Tegnap nagyon kifáradtam, így aztán reggel 9 után keltem. Behoztam a kalácsot, vajat, baracklekvárt, tejszínt.
Beleöntöttem a vízforralóba a vizet, a pohárba a Neskávét. Ráöntöttem a forróvizet, és mint máskor, le akartam tenni a számítógép mellé. Csakhogy már napok óta egyre rosszabb a jobb kezem. Időnként, ha kinyújtom, megrándul, és kiesik belőle minden.Ez történt most is. Szerencsére nem a gépre ömlött, viszont leforráztam a lábfejemet. Csak egy vékony pamutzokni volt rajtam, mert a papucsot csak akkor veszem fel, mikor megkávéztam, reggeliztem. A jobb lábamra csak nagy kínlódva, kézhosszabbító csipesszel tudom fölhúzni a papucsot.
A zoknit is csak nagy nehézségek árán tudtam levenni. Addigra már tűzpiros volt. Szerencsére úgy néztem, nem hólyagosodott föl. Zoli most nem tudott átjönni, Vera a férjénél a kórházban, Ági valahol a város másik felén dolgozott. Kénytelen voltam egyedül megbirkózni a zokni, és nadrágcserével, a kiömlött kávé fölitatásával. két és fél óra alatt meg is birkóztam vele. Majd újabb kávét készítettem, ezúttal a gyenge bal kezemmel óvatosan tettem át a számítógép jobb oldalára. Megkentem az egyik szelet kalácsot. Két korty kávé, 1 falat kalács... Utána már csak arra volt időm, hogy előkapjam a tejfölös vödröt.
Most épp azon gondolkodom, merjek-e valamit enni - esetleg néhány szál ropit? Mert éhesnek azért éhes vagyok!
Vagy esetleg feküdjek le?
A tejfölös vödröt úgy értsem, hogy viszontláttad az egy falat kalácsot?
VálaszTörlésJaj! Biztos a sok izgalom...
Szörnyű dolgok ezek... az ember egyre nehezebben alkalmazkodik saját magához.
Mert ne hidd ám, hogy csak a te kezed ilyen kis önálló!
Az enyémnek elvileg semmi baja, mégis egyre gyakrabban önállósítja magát.
Főleg a magokat szereti kiönteni a padlóra, meg a madárkák ivóvizét.
Egyszerűen csak megrándul, és kész: máris kezdhetek takarítani.
Már úgy vigyázok magamra, mint régebben a tanítványaimra: nem győzök odafigyelni, hogy mit csinálok. Ha egy kicsit is elbambulok, máris történik valami baj. Kiöntöm, hozzáverem, félrenyelem - mikor mi adódik éppen. Pedig rólam még nincs kimondva semmilyen kórság.
Úgy látszik, nem jó megöregedni... Még egészségesen (?) se. Betegen meg nyilván még rosszabb. Borzasztóan sajnálom, hogy neked ez jutott.
De most ne keseregj, hanem légy büszke - mert végül is elláttad magad egyedül, segítség nélkül. Nem csekély teljesítmény, hogy képes voltál rá!
Biztos nagyon megijedtél - az árthatott meg a gyomrodnak.
Ha kicsit kifújtad magad, szerintem próbálkozhatsz újra az evéssel.
Való igaz! Csak sajnos a gyógyszereket néhány perccel azelőtt vettem be. Azokat is viszontláttam. Sajnos azt nem tudom pótolni, mert szemre pontosan kiszámolják már 2 éve. A kórházban meg egyszerűen, ha elfogy, akkor nem adnak. De egyébként is olyat kapunk, ami éppen készleten van. Az ember nem tudja követni. Arra az időre pedig, amíg kórházban vagy, a háziorvos nem írhatja fel. A kórházi szintén nem.
VálaszTörlésÉs egyre kevesebb gyógyszer van a kórházakban. A véralvadásgátló hiánya miatt viszont megnő a stroke, a szívgyógyszer miatt pedig az infarktus veszélye. Az sem mindegy, hogy abból milyen fajtát kapsz, már ha egyáltalán tudnak adni. Hiába fizetné ki az ember, nem tud hozzájutni. Az interneten pedig- ott minden kapható- nagyon rizikós beszerezni, mert nem tudhatod milyen hatóanyag van benne. Vagy van-e egyáltalán.
Ma délután csak pisilni keltem ki az ágyból.
Ja, és nagyon gyakran előfordul, hogy a gyógyszerezésnél rosszat tesznek a dobozba. Úgyhogy én mindig megkérdezem, mi micsoda. De ha a másik nővér adja, mint aki bekészítette, az nem tudja. Így, ha nem vagyok biztos benne, azt inkább nem veszem be.
VálaszTörlésJaj, Andi... ez annyira szörnyű!
VálaszTörlésBárki bármit is mond: az átkosban igenis jó volt nálunk az egészségügyi ellátás.
Most meg mi van? Szégyen és felháborító - nem is akarok belegondolni.
Itt abba kellett hagynom egy félórával ezelőtt - majd elmesélem.
Csivike úgy döntött, hogy most már nem érek rá a gépnél ülni. :-))
Na szóval... Az úúgy vóóóót, hogy Csuvicsek megint nem bírta befejezni éppen aktuális szónoklatát a szekrény tetején az általam kívánatosnak tartott időben, és úgy tűnt, hogy éjfélre se tudok villanyt oltani a kalitka fölött.
VálaszTörlésVégül mégiscsak jobb belátásra tért és hazarepült, már jóval nyolc óra után - ám nem ment be az ajtón, csak ücsörgött a kalitka elülső oldalán egy boton. Ekkor kezdtem neked a kommentet írni, bízva abban, hogy ha (látszólag) nem rá figyelek, hajlandó lesz hazavonulni végre az én kis gazfickóm. A megkezdett komment harmadik soránál ez meg is történt.
Ugrottam föl rögtön, hogy rácsukjam az ajtót, mert ha nem ezt teszem, két percen belül újra kirepül, büntetésből - és akkor aztán leshetem, hogy mikor tudom megkezdeni az esti szertartásainkat. Gondoltam, fogságba ejtem, és utána még szép nyugodtan befejezem a kommentet, mert azon a tíz percen már nem múlik semmi.
Igen ám - csakhogy amint én fölálltam a géptől, Csivikém már ugrott is le a középső botra (addig a jobb hátsó sarokban szunyókált békésen), és olyan lelkesen csapkodott lefelé a kis fejével, olyan könyörgő szemeket meresztett rám, hogy nem lehetett a kérését nem megérteni: a zabocskát akarta, a markomból, mégpedig azonnal. Még toporgott is a boton izgalmában, hogy el ne menjen a Mami, ha már egyszer itt van.
Ekkora lelkesedésnek nem bírtam ellenállni (nem is akartam): elkezdtem etetni Őnagyságát, meg persze Csuvikát is, amennyire sikerült. Nem nagyon sikerült, mert Csivikének éppen szeretetrohama volt, és teljes terjedelmében elterpeszkedett a tenyeremben, hogy csak az övé legyen a kezem, Csuvika ne férjen hozzá.
Hát így maradt a komment félben... A félóra túlzás, de vagy húsz percig biztos itt állt magára hagyva. Csodálkoztam is, hogy nem léptetett ki belőle közben a BLOGSPOT. Az utolsó két sort akkor firkantottam oda, amikor utolsó szemig elfogyott a tenyeremből a zab - de hosszabban írni akkor nem lehetett, mert megvan a szertartásaink rendje, a zab után rögtön következnie kell a homoknak, utána a kedvenc magkeveréknek - és ha mindezzel jóllaktak, jöhet az esti takarítás, utána meg a többi műsorszám. Volt megint fél tizenegy, mire ágyba kerültek a madárkák, mert Csivike ma mindenből nagyon sokat (és főleg hosszan) evett. Egyszerűen nem akart elszakadni a kezemtől a kis drága.
A komment meg így maradt befejezetlen. :-))
Hova lett a szemüveges mese, Andi?
VálaszTörlésLáttam, hogy van, bár el nem olvastam - gondoltam, majd ha kész leszek az enyémmel. Most lettem kész (pont hajnali három), de eddigre a te meséd meg eltűnt. Káááár.... :-))