Nagyon szerettem volna megnézni ezt a kiállítást.
Nézzétek meg ti is!
Nagy élmény.
Másfél-két órára taksálják az időt, mialatt végig lehet nézni. Nekünk három óra is kevésnek bizonyult. Az utolját már rohamtempóban néztük végig, mert rettenetesen elfáradtam. Nem baj, majd még visszamegyünk.
Mi szombaton voltunk, és nagyon jó élményhez jutottunk.
VálaszTörlésstali
Ha tudtam volna, akár találkozhattunk volna. :)
VálaszTörlésAmikor ti voltatok, akkor is alig lézengtek a látogatók? Rögtön ebéd után indultunk, mert azt hittük, kell majd jócskán várakozni, de azonnal bemehettünk. Így legalább bőven volt időnk nézelődni.
Micsoda derék asszonyság vagy te, Andi, hogy rá bírod venni magad ilyen kiruccanásokra!
VálaszTörlésCsak ámulok és bámulok, hogy mennyi benned az élet... bennem már nincs ennyi.
Pedig fénykoromban de szerettem kiállításokra járni!
Igaz, most már nem is tehetném: alig látok, nem tudnám élvezni a képeket.
Állítólag hályog nő a szememen (az egyetlenen, ami használható), és meg lehetne operálni - de majd csak akkor veszem rá magam a műtétre, amikor már nem lesz kockázata, mert gyakorlatilag egyáltalán nem fogok látni. Addig halogatom, mert félek - hisz minden műtétnek van kockázata, nekem meg nincs olyan sok szemem, hogy egyet akár be is tudjak áldozni. (Tulajdonképpen csak egy van... A másik tompalátó, nem lehet üveggel javítani - de most már azzal látok jobban, hahaha. Lassan jöhet a fehér bot...)
Hogy bírom rávenni magam ilyen kiruccanásokra? Bele is őrülnék, ha nem lenne rá módom! Sajnos most nem tudok önállóan eljutni, segítségre szorulok.
VálaszTörlésHa szürke hályog nő a szemeden, akkor nyomás a szemészetre. Meg kell várni, amíg beérik, de akkor bizony nem szabad halogatni, mert késő lesz. Mindenképp meg kell csináltatni. Gondolj a madaraidra. Mi lenne velük, ha te megvakulnál? Belegondolni is rossz!
A zöld hályog sokkal rosszabb, de úgy tudom, azon is lehet már segíteni szemlencse beültetéssel. Rohamléptekben fejlődik az orvostudomány.
Úgy tudom, a szürke hályog ma már 1 napos beavatkozás. Igaz, utána napokig nem szabad hajolgatni, nehezebb súlyt cipelni. Nézz utána pontosan.
De NE HALOGASD!!!! Félni természetes dolog. Én is félek, de a legjobban attól, hogy magatehetetlen leszek! Ezt mindenképp meg kell előzni. És megvakulni ennyi idős korban= magatehetetlenség.
Igen, Andi - ezt mind tudom, úgy nagyjából. Mégis félek. Pedig ha megvakulnék, kinyírnám magam, hisz én már csak a számítógépen élek, az meg szem nélkül problémás. :-))
VálaszTörlésEgyik osztálytársam (a Telekiből) szemész orvos, de az is nagyon értelmes ember, akihez az Örsön tartozom. Kata már el akarta intézni most novemberre (még húsvét előtt), hogy sorra kerüljek az Uzsokiban, de nem mertem belevágni, inkább eltűntem a szeme elől. (Roppant intelligens eljárás, beismerem.) Igazában nem hiszek a hályogban, attól félek, hogy valami más baj van. Viszont a szemész nem én vagyok, és idáig ketten mondták, hogy szürke hályog.
Hiába egynapos műtét, mégis magától a kórházi tartózkodástól félek - majd személyesen elmondom, hogy miért. Nekem is megvan a magam baja, csak nem látszik első ránézésre. :-))
Ágikám, ezt nem szabad halogatni.
VálaszTörlésÉn nagyon sok kórházat végigjártam már, de pillanatnyilag az Uzsoki a legeslegjobb. Szemészetileg talán csak a Mária utcai Szemklinika egyenértékű vele.(Lehet, hogy az utcanévben tévedek, de Zoli Pál utcai lakásából egyenest rá lehet látni) Nagyon sok ismerősöm küszködött szürke hályoggal. Nem közvetlen a tapasztalatom,-ezt szerencsére idáig megúsztam. De néhány éve nálam is kezdődő szürke hályogot diagnosztizáltak. Azért mentem , speciel én is az Uzsokiba, mert egy időben rohamosan romlott a távolra látásom. Hál' Istennek aztán fokozatosan javult. Múlt héten voltam olvasó szemüveget csináltatni. Akkor alaposan megvizsgáltak, és megállapították, hogy visszahúzódott . Ez csak nagyon kezdeti állapotból lehetséges, úgyhogy ebben ne reménykedj!
Én is viszolyogtam a kórházaktól. A szülésnél nagyon rossz tapasztalatokat szereztem. Kis híján sikerült elveszíteni a fiamat. Úgy beszéltek velem, mintha nem is szülni, hanem abortuszra mentem volna. Tényleg csak az isteni gondviselésnek köszönhetem, hogy életben maradt a fiam. 36 órán át vajúdtam, alig volt a gyereknek szívhangja, mikor végre valakinek eszébe jutott beindítani a szülést. Szárazon szültem, mert addigra már rég elment a magzatvíz, ráadásul kétszeresen rá volt tekeredve a köldökzsinór a nyakára.. Nagyon sokára sírt föl. Kis híján megfulladt.
Az agyvérzésemnél is rohadt szemétül viselkedtek velem. Szerencsém volt, hogy anyu szomszédja a Jahn F. kórház neurológiai osztályvezetője volt, és nagy nehezen el tudta intézni, hogy átkerüljek hozzá. Különben már 19 éve halott lennék. De ezek már nagyon régen voltak.
Most már, akik megmaradtak az egészségügyben, kizárólag azok, akik szakmai szeretetből maradtak. Nagy többségük nem is fogad el hálapénzt. Inkább részmunkaidőben magánrendelőkben is dolgozik. Ott jól megvannak fizetve.
Pillanatnyilag nem tudok 1 hétre sem előre sem tervezni. Úgyhogy fogalmam sincs, mikor tudunk majd személyesen is találkozni.
De semmiképp nem kell félned a kórháztól. A szemed világa sokkal fontosabb!
A számítógépet vakon is lehet remekül kezelni, de Csivikének, és Csuvikának nagy szüksége van a látásodra! Értük, - szerintem -érdemes legyőzni a félelmeidet!
Szedd össze minden bátorságodat, és csináltasd meg a műtétet.
Félreértettél, Andi (ami nem csoda): én egyáltalán nem viszolygok a kórháztól, sőt gyerekkorom óta imádom még a szagát is. Mindig vonzott a kórház, mint olyan - tisztára érthetetlen, hogy végül is nem ott kötöttem ki, hivatásilag.
VálaszTörlésAz orvosokkal sincs a világon semmi bajom, csakis jót tudok mondani rájuk, pedig tőlem sose kapott egy fillért se senki, mégis maximálisan elégedett voltam mindig és mindenhol az ellátással. Tökéletesen megbízom bennük, ilyen értelemben nem félek a kórháztól. Mondom: inkább kifejezetten szeretem. (Leszámítva most a madárkák ellátását - mert az persze aggaszt.)
A baj itt VELEM van, nem a kórházzal: bár alapvetően fegyelmezett és szabálykövető (sőt inkább stréber) képződmény vagyok, vénségemre totálisan kényszer-neurotikus lettem: megvannak a magam kis szertartásai, amelyek nélkül nem működöm. Első mindjárt a bagó, ami nélkül nem tudok létezni. Meg az esti kakaó... meg a reggeli narancslé, egy csöbör kávéval... Aztán ott van a hajnali elalvás és délelőtti ébredés... De van ezeknél nagyobb baj is, csak az nem publikus. :-))
Úgyhogy legjobban nem a műtéttől félek, még csak nem is annak az eredményétől - hanem attól, hogy el kell töltenem egy-két napot olyan szabályok között, amelyek számomra betarthatatlanok.
Ezzel együtt tudom, hogy előbb-utóbb rá kell szánnom magam.
Valahogy nem akartam 13-ban... Pedig állítólag nem vagyok babonás. :-))
Tervezni pedig a madárkák mellett is nehéz.
Látod: nem akarnak párba állni - de ha én most azt mondom, hogy jó, hát akkor legyen meg májusban a műtét, nyilvánvaló, hogy pont addigra kezdenek majd fészkelni. Csivikében meg elakad a tojás a rémülettől, ha felborul a megszokott kis napirendje, és mire hazajövök, már meg is halt, iszonyú kínok között. Ez is benne van ám a pakliban...
Plusz biztos be is lesz kötve a szemem: frászt kapnak tőlem a madárkák.
Mindegy - azért valahogy majd meglesz, biztos nem úszom meg.
Egyelőre inkább az a baj, hogy el vagyok tiltva a géptől (bár nem is biztos, hogy ő a bűnös), ugyanis zsibbad a lábam, tisztára totálkáros. Alighanem túl sokat ücsörögtem megint a napokban... De az sincs kizárva, hogy a cipekedés ártott meg tegnap (mert az is szokott), vagy az órákig tartó egy helyben ácsorgás a kalitka előtt. Vélhetően mindez együtt... Fejembe vettem, hogy biztos nekem is érszűkületem van. Mondtam, hogy ez lesz a vége. :-))
Úgyhogy nem győzök jó kislány lenni, és más elfoglaltságot keresni a gép helyett.