2014. február 28., péntek

Kontroll

 Reggel kozmetikusnál volt Doni. Délután Ági hazavitte  magukhoz, hogy lássuk, össze tud-e barátkozni Mártival, míg mi a szívsebészetre mentünk kontrollra.
Fél négyre volt időpontunk. Negyed hétkor már be is hívtak.
A doki engedélyezte, hogy 5 napra abbahagyjam a Zyllt használatát. Vagy úgy, hogy 4 nap műtét előtt, 1 nap utána, vagy pedig 5 nap előtte. Viszont nem járult hozzá, hogy az Asasantint hasbaszurira cseréljem. Szerinte bealvadna a vérem,  műtét közben kapnék infarktust, és ott halnék meg a műtőasztalon. Igazán bátorító vélemény, nem igaz? 
Jó-párszor kellett már napokra abbahagynom ilyen-olyan okból a véralvadásgátlómat: fogorvos, érműtét, sőt, még a stent beültetés miatt is. El nem tudom képzelni, hogy most miért riogat ezzel?  Tényleg ennyire veszélyes lenne? Nem nagyon hiszem. És miért ne helyettesíthetném azzal a gyógyszerrel, ami 1 nap alatt kiürül a szervezetemből?
 Az, hogy a Zylltet el kell hagynom, érthető, mivel hónapokig véreztem tőle minden el sem képzelhető helyen. Az orromból minden nap többször is ömlött a vér. Mi lenne, egy ilyen nagy műtétnél?
Szerencséremár több, mint egy hete nem vérzik. Már csak a hátamon, a hasamon jön a pólusokon keresztül néhány csöpp. Nem túl nagy öröm, mert a pólókból, bugyikból még hipóval sem lehet eltüntetni. De ha csak ennyi a baj, azt ki lehet bírni. Azt a néhány holmit amiket befogtam, és cserélek, ha elmúlik majd, ki lehet dobni. Direkt a legócskább fehéreket váltogatom. 
Ezzel megint kétségessé vált, hogy így vállalják-e?
Csoda, hogy az idegeim lassan felmondják a szolgálatot?  Így is rettenetesen félek! Már csak ez a "biztatás" hiányzott nekem!

Az viszont biztató, hogy a két állat nem esett egymásnak! De a lényeg, hogy nem bántották egymást. Elfeküdtek a kanapén Ági jobb, és bal oldalán, miközben simogatta őket. Márti ugyan még bizalmatlan, ha Doni megmozdul, ő azonnal rohan föl a galériára onnan kukucskál le, míg a kutya áhítatosan néz föl rá.
De jó lett volna látni őket...

Jövő héten egyik nap ott is fog aludni.



12 megjegyzés:

  1. Nem nagyon értem az orvosokat. Ha ennyire rizikós, miért vállalják mégis? Jó, aláiratnak egy nyilatkozatot elhárításképpen?A te elszántságodat és akaratodat értékelniük kellene. ( Én veled vagyok, és még sokan mások is.)

    VálaszTörlés
  2. Hát pont ez az, Klári... hogy nem vállalják.
    Nem véletlenül kell Andinak Debrecenbe utaznia műtétre...

    Ezt most már a sorsra kell bízni, Andi - mást nem tehetsz.
    Bízzál a dokiban, aki valószínűleg tudja, hogy mit vállal.
    Gondold végig szépen, hogy meddig tudnál / akarnál még élni a jelenlegi fájdalmaiddal. Ha az jön ki eredménynek, hogy a halálnál még ez is jobb, akkor állj el a műtéttől. Ha viszont úgy érzed, hogy ez így nem élet, és hosszú távon nem elviselhető, akkor fogadd el, hogy ESETLEG ott maradsz a műtőasztalon - ami viszont a legszebb és legegyszerűbb halál.
    Ha biztos volna, hogy számodra ez a műtét túlélhetetlen, nyilván nem vállalná a debreceni doki sem. Ha mégis nekiáll, az azt jelenti, hogy van esélyed.

    Igen, benne van a pakliban, hogy nem ébredsz föl. De benne van az is, hogy túléled - és a műtét után egy egészen más minőségű élet vár.

    VálaszTörlés
  3. Ági: Már rég eldöntöttem, hogy a műtétet választom. Ez számomra már nem kérdés. Ekkora fájdalommal, ilyen magatehetetlenül már nincs értelme folytatni. De hogy még riogasson is az orvos, mikor amúgy is tisztában vagyok az esélyeimmel, ezt nem találom fernek.

    VálaszTörlés
  4. Andi, nem mindegyik doki pszichiáter is egyben. Az a lényeg, ahogy Csivi is mondta, legalább egy elvállalta. Nem hiszem, hogy azzal a hátsó szándékkal, hogy gyűjti a holtakat a műtőasztalon. Morbid vicc, de van igazságtartalma. Na.

    VálaszTörlés
  5. Klári: Nem az a doki mondta, aki a csípőműtétemet fogja végezni! Hanem a Semmelweissen, akihez az utolsó kontrollra kellett mennem. Ő végezte a gyógyszerkibocsátó stent- beültetést, holott akkor úgy tudta, hogy februárra vagyok előjegyezve csípőműtétre, és mégis ezt a fajtát ültette be egyiknek (ketőt ültetett be: egy ilyet, egy olyat) . Tudta, hogy olyan nagy fájdalmaim vannak, amit már - az erre a betegségre adható maximális dózis - morfium sem csökkent. Ha a másik fajtát kapom, amiből aznap egyet beültetett, akkor nincs ilyen problémám. Igaz, akkor esetleg egy idő után ki kellett volna cserélni. Legalább megkérdezhetett volna engem is! Bár az is lehet, hogy a rengeteg műtét után, amit aznap elvégzett, nem jutott el a tudatáig, hogy alig 2 hónap múlva újból kés alá kell feküdnöm.
    Embertelen, amit teljesíteniük kell. Tulajdonképpen nem is szabadna hibáztatnom, csak hát az én életemről van szó!

    VálaszTörlés
  6. Jaj, olyan bonyolult, bocs hogy félreértettem. De most már közelebb vagy a várva várt eseményhez, és sok sikeres példa van előtted. A férjem egyik unokatestvére hatvan éves koráig bírta a sántikálást, elszánta magát a csípőműtétre, és nagyon jól van. Kakasszékre jár át rehab.-ra. Egy régi kolléganőm nyolcvanon túl volt, amikor mindkét oldalon megoperálták. Ő is jól bírta magát utána is. Őt a Rudasban kényeztették utána. Csak mondom.

    VálaszTörlés
  7. Az én egyik rokonom is néhány nap után hazamehetett a kórházból. Ezeket a pozitív dolgokat nézem, és megpróbálok erőt meríteni belőlük. Csak hát ... félek...
    Az én műtétem nem lesz "átlagos".

    VálaszTörlés
  8. Pont az ilyenek szoktak nagyon jól sikerülni,mert az orvosok nagyon odateszik magukat.Ismeretlenül is szorítok neked! Ági

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, Ági!
    Ilyenkor minden biztatás nagyon jót tesz!

    VálaszTörlés
  10. Megint egy Ági, hahaha!
    Lassan te is megszámozhatsz minket...
    Nekem alsó tagozatos koromtól máig leginkább Ági nevű barátnőim voltak, érkezési sorrendben megszámozva, ha jól emlékszem, kilencen. :-))
    Sajnos azonban most már csak nyolcat sikerült összeszednem belőlük.
    Nem tudom, ki lehetett a kilencedik - pedig úgy rémlik, kilencen voltak.

    VálaszTörlés
  11. Azt hittem, a Katalin, a Mária és az Eszter a leggyakoribb név kicsiny hazánkban. De rá kell jönnöm, hogy az Ágnes sokkal gyakoribb. Lassan már össze sem tudom számolni, hány Ágnes nevű ismerősöm van! Húszig jutottam, aztán feladtam. Tótból például 3, vagy 4 van?

    VálaszTörlés