A könyvespolcon, még az ideiglenes helyén egy festmény, amit Zoli kinézett magának. Niki pedig medig megvette neki karácsonyra.
Zoli imádja a dzsesszt. És nagyon tetszenek neki ennek a festőnek a művei. Nem drágák, úgyhogy arra az elhatározásra jutott, hogy Rendel tőle néhány festményt. Elhívja, hogy nézze meg a lakást, és kifejezetten oda fessen néhány képet. Ennél nagyobb méretűeket, mert egy 3,90méter magas lakásban pici képet nem tud föltenni a falra, mert komikusan nézne ki.
Túl sok könyv még nincs a polcukon. Nálam viszont annál több : sok ezer pincében, garázsban...
No, itt már a lencsefőzeléket készítem Újévre:
A vaku villanására néztem csak föl:
******************************************************************************
Szilveszter délutánján ettem meg ezt a gyümölcsöt, amit természetesen Zolitól kaptam:
Fura neve van: kaki gyümölcs.
Felvágva így néz ki:
Édes, mint a méz. A másik neve: datolyaszilva. Bár sem datolyára, sem szilvára nem hasonlít. És az íze sem...
Mikor hazajöttem, megtaláltam még egy doboz mézest, amiről meg is feledkeztem:
Jól is jött a felfedezés, mert a másik 2 doboz bizony már fogyóban volt.
**************************************************************************
Ezzel a temetőből hozott gyertyával az adventi koszorú közepén búcsúztattuk el az Óévet!
Végre vége van. Nem azért, mert 13-as, de nekem rettenetes volt ez az év.
Nagyon remélem, hogy az új több szerencsét hoz majd!
Szép a karácsonyfa, helyesek a képek.
VálaszTörlésÉpp tegnap búslakodtam, keringve az állatos bolt környéki üzletekben, hogy ezekkel az újabban árult, márkás fenyőfákkal még szomorúbb a búcsúzás az ünneptől, mint a hagyományos, gyerekkorunkból ismert, olcsó kis fenyővel. Ugyanis olyan gyönyörűséges, teljesen hibátlan karácsonyfákat láttam kidobva a Nagy Lajoson, hogy akár újra föl lehetett volna díszíteni őket. Nem akartak még meghalni, hiába múlt el az ünnep. A régi karácsonyfák legalább lekonyultak, elvesztették a tűleveleik jó részét, mire leszedtük őket: a kukák mellett szinte már kopaszon, tényleg halottként feküdtek. Most meg szinte virulnak, teljes pompájukban - és ez valahogy olyan szomorú. Egy hibátlan fenyőfát biztos még nehezebb kidobni, mint egy elgyötört, megöregedett példányt.
Igen, pont ezért nem szoktam törődni a szokással. Ha már egyszer kivágták, hadd pompázzon csak még egy darabig, és gyönyörködhessünk benne.
VálaszTörlésA külső dekoráció még mindig hiányzik esténként, de azért nem búsulok, hiszen jövőre is fölkerül majd, ha megérem.
Valahogy én is sajnálom ezt a sok szép fenyőt (nem is használok igazit), pedig hát ezeknek ez a sorsuk: Zalában állítólag egész falvak élnek abból, hogy karácsonyfát termesztenek. (Ezt így olvastam valahol, szó szerint, már elég régen - de azért a megélhetés talán túlzás, hisz a karácsonyfa igencsak szezoncikk.) Vagyis a termelőkkel még jót is tesz, aki igazi fenyőfát díszít. Bár hogy mennyi jut nekik a fenyő piaci árából...??? :-((
VálaszTörlésEzek a fenyők kifejezetten karácsonyra, meg a koszorúk alapanyagának vannak termesztve. De mostanában ezeket is lopkodják, pedig nem kevés idő, míg kivághatóak lesznek. Meg tudtak belőle élni régebben, de most már egymás után mennek tönkre szerencsétlenek. No, meg az elszegényedő lakosság egyre kevesebb fát tud megvenni. Bejöttek a műfenyők is. Bár én irtózom tőlük. A gyertyák helyetti égősorral is nagyon nehezen barátkoztam meg. Egész más a hangulata a gyertyának. Azoknak a vékonykáknak is más az illata. Most úgy oldjuk meg, hogy rengeteg gyertya ég a lakásban, mert az illatát nem tudjuk mással pótolni.De azért nem sikerül igazán. És annak a régi, levélhullató fenyőnek is más volt az illata. Ha egy pici gallyat rávetetettünk a tűzre, az egész lakást átjárta az illata. Hiányzik, de a tűleveleket egy év alatt sem lehetett kitakarítani. A csillagszórók sem olyanok már mint régen.
VálaszTörlésAz nem baj, hogy a tűleveleket nem lehet kitakarítani! :-))
VálaszTörlésGyerekkoromban fantasztikus öröm volt, ha játék közben találtunk egy-egy eltévedt tűlevelet a padló réseiben: ráharaptunk, és dőlt belőle az igazi, karácsonyi fenyőillat. Tudod, mekkora öröm ez, mondjuk július közepén???
Gyertyát soha nem tennék a karácsonyfára, annál sokkal gyávább vagyok.
Szánt szándékkal nem hívom ki magam ellen a sorsot - bár persze elég, ha valamelyik szomszéd megteszi. De szerencsére ők se gyertyáznak.
Az adventi koszorún Csipikéék idejében még égtek a gyertyák szépen, mert ők nem vették nagyon zokon, ha bezártam őket arra a félórára, míg végigénekeltem valamelyik kazetta egyik oldalát a gyertyafényben a magnóval. Csuvikát azonban be se lehetne zárni, hisz nemigen repül haza napközben - annyit meg nem ér az egész, hogy reggeltől bezárva legyen.
Különben se tesz jót a madárkáknak a gyertya füstje, még ha csak a legegyszerűbb kocsisgyertya is. Színezett vagy illatosított eleve szóba se jöhet (bár azokat én se szeretem, az illatosakat nem is viselem el).
Én szeretem a műfenyőt, bár sokáig viszolyogtam tőle.
Azzal vettem meg a legelsőt, hogy biztos, ami biztos: kerülhetek még olyan helyzetbe vénségemre, hogy nem lesz pénzem karácsonyfára - márpedig annál nagyobb csapás kevés tudna érni, mint hogy ne legyen fám az ünnepre. Díszem van millió, égősorom is jó néhány, így - ha esetleg semmi más nem is kerül a fára - egészen biztos, hogy soha nem marad karácsonyfa nélkül az ünnep. Ez volt az ideológia - és mellé a fogadalom, hogy ettől azért még vehetek máskor igazi karácsonyfát. Naná, hogy nem vettem azóta se - már vagy tizenöt éve. Az első műfámat imádtam: az külön öröm volt, hogy sose kellett kidobni, csak elbúcsúzni tőle - és legközelebb hatalmas boldogságot jelentett a viszontlátás.
Később aztán lett még vagy öt karácsonyfám : hol nagyobbra vágytam, hol kisebbre, hol soványra, hol kövérre. Pillanatnyilag van egy 210 centis, két darab másfél méteres (az egyik a legelső, az már kissé romos), két százhúsz centis (egyik kövér, másik sovány), egy vagy két kilencven centis, meg két kicsike, olyan negyven centi körüli, hogy a konyhában is legyen karácsonyfa, a sarokpolcon. :-))
Csipikéék haláláig én tényleg karácsonymániás voltam, agyára mentem mindenkinek a készülődésemmel, ami már úgy szeptemberben elkezdődött. Viszont mióta Csipikém meghalt, nincs kedvem semmihez, így a karácsonyhoz se. :-((