2014. február 13., csütörtök

Mozgássérültté nyilvánítva

A levél amit elfelejtettem naplózni:
Tavalyelőtt november végén kaptam egy levelet gépjármű adóról.
Telefonáltam nekik, hogy már évekkel ezelőtt leadtam nekik a mozgássérültségemről igazolást., ami felment a gépjárműadó megfizetése alól.
Közölték, hogy az a jövő évtől már nem érvényes. A kérelmemet a jegyzőhöz kell benyújtani zárójelentésekkel együtt.
Azt hiszem, tavalyelőtt foglalkoztam is ezzel a témával a blogban.
Karácsony előtt sikerült a feleslegessé vált autót eladnunk, de azért biztos, ami biztos, benyújtottuk a kérelmet is, mivel a 2014 decemberében lejáró parkolókártyához is szükség lesz rá.
Aztán teltek-múltak a hónapok, de nem történt semmi.
Idén felhívtam a Mozgássérültek Egyesületét tanácsért, hogy mikor kérelmezzem újra a felülvizsgálatot. A tanács az volt, hogy majd a választások után.
De idén január végén kaptam egy tértivevényes levelet a Kormányhivataltól: Közlik, hogy átnézték a zárójelentéseket, melyek alapján 60%-os rokkantságot állapítanak meg. (eredetileg 67% volt)
De a lényeg: mozgásomban súlyosan korlátozottnak minősülök, és gépjármű adó jóváírásra, és parkolókártya használatara is jogosult vagyok. A Hivatal dolgozik. Csiga lassan ugyan, de mégiscsak időben (röpke 13 hónap alatt)  anélkül, hogy berángattak volna vizsgálatra, elkészült szakértői vélemény. És mindösszesen 7%-kal minősítettek vissza. Így a nyugdíjam is változatlan marad, jövőre is lesz parkoló kártyám.
Már csak a műtétet kell túlélnem. :o)))

3 megjegyzés:

  1. Hát mert hét százalékot javult az állapotod, süsd meg!
    Nem érzed??? Biztos benned van a hiba! :-))

    Ez egyébként így ment már az átkosban is: az értelmileg totálkáros, ránézésre is súlyosan sérült fiainkat minden évben újra el kellett cipelni az orvoshoz, hogy felmentést kapjanak a sorozás alól. Mert mit lehet tudni... hátha közben kinőtt az agyuk. De tudtommal ugyanígy volt a mozgássérültekkel is. (Én akkor még "sima" ért. fogy.-okkal dolgoztam.)

    A rokkant kártya minek, ha már nincs autód?
    Zoli kocsijára is ki lehet tenni, ha téged szállít?

    VálaszTörlés
  2. Nem autó függő a parkolókártya. Minden kocsira érvényes, ha engem szállítanak vele.
    Azért van Zoli nevén az új, mert olyan nagy teljesítményű, hogy erre már nem jár amúgy sem adómentesség, és ő le tudja írni az adóalapjából a kötelező biztosítás egy részét, és a benzin áfáját, vagy a benzinköltség egy részét.
    Egyébként, ha a régit nem tudtuk volna január 1-ig eladni, a következő évi adót nekem kell befizetni. És csak ott állt, és rohadt volna Péternél az udvaron. Mert a garázsban már a Subaru parkolt.

    Én már állandóra voltam leszázalékolva, nem kellett már évek óta felülvizsgálatra járnom.
    Csak ez a Kormány változtatott. Ki akarta szűrni a csalókat. Hát olyat nem nagyon talált, de sok beteget minősített vissza jó pár százalékkal, vagy nyilvánított rehabilitálhatónak. Persze jelentősen csökkentve ezzel a járadékukat. Mert már, ugye, az sem nyugdíj.

    VálaszTörlés
  3. Igen, erről elég sokat olvastam itt-ott.
    Inkább nem mondok semmit... öncenzúra. :-((

    VálaszTörlés