogy már csak bevásárlás után, és nem előtte hívott. Akkor mondhattam volna neki, hogy ne lábszárat vegyen a húsleveshez. De hát abból főztünk, ami rendelkezésre állt. Remélem,  azért finom lett.
(Most hívott föl, hogy elmondja: finom lett. És hogy demi glace-t kizárólag vendéglátóipari egységeknek, nagy kiszerelésben gyártanak, és árulnak. Nem is értem, miért. Hiszen az elkészítése napokig is eltart, ha 3 decit készítek csak, akkor is minimum 12 órán át kell főzni)
Az én levesem viszont többségében mára tevődött át. Az alapot azért tegnap este megfőztem.Már csak a zöldek sütése, és az összeállítás van hátra.

3 megjegyzés:

  1. Leveseken problémázol, mikor végre túl lehettél volna a műtéten???
    Nem értelek, Andi...
    Jó, hogy nem transzplantáció, de nyilván valamiért kiesett egy beteg, most lett volna neked hely. Ki tudja, mi jön közbe még a rég lefixált időpontig?
    Én a helyedben repültem volna a kórházba, akárhogy is.
    Ilyen helyzetben kit érdekelnek a leveskék? :-))

    VálaszTörlés
  2. Andrea, nem tudtak volna mentőt küldeni érted? Hiszen a lábad állapota sem olyan, hogy ripsz-ropsz műthető lennél. Miben maradtál a kórházzal?
    *
    Fantasztikus bonyolult főzéseket tudsz. Nálam a legnagyobb teljesítmény, ha nem rontom el a krumplis tésztát.

    VálaszTörlés
  3. Ági, Klári: Nem olyan egyszerű nekem kórházba menni.Mentőt, azt hiszem, tudtak volna értem küldeni. De a kórházi cuccok még nem voltak kimosva. Abból pedig nem áll korlátlan mennyiség rendelkezésemre. jó, tudtam volna azért összeszedni még 4-5 napra valót. De pl pongyolám csak 1 van. A másik még Babos-hegyen.Egyedül az lett előző nap kimosva, mert napokig szárad.Ki szedte volna össze a holmimat? Mert abból a 4-6 órából amit Ica itt tölt 1 óra elmegy csak a sebkezelésre. Egyébként aznap Zsuzsa jött. ő csak 1-1,5 órát tud maradni. Átkötözi a sebemet, elmosogat, kiviszi a bilit, mert ha ágyból kell kiszállnom,nem tudok már a WC-ig kimenni.De ez csak a kisebb gond.Jövő hétre van időpontom Pantó doktorhoz: több, mint 2 hónap az előjegyzés. Jövő héten jönnek ki végre bekötni a riasztót a kerületőrségre.Erre is március óta várunk már. Jövő héten szállítanak ki számos Webáruházból megrendelt dolgokat.
    Donit is át kell szállítani Icához kajástól, játékostól, de előbb kell neki egy kutyakosarat venni, amiben aludni fog.Icának is föl kell készülnie a kutyatartásra, mert ez valószínűleg hosszabb , 2-3 hetes időszak lesz.
    A lábam állapotától függetlenül ezt a műtétet nyugodtan el lehet végezni, mert épp azért kell, hogy végre jobb legyen a keringés, és be tudjon gyógyulni a fekély.Épp a fokozott fertőzésveszély miatt igényel hosszabb kórházi tartózkodást.
    A leves alapanyagait kidobhattam volna, a hétre megrendelt kaját is megehette volna a szomszédom, de mikor nem tartózkodom itthon, belépjen a lakásomba, azt nem vállalja.És én sem szívesen engednék be senkit a lakásba, mikor nem vagyok itthon.Zoli pedig így is túl van terhelve. nem tud órákig itt várni szerelőre, árúra, mert gyakorlatilag minden napra van valami a jövő héten.
    Klári, nekem a sütés-főzés a hobbim. Mindig kitalálok valami új ízt. A hagyományos kajákon kívül sosincs 2 egyforma étel nálam. Legalábbis régebben. Valami picit mindig változtatok, meg új ételeket találok ki.A kínai is csak pusztán azért kínai, mert többnyire a kínaiban megszokott alapanyagokból készül, kínai technológiával.Régen senkit nem engedtem belekontárkodni, de most rákényszerültem. De mivel jó-néhányszor megjártam,- pedig pontról pontra felírtam, mit hogyan csináljanak. A fontosabb dolgokat már nem engedem, hogy más csinálja. Inkább elnapolom a főzést, ha nem tudok a konyhában lenni. Tényleg csak a sütő, és konyhai eszközök mozgatását hagyom rájuk.
    Egyébként pedig más orvos végezte volna a műtétet, mint akivel (akikkel) beszéltünk. Mert így sem volt biztos, hogy melyik végzi a kettő közül.
    A 16.-i dátum, úgy néz ki, hogy biztos.Tudom, hogy ki lesz az altatóorvos, ismerik az előző műtéteimet, mert ők csinálták.Hosszan tanulmányozták az előzményeket, hetekig konzultáltak arról, mit hogyan kéne csinálni, mégis hiba csúszott bele Én, sajnos, nem vagyok egyszerű eset..
    No, meg egy több órás műtétre lelkileg is fel kell készülni.
    Te, Ági aki egy abszolút veszélytelen 15 perces műtétre sem mersz vállalkozni, ne tudnád?

    VálaszTörlés